– Noel! Noelke, menj szépen oda Géza nagypapához! Hagyd Patrikocskát játszani Milánkával! – kiáltott vékony hangon gyermekére a kármin karmú asszonyka. Az öreg Géza bácsi, mint divatból kiment fejedelem, vagy kongását vesztett ócska rugójú falióra, csak ült mozdulatlanul, akárha az Idő állt volna meg az őszisárga levélhullásban. Évszázadok nevei pörögve-suhantak el, hulltak alá a téren az avarokra emlékeztető avarba. A butácska tekintetű kisokos, Noelke éppen egy műanyag patkány farkincáját rágcsálta-cincálta; nemrég kapta születésnapi ajándékként, plázacucc volt poliészterből, fehér póló is járt mellé, azon, mint sokágú kereszten, hálójára feszített pók ábrája terpeszkedett, akkora, mint Noelke feje, így aztán egyszerre két régi vágya is teljesült a gyermeknek. Lehetett ő is pókember, spider-man, ahogy divatos jelzővel az ilyen ízeltlábú és ízeltfejű lényeket idézni szokták, és az új szőrös rágcsáló is szakasztott olyan volt, mint az elkoptatott régi szürke, ami viszont gyenge minőség lévén hamar megvékonyodott a sok simogatástól. Ám ezúttal csak barna színű sorakozott a polcokon, abból sem túl sok, mert árkedvezménnyel úgy vitték a patkányt, mint a cukrot. A pókos póló átütő sikere maga volt a pókhab a születésnapi tortán. Noelkéből divatgyerek lett. A neve idomult az aktuálszemantikai jelentéstartalmat hordozó sodráshoz, ami a szó francia gyökereivel a karácsonyhoz kapcsolható, bár ezt Noelke, mivel áprilisi, nem tudhatta, hiszen ő még kicsi és buta, viszont a szülei már nagyok és buták, ezért ők sem ismerik a latin eredetű dies natalis fogalom személynévi előéletét. Arra figyeltek fel, hogy most ez az utónév a nagymenő, ezért lett Noelkéből Noelke. A szülői adományként kapott hangzatos jegyet persze cipelni kell majd egy életen át, ha nem lesz belőle akkora nyűg vagy viszolygás, hogy később mégis muszáj levakarni hordozójáról. De, amikor adják, akkor még a végtelenség rózsaszínű derengése súg, és ebben főként a tehetős szomszédok Noelkéje volt a mintakép, nemcsak a név elbűvölő szépsége miatt, hanem a frankó fürdőmedencéjükért és azért az üvegkorlátos teraszért is, amit a monomán divat terrorja éppen akkoriban indított el népszerűségi útján. Bár az nem kérdéses, hogy egyszer Noelke is úgy megy ki a divatból, mint az üvegkorlát, mint száz éve a Zeppelin a légtérből, mint az Enrilo kávé a kilencszázhúszas években, vagy mint a faggyúgyertya bálvilágításkor.

Persze nem az emberi fantázia hiányára vall, hogy Noelkét még nem úgy numerálják, ahogy I., II., III. és IV. Bélát, vagy I. és II. Lajost, I., II., III., IV. Ferdinándot, akik uralkodókként matematikailag is ráléptek a történelem megviselt lapjaira; Noelke valószínű mindig nulladik marad, amit eszerint már ki sem kell írni, bármekkora lesz időközben a feje, vagy bármilyen magasságokba kúszik is fel a népszaporulat. Az viszont igaz, hogy nemcsak I. (Nagy) Péter neve cseng jól, hanem a nulladiké is sokatmondó, hiszen Szent Péterként, első pápaként Ő már egyszer s mindenkorra sorszám nélkül is kitörölhetetlen a Naptól számított harmadik planéta jelenléti naplójából. Ámde e téren nem mindig az első számú idézett a legfontosabb. Hisz a Lajosok közül például a XIV. helyezett uralja a népszerűségi listát, főként a női nem köreiben, míg Henrikből a VIII. viszi a pálmát, akinek viszont egészen szép kis gyűjteménye jött össze női fejekből. De Noelkét mindez nem érdekli, neki nincsenek világtörténelmi ambíciói, ő megkapta vágyott születésnapi ajándékait, azzal határtalanul boldog és végső soron már ennyivel is benne él a történelemben. Egyszer jobb pillanatában elhangzott róla, hogy nagyon király, s ezzel totyogó kora ellenére máris megelőzte I. Mátyást, akiről csak tizenöt évesen mondták el ugyanezt. Tudható, léteznek olyan személyek a nevek mögött, akiket tenyerén hordoz a história, és vannak olyanok, akik mikorra kivirágoznának, máris hervadt identitásokká válnak a divatból történő kivonulás, a kiszáradás, a kikopás, a ledarálás nomenklatúrájában.

És vajon mi lesz Noelke mellett Milánkával, ha már nem az ő nevét skandálja a kopaszra nyírt, tetovált tömeg, ha más, jobb azurrik a Milán-focicsapatot kiverik a ligából, s ezzel a feledés homályába úgy csúszik le, mint makaróni a gerendaúsztatón. Vajon Milán bácsi és Noel bácsi meddig drukkol még a Barca-meccsen Barca bácsival, aki a Barcelona top-csapatáról kapta értéktartó keresztnevét.

A kicsi Elviske és Vivienke, az aranyos Kevinke, Benettke, Jenniferke és az aprócska Cola-Manó mind-mind lent vannak a téren, a kutyafuttatóban vidámkodnak, szaladgálnak, most indul sztár-pályafutásuk, persze a családban jogar nincs, de full-luxus verda van, más szóval: automobil, hogy bár megnevezésében némileg a hagyománynál maradjunk. És ott liberózzák a forró évadok halhatatlan szappanoperáinak minden gügye névrokonát, a nemzetközi celeb-dugványok megfogant hajtásait.

Viszont nincs ott Emese, Csenge, Kincső, Arany, Gyöngy, Ilka, Ilona, Csillag, Panna, Virág, mint ahogy Lehel, Hunor, Béla, Balázs, Csaba, Endre, Farkas, Géza, Szabolcs, Zsombor és Zalán sem.

Árkossy István