Dalmáti Gábor több mint 35 év hazai és nemzetközi tapasztalatát – köztük 18 évnyi hüllőházi munkáját a Pombia Parkban – sűríti össze legújabb könyvében. A terrarisztika kézikönyve kezdőknek és haladóknak című kötetben a természetes tartás, a fajok együttélésének elvei, az etikai kérdések és a balesetvédelem új szemszögből jelennek meg – ezekről beszélgettünk a szerzővel. Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Mi vezetett arra, hogy 35 év tapasztalat után 230 oldalas, 400 fotóval és 25 táblázattal illusztrált kézikönyv formában foglald össze tudásodat – mi hiányzott a hazai szakirodalomból?

Dalmáti Gábor: Az igazság az, hogy nem magyarul készült el először. A könyv gerincét az olasz, spanyol és angol nyelvű előadásaim anyagai adják, majd erre építettem fel a többi részt. Nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szakirodalom is keveset foglalkozik az etikus állattartással. Ráadásul észrevettem, mind profi szakmai, mind az amatőr körökben, hogy sokszor hiányoznak az alapok a földrajz, biológia, fizika szintjén is. Éppen ezért a könyvemben is nagyon sok szó van az állatok természetes környezetéről és ennek kölcsönhatásairól.

Mzs: Hogy történt az, hogy nálad ez a hobbi hivatássá vált, és hogyan kerültél a külföldi állatkertekbe és hüllőbemutatókba?

DG: Mint sok mindenben az életben, itt is nagyon nagy szerepe van a véletlennek. Több mint 20 évvel ezelőtt egy alkalmi ismerősöm jelen volt, amikor a Pombia Parkban pont arról beszélgettek, hogy nincs senki, aki ért a hüllőkhöz – rajta keresztül kerültem a „profi” világba.

MZs: Melyik tartási hiba fordul elő leggyakrabban kezdőknél?

DG: Az első, hogy az egzotikus szót a trópusi szóval azonosítják. Sokan azt gondolják, hogy minden egzotikus lénynek állandó melegre van szüksége. A második, hogy a táplálkozást emberi logikával közelítik meg. Ha egy állat két napja nem eszik, akkor pánikba esnek. Gyakori hiba a folyamatos érintési vágy: mindent kézbe akarunk venni. Bármilyen szárazföldi állatot tartunk, azt meg akarjuk simogatni, ki akarjuk venni stb. Nem értem ezt a számomra kicsit torz mechanizmust, amely szerint ami nem él vízben, az simogatható, tapogatható.

Mzs: Milyen tapasztalatokra tettél szert a Pombia Park hüllőházának vezetőjeként?

DG: Többek között arra, hogy a „profik” sokszor ugyanolyan félreinformáltak, mint az amatőrök. Általában az emlősállatokat, emberszabású majmokat, nagyragadozókat tanulmányozzák behatóbban, miközben a terrarisztika, az entomológia, sőt, az akvarisztika is mostohagyereknek számít nagyon sok állatkertben. Leginkább a terrarisztika és az entomológia van elhanyagolva, ami azért különös, mert a földön élő állatok több mint hetven százaléka az ízeltlábúak közé tartozik. Mindeközben nagyon kevés olyan állatgondozó van, akinek megvan az a szakmai tudása, hogy ezekkel az állatokkal igazán eredményesen tudjon foglalkozni. Míg a főemlősökkel egy állatkerten belül a gondozók többsége magabiztosan dolgozik, addig a rovarok és a hüllők ellátása gyakran szinte amatőr szinten történik. Ezek az állatok a kevésbé „szimpatikusak”, sok gondozó szinte büntetésként éli meg, ha be kell ugrania helyettesíteni valakit a rovarházban.

Mzs: A könyv szerint az egzotikus állatok tartása felelősséggel jár. Mit tartasz a legnagyobb felelősségnek a tartó részéről?

DG: Az etikus tartást tartom a legfontosabbnak. El kell fogadnunk állataink igényeit, és mivel mi választottuk őket – és nem fordítva! –, nekünk kell hozzájuk alkalmazkodnunk. Nagyon lényeges az is, hogy ne akarjuk „humanizálni” állatainkat. Fogadjuk el annak, amik. Emellett meg kell értenünk, hogy ezeknek az állatoknak vannak speciális igényeik, amelyeket vagy képesek vagyunk kielégíteni, vagy – ha nem – jobb, ha nem tartunk ilyen állatokat. Túl kell lépnünk azon a hibás nézeten, hogy „mivel szaporítani is sikerült, biztos, hogy nagyon jól érzi magát”. A fajfenntartás az egyik alapvető ösztön. A legtöbb állatfaj akkor is szaporodik, ha csupán a minimálisan elfogadható körülményeik adottak, mivel a fajfenntartás éppen olyan domináns ösztön, mint a táplálkozás vagy a védekezés.

Mzs: Sok tévhit él az egzotikus állattartással kapcsolatban. Melyik az a tévhit, amit a leginkább szeretnél eloszlatni?

DG: Azt a tévhitet szeretném eloszlatni, hogy léteznek A és B kategóriájú állatok. Sem a kutya, sem a macska nem tekinthető háziasabbnak, mint sok olyan faj, amelyet vadállatnak titulálnak. Egy tizedik generációs, tenyésztett aligátor, királypiton, leguán is képes kapcsolatot kiépíteni a gondozójával, ugyanúgy, mint egy háziállatnak titulált lény. Természetesen a saját keretei között. De ezt például jól látjuk a macska–ember és kutya–ember közötti kapcsolat különbségeiben is. Meg kell értenünk azt is, hogy minden fajnak más a rizikófaktora. Egy hörcsög, még ha vad is, jóval kevésbé veszélyes, mint egy nagytestű óriáskígyó. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy csak Magyarországon közel hárommillió kutya él, melyek évente több mint kétezer balesetet okoznak, azaz minden ezerötszázadik kutya érintett. Ez világviszonylatban évi harmincötezer halálos balesetet jelent, azaz nagyjából a negyedét annak, mint ahány áldozatot követelnek a mérgeskígyómarások a Földön évente. Az ember–állat baleset soha nem az állat hibája.

Mzs: Ha valaki most kezd bele egy „nehezebb” faj tartásába, mit tanácsolsz, hol kezdje, mire figyeljen?

DG: Az alapoknál. Egy házat sem a tető felhúzásával kezdünk. Lassan, lépésről lépésre eljutunk arra a szintre, amikor észre fogjuk venni, hogy egy nehezebb faj sem okoz megoldhatatlan problémát. Fontos viszont, hogy ne az állat bőrén tanuljuk meg a szakmát.

Mzs: Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?

DG: Elvileg a szokásos rutin az állatok etetése, tisztántartása, a terráriumok karbantartása. Ehhez jön hozzá a végtelen bürokrácia, napi, heti, havi lebontásban. Árurendelés, a kollegák munkabeosztása, a felügyeleti szervekkel (természetvédelmi hivatal stb.) való kapcsolattartás, valamint a továbbképzések (szakmai, balesetbiztonsági, tűzvédelmi). Emellett ott van az éves költségvetés és statisztika összeállítása, a tenyészprogramok és más állatkertekkel való csere koordinálása, továbbá az állatorvosi rutin- és nem rutinvizsgálatok egyeztetése. Gondoskodnom kell a látogatókról is: csoportvezetéseket tartok, illetve felkészítem a csoportvezetőket. Mivel a bürokráciát utálom, a leginkább ezzel vagyok mindig elcsúszva, így folyamatosan rohanok, hogy behozzam magam. Sokkal jobban szeretek az állatokkal foglalkozni vagy előadásokat tartani. Sajnos, mivel privát állatkertként működünk, az éves költségvetés minden fillérjéért meg kell küzdenünk, és véget nem érő viták folynak arról, mire jut pénz, és mi az, amit „másképp kell megoldani”.