Gyurom János természetfotóssal beszélgetünk a természetfotózás szépségeiről és etikájáról. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Amikor telefonon beszéltünk, akkor is az erdőben volt éppen. Természetfotósnak lenni életmód és szemlélet?

Gyurom János: Mindenképpen. Két lesünk van, így napi elfoglaltságom a lesek karbantartása, a lesekbe bejáró vadak szabályzatnak megfelelő módon történő etetése. A növényeket vissza kell vágni, a les belsejét rendszeresen kitakarítani, az üveget megtisztítani, mert a madár nekirepül és beszennyezi. Az üveg (stopsol clear) azért jó és fontos, mert ezáltal én látom a kint lévő dolgokat, viszont a madár nem lát engem a lesben. Hogy mikor lehet és kell etetni a madarakat, annak megvan a szabálya. Késő ősszel és télen nem találnak természetes táplálékokat, így etetni kell őket, ők pedig hagyják, hogy fotózzam őket. Bár korábban vadásztam, ma már nem tudnám a puskámat felemelni egy vadra.

MZs: Mikor vált szenvedélyeddé a természetfotózás? És mi ragadott meg benne?

GyJ: A természetfotózás gyerekkori álmom és élményem volt. Pajtás géppel kezdtem, amit a lesre mindig felvittem magammal. A természetfotózásban az is nagyszerű, hogy az ember magával tudja vinni az emléket kép formájában, ez közvetlen sikerélményt ad. A fotó beszél az alkotóról, a természethez való viszonyáról. A képeim által gondolatokat szeretnék ébreszteni, felhívni a figyelmet a harmónia mögött a természet, az élővilág sérülékenységére, a természetvédelem fontosságára. Természetjárás során az erdőből csak a fotót hozd el, és csak a lábad nyomát hagyd hátra! Két könyvem is megjelent e témában Vadvilágtól lombhullásig és Fénnyel festett természet címmel. Talán 1970-ben váltottam természetfotózásra. Rengeteg természetfotós barátom van, különböző díjátadásokon is sok hason szemléletű embert ismertem meg.

MZs: A természetfotósnak érdemes tudnia, hogy éppen mi virágzik, mikor mi fészkel, ismernie az állatok viselkedését – hogyan tettél szert erre a tudásra?

GyJ: Autodidakta módon igyekeztem elsajátítani, könyvekből, később internetről, ez folyamatos képzést igényel. Tagja vagyok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek is természetesen. Amikor kezdtem, még nem volt internet, de volt madárhatározó, szakkönyvek, ezeket olvastam, faltam. Hogy az őszi kikerics mikor virágzik például. A vadakról sok mindent tudtam, vadászmúltamnak köszönhetően. Szeretem az állatok viselkedését megfigyelni, megpróbálni megérteni őket.

MZs: A fotózáshoz technikai tudásra és megfelelő felszerelésre is szükség van. Milyen alapfelszereléssel lehet már elindulni?

GyJ: Hogy mit szeretnél fotózni, az meghatározza azt, hogy mire lesz szükséged. Eldöntöttem, hogy természetfotózással és tájképfotózással szeretnék foglalkozni. Volt egy Nikon gépem, megfelelő objektívekkel. A fix objektíveket nem szerettem, mert nincs alternatívád, nincs lehetőséged fókuszálni! Most Sony MILC (azaz tükör nélküli) gépet és teleobjektívet használok. Ha látok 500 méterre egy szarvast, rázoomolok, így egészen közelről tudom fotózni. Fix objektívvel ez nem lehetséges.

MZs: Várakozás és türelem – azt hiszem, ez a két kulcsszó a természetfotózáshoz. Kiből válhat jó természetfotós? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie?

GyJ: Annak ajánlanám, akinek van türelme hosszabb időt várakozni egy megfelelő fotóra. Azt tudni kell, hogy a természetfotózásban garancia semmire nincs. Volt olyan, hogy egész nap három fotót csináltam, mert amire vártam, a „téma” nem jelent meg, csak mondjuk nap végén. Aki jár hozzám a madárlesünkbe, annak mindig felhívom a figyelmét, hogy ne tervezze be azt, hogy ha mondjuk egy zöld küllőt szeretne fotózni, az meg is fog jelenni. Erre nincs biztosíték. De ha megjelenik, annál nagyobb örömet jelent. És persze komponálókészségre, egyedi látásmódra is szükség van. Az egyre jobb technikai felkészültség magával hozza azt, hogy egyre jobb képeket lehet készíteni. Amikor fotózni kezdtem, utómunka még szinte semmi nem volt, ma már azért az utómunka hozzátartozik a munkához, de csak az igazságos és természetes utómunka. Nem szeretem, ha az utómunkában jelentősen eltérünk attól, amit lefotóztunk.

MZs: Mi az, ami igazságos utómunka – és mi az, ami már nem?

GyJ: A fotó a gépben szülessen meg, hogy az utómunka minimális legyen – ezt vallom és oktatom. A kép vágásánál szoktam alkalmazni – ez az igazságosságba még belefér. Nem szeretem, ha egy természetfotót állóképbe teszek be, mert az nem tudja bemutatni a körülötte lévő élővilágot. A megfelelő képarány nálam a kétharmad, beleteszem a témát a harmadolóba, és megmutatom, milyen környezetben él. Ha egy szarvas ott áll és balra néz, beleteszem a jobb oldali harmadolóba, és azt is megmutatom, amit lát. A témát kiemelem, szeretem, ha egy képnek van mélységélessége, a háttér elmosott, hogy ne kelljen a témát (gomba, madár) keresgélni a fotón. A színeket viszont nem változtatom meg, azt a természetes színt adom vissza, amit a természet ad nekem. Ha nagyon párás, kevés a fény, nagyon minimálisan a színhőmérsékletet lehet állítani, de ennél többet nem nyúlok bele.

MZs: A mesterséges intelligencia által készített képekről mi a véleményed? Például egy bagoly, aki a hátán viszi a kicsinyeit – a valóságban nem történik meg.

GyJ: Soha nem használtam, nem is fogom használni. Mert az élmény komplexen hozzátartozik a kép elkészítéséhez. Télen is kimegyek a lesbe, szeretem, ha egy kis hó van, amikor az egerészölyvek küzdenek egymással, és a porhó kering a levegőben – na, azt visszaadni komoly élmény. Vagy amikor az őzek, szarvasok futnak, vagy amikor meglátom a rókát a havas tájban.

MZs: Beszéljünk a természetfotózás etikájáról is! Milyen etikai alapelveket kell betartania annak, aki felelősséggel fotózik?

GyJ: Ha madarakról beszélünk, etikátlan belefotózni egy madárfészekbe, fölnyitni egy odút, amikor bent vannak a kismadarak, megzavarni egy őz együttlétét a kisgidával. Sünit megzavarni az avarban, avart égetni. Etikátlan, részemről törvénytelen, betiltandó a rókák kutyákkal való kiszedetése a kotorékból – hogy csak néhány példát említsek.

Mzs: Egyre többen fotóznak telefonnal, égetővé válna a természetfotózás etikájának a megtanítása, kisiskoláskortól.

GyJ: Bizony, jó lenne, ha ezt megtanítanák. Én a fotós iskolámban ezt tanítom is, ugyanúgy, mint a perspektívát. A telefonnal készített fotó nekem csak emlék-kép! Egyelőre nem adja vissza azt, amit egy megfelelő felszerelés, megfelelő tudással rendelkező fotós nyújt. Elméleti oktatással kezdünk, amikor már megfelelő tudással rendelkezik, akkor megyünk a természetbe gyakorlati foglalkozásra. Viszem magammal a saját gépemet, egy bizonyos témát lefotózok, megmutatom a kijelzőn, és arra kérem a hallgatót, hogy ezt a témát ő is csinálja meg. Először olyan témákat keresünk, ami nem mozog, például egy gomba. Tudja belehelyezni a témát a fotóba, alakuljon ki az arányérzéke. Végül az utómunkára is megtanítom őket. A természetfotózáshoz idő és türelem kell, de életforma, élmény. Nekem a természet a „kocsma” – én oda járok.