Május közepén úgy döntöttem, elmegyek rutin bőrgyógyászati vizsgálatra, mert már négy éve nem voltam, és küszöbön állt az ibolyántúli sugarakkal bombázó nyár. Az ezredforduló óta mindig (vagyis két-három évente) a lakóhelyem szerinti rendelőbe jártam, a hetedik kerületi Alsó erdősor utcába, ahol egy jóságos idős bácsi, Szabó főorvos úr fogadott. Nyolcvan év körüli nagypapa, kis hokedlin ült, lábfején fehér klumpával, és szelíd megjegyzések kíséretében vizsgálgatta a hátamon és karomon elszórt anyajegyeket.

Most, május derekán elsétáltam az Alsó erdősor utcába, időpontot kérni. A rendelőt zárva találtam. A Péterfy kórházban megtudtam, hogy az Alsó erdősoron az ellátás már két éve megszűnt, és azóta a legközelebbi bőrgyógyászat a kilencedik kerületi István kórházban működik, a Nagyvárad téren. Vagyis Budapest legsűrűbben lakott kerületében, Erzsébetvárosban, amelyet a népnyelv éppen az elképesztő népességszáma miatt nevezett Csikágónak, évek óta egyáltalán nincs bőrgyógyászati ellátás.

Munkaidőben felhívtam telefonon az István kórház rendelőjét. „Betegirányítás” – nyöszörögte a túlvégen egy reszketeg, idős női hang. Nem túlzok, nyolc perc alatt vette fel négy személyes adatomat: nevem, lakcímem, születésem ideje és éve, TAJ-számom. Akkor következett dobpergés mellett a lényeg, a misztikus egészségügyi cselekmény: elkezdett időpontot keresni számomra. Két percen keresztül csak a sóhajait hallottam, és efféle motyogást: „Ajjaj…”, „Az sem jó…”, „Húha…”, „Tyühű…” Közben a háttérben rettenetes hangerővel csörömpölni kezdett egy másik telefonkészülék, de senki nem vette fel. Végül a néni közölte velem a kutatás eredményét: „Augusztus huszonhatodikán van a legközelebbi szabad időpont.” Hm. Mondta ezt május 14-én.

„Asszonyom, komolyan mondja, hogy három és fél hónapot kell várni egy bőrgyógyászati vizsgálatra?” – kérdeztem öntudatos adófizető állampolgárként. Mire ő:

„Igen! De ha maga ezen ennyire fel van háborodva, akkor mondjuk azt, hogy maga rákos, mert az onkológiára csak másfél hónapot kell várni!”

Hát ez tényleg sokkal jobb. Hazánkban egy rákbetegnek az a dolga, hogy másfél hónapig otthon várakozik – nem türelmetlenkedik, nem pofázik, hanem szépen csöndben rákoskodik, burjánoznak a sejtjei, növeszti az áttétet. Aztán majd másfél hónap után bejut egy orvoshoz. Mi itt a gond?

Nos, így lettem statisztikailag bőrrákos. Kedélyes társalgásunk végén a néni kétszer elmondta, majd elismételtette velem: június 27-én 13 óra 15 percre kell mennem.

Elérkezett a nagy nap, megjelentem a helyszínen. Gyalog felsétáltam az F épületben a másodikra, mert a lift nem működött – bringás lény vagyok, számomra nem okoz gondot felmenni a lépcsőn, ellentétben a járókeretes öreg betegekkel, akik körülöttem botladoztak. A másodikon hosszú folyosó fogadott. Az első ajtón felirat: Gyógytorna. A második ajtón: Dietetikai tanácsadás. A harmadik ajtón: Öltöző. Éppen arra jött egy fehér köpenyes nővér, alázatosan megkérdeztem: „Kezét csókolom, merre találom a bőrgyógyászatot?” Őrmesteri hangon reccsent: „Ez az egész emelet bőrgyógyászat! Nem látja?”

Végül csak bejutottam a vizsgálatra. Hetven fölötti orvosnő fogadott (egyik mondatába indokolatlanul belefogalmazta, hogy negyvenhat éves rendelési gyakorlata van), és szegénynek olyan szaga volt, mint egy teli hamutartónak. Az a fajta láncdohányos, akinek már a pórusaiból áramlik a nikotinbűz. Az orvosi ellátást azzal kezdte, hogy letolt: szégyelljem magam, és mégis mit képzelek én, idejövök negyed kettőkor, pedig reggel nyolcra volt időpontom… És megmutatta a füzetben, hogy az idős betegirányító tényleg reggel nyolcra írta be a nevem…

Anyajegyeim jól vannak, köszönik szépen, kóros elváltozásom nincs. A doktornő azt mondta, jövőre is jöjjek el vizsgálatra. Gondoltam, helyben kérek egy nem rákos időpontot, hogy 2025-ben sorra kerüljek… Végül csak kérdéseim maradnak. Mi lesz, ha majd kidől a sorból ez a hetven pluszos doktornő, akkor majd a tizenötödik kerületbe irányítanak? Voltaképpen minek fizetjük a TB-t? (Ha bármilyen komoly betegségünk lesz, úgyis a magánegészségügybe menekülünk.) Mire volt jó az a sok pénz, összességében több millió forint, amit 1998 óta minden jövedelmemből levontak?

Zsille Gábor