Az utóbbi fél évben folytatott társalgásaim során rendre szóba kerültek a fordítóprogramok. Úgy látszik, ilyen időket élünk. A legkülönfélébb foglalkozású és életkorú emberek bizonygatják, hogy már nincs szükség hagyományos, vagyis időigényes emberi munkával készült fordításokra, mert sokkal egyszerűbb ráküldeni a szöveget egy fordítóprogramra… másodpercek alatt bármilyen szöveget átrak magyarra… és most már nagyon tuti, szinte tökéletes programok vannak… a macerás szótárazást kiváltja a mesterséges intelligencia, ez mekkora királyság…

Az ember gyarló lény, és bevallom, voltak pillanatok, amikor már-már magamévá tettem a fordítóprogramok iránti lelkesedést. Ha ez a jövő, nincs mit tenni; Gábor gyerek, ne állj a fejlődés útjába! – gondoltam egy fogadáson, sütivel a kezemben hallgatva a mellettem álló úr meggyőző szavait. Különben is, az újdonságok iránti nyitottság és a rugalmasság nemes tulajdonságok, nem helyes önmagamba fordulni, konokul elzárkózni a vívmányok elől… Ám szerencsére ezek csak röpke hűtlenségek voltak, és néhány másodperc elteltével mindig visszapártoltam az ásatagnak számító humán intelligenciához.

A minap egy közlekedési balesetről szóló lengyel szöveget olvastam. Találtam benne egy érdekes tőmondatot, szó szerinti fordításban úgy hangzik: „Valószínűleg a biztonsági öv sebezte meg a mellbimbóját.” Belém bújt a kisördög: megnyitottam a világhálón egy hiper-szuper fordítóprogramot (alig egy hónapja magyarázta nekem valaki, hogy ezt érdemes használni), beírtam a kérdéses lengyel mondatot, és a képernyőn máris felragyogott előttem a megoldás: „Valószínűleg készítsen övcsatot a mellbimbóiból.”

Megpróbáltam elképzelni, hogy vasárnap kora este övcsatot készítek a mellbimbóimból. Besenyő Pista bácsi jutott eszembe, aki a szemceruza szót viccből félreértelmezve felkiált: „Hiszen az fáj, kérem!”. A szemgolyót kihúzzák a gödréből, és addig hegyezik, amíg ceruza nem lesz belőle. Tömény horror! Akárcsak ez a számítógépes fordítás: megfogja az ember a mellének mindkét bimbaját, oszt’ addig csavarintgatja-gyúrja-fúrja őket, míg övcsattá nem válnak. S akkor aztán megnézheti magát.

Nem szükséges hosszan kutakodnunk a világhálón, hogy ugyanilyen bumfordi, roncsolt értelmű, fordítóprogram szülte mondatok tucatjait találjuk. Például: „Nagy szőrével bélelt csizmája volt, és a dereka körül egy kés, valamint írásanyag-tok.” A szőrével helyesen szőrmével lenne, az írásanyag szó pedig magyar nyelven írószer, esetleg íróeszköz. Egy másik szövegben azt olvasom: „Mert történelem ügyvéd vagyok.” Ám amikor megkeresem ezt a részt az eredeti műben, kiderül, hogy a beszélő valójában azt mondja: „Mert a történelem rajongója vagyok.” Szebben fogalmazva: „Mert rajongok a történelemért.” Egy repülőgépen játszódó novellában a fordítóprogram szerint: „Joe taxik a startra és felszáll.” Emberi fordításban: „Joe a rajtvonalra gurul, és elindul.”

A számítógéppel gyártott mondatok között akadnak olyanok is, amelyek annyira zagyvák, hogy csak találgatjuk a valódi jelentésüket. „És arra gondolok, hogy átmenjek egy nyugalmas nadrágos övbe, tehát be kell vágnom.” „Egy hangjelző pillanatban, a százados sziréna vad hangulatának hangjára, kiugrottak az autópályáról, és fokozatosan görbültek a városi folyosó járművezető sávjába.” Ám Agatha Christie sem járt jobban: „Poirot egyszerre zavarodott – Gyere gyere barátom, mondta, átkarolta a karját az enyémmel, és fent támasztotta a márvány alakú szobrászat hatalmas mintáját.”

Ezek nem magyar, hanem újmagyar nyelvű fordítások. A számítástechnikusok majd még biztosan csiszolgatják ezeket a fordítóprogramokat, kiküszöbölnek ezt-azt. Kétségtelen, hogy civilizációnk ebbe az irányba tart, a hétköznapok olvasási kultúráját ez fogja meghatározni – aki szerint ez az út dicsőséges, hm, lelke rajta.

Zsille Gábor