Lajkó István zongoraművész Junior Prima-díjas, többszörös Fischer Annie ösztöndíjas, nemzetközi zongoraversenyek győztese és dobogós helyezettje, a Zeneakadémia fiatal tanára, nyáron a tatai Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus oktatója. Pályája alakulásáról és az idei mesterkurzus megtarthatóságáról Csanda Mária kérdezte.

Csanda Mária: Azok közé tartozik, akik fiatal koruktól célirányosan készülnek és tudják, hogy zongoraművészként szeretnének élni, alkotni, érvényesülni. Kik segítették ebben, és mi mindent tett meg ezért?

Lajkó István: Középiskolai tanulmányaim alatt alakult ki az elhatározás, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Kiváló tanárok kezei alatt fejlődhettem, akikre szakmailag és emberileg is mindig felnéztem: Lakatos Ágnesnél kezdtem zongorázni, majd Belák Erzsébet növendéke voltam a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. 2007-ben szereztem kitüntetéses diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakán, tanáraim Falvai Sándor és Szokolay Balázs voltak, kamarazenét többek között Gulyás Mártánál és Devich Jánosnál tanultam. Erasmus ösztöndíjjal Matti Raekallionál Hannoverben, majd a Hungarofest Klassz Ösztöndíjának segítségével a New York-i Juilliard School of Music-on folytathattam tanulmányaim. 2014-ben summa cum laude minősítéssel szereztem doktori címet a Zeneakadémia Doktori Iskolájában, zenei konzulensem Wagner Rita volt. Végül 2017-ben szereztem kitüntetéses koncertdiplomát a Weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol ismét Szokolay Balázs irányításával tökéletesíthettem tudásomat.

CsM: Szokolay Balázzsal több közös koncertet is adtak, kiket említene még? 

LI: Nagy megtiszteltetés, hogy Szokolay Balázzsal olyan darabokat játszhattam el, mint Bach három és négy hangszerre (zongorára) komponált versenyművei, vagy Bartók Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című műve. Híres professzorok mesterkurzusain vettem részt, és meghatározó élmény volt számomra, hogy többször is felléphettem Kocsis Zoltánnal, aki doktori zárókoncertemet is vezényelte. Az utóbbi időben rendszeresen játszhatok Sir Alfred Brendelnek is, akinek tudása, alapossága és elhivatottsága művészileg rendkívül inspiráló számomra. Az eredményeimhez fontos hozzátennem a szüleim és a családom támogatását, akik kezdettől fogva mellettem álltak.

CsM: Milyen nehézséget jelentett a nyári mesterkurzus résztvevőinek a járványhelyzet?

LI: A különböző járványügyi intézkedések nagyban megnehezítik a tanítást, az utazást és a koncertezést, de augusztus második fele optimális időpontnak bizonyult, mert már lehetett és még lehetett mesterkurzust tartani. Bár több jelentkező is az utolsó pillanatban kényszerült lemondani részvételét az utazási korlátozások miatt, így is szép számmal érkeztek fiatal muzsikusok Tatára, a 14. Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzusra. Emellett természetesen minden kötelező járványügyi előírást betartottunk, volt testhőmérséklet mérés, kézfertőtlenítők kerültek kihelyezésre, a termeket rendszeresen szellőztettük, én mindig maszkban és védőszemüvegben tanítottam, szeptembertől a Zeneakadémián is így oktatok. Ha valamit megmutattam a hangszeren, azt gumikesztyűben tettem, nem is olyan könnyű így zongorázni, próbálja csak ki mindenki!

CsM: Hogyan alakult a koncertezés István és környezete életében? 

LI: A járvány miatt sajnos sok koncertem elmaradt, de az esetek többségében új időpontot ajánlott a szervező. Március 17-én – alig egy héttel a határok lezárása és a nyilvános hangversenyek betiltása után – Bartók 3. zongoraversenyét játszottam volna Ausztriában, Káli Gábor barátom vezényletével. Ez volt az első fellépés, amit elvesztettünk és nem is akadt pótidőpont, a teltházas koncert jegyeit visszaváltották. Legnagyobb meglepetésemre június végén újra jelentkezett az osztrák szervező: a remek repertoár és a kiváló előadók miatt a zenekar újra műsorra tűzte velünk ugyanazt a programot és 2021-ben megvalósulhat az elmaradt hangverseny. Vannak még csodák. Remélem, hogy a jövőben enyhül a járvány és akadálytalanul lehet majd koncertezni, mert olyan, számomra kedves koncertekre kerül sor télen, mint Beethoven összes cselló-zongora műve a szerző születésnapján, vagy Rahmanyinov 3. zongoraversenye a Pesti Vigadóban.

CsM: Hogyan egészíti ki a tanítás, zenei nevelés a hangversenyező művész életét?

LI: Mindig is azon a véleményen voltam, hogy egészséges kölcsönhatás és szimbiózis van e két, látszólag eltérő pálya között. A tanári és a művészi pálya is a zenéről és a nevelésről szól: a színpadon is nevelünk, az órán is zenélünk. Nélkülözhetetlen az alapos, sokrétű tárgyi tudás is, mind az oktatásban, mind a koncertezésben vagy az ismeretterjesztésben. Nagyon fontosnak találom, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt helyes információkkal és minőségi zenei élményekkel gazdagodjanak a koncerteken, csak így nevelhető ki a jövő értő közönsége. Korábban szerepeltem Solymosi Tari Emőke Művészet vagy Bűvészet? című ismeretterjesztő filmjében, többször léptem fel a Pastoralecsaládi koncertsorozatban, manapság is sok moderált szólóestet adok, melyek keretében érdekes és lényeges háttérinformációkkal segítem a közönséget a darabok befogadásában.

CsM: Spanyol kéttannyelvű gimnáziumban tanult, vannak erről a nyelvterületről, vagy akár máshonnan meghatározó irodalmi élményei?

LI: A Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban az intenzív nyelvi oktatás mellett természetesen a tananyag részét képezte a spanyol irodalom- és kultúrtörténet. Számos meghatározó élményem maradt a gimnáziumi évekből, említhetem Juan Ruiz A jó szerelem könyve (Libro de buen amor) című pikareszk regényét, Cervantes Don Quijote című regényét, a legemlékezetesebb mégis Gabriel García Márquez Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című műve. Mindezeket eredeti nyelven olvastuk, és Márquez különösen modern és sokszínű nyelvezete komoly kihívást jelentett, miközben a rejtélyes cselekmény lebilincselően hatott rám. Ha a kurzus kapcsán szóba került Tata városa, nagyon kedves emlék számomra, hogy 15 éves koromban ugyanitt nyertem meg az Országos Spanyol Nyelvű Vers és Prózamondó Versenyt.