Mit jelent a régi hiedelmek szerint, ha viszket a bal vagy a jobb tenyerem, esetleg cseng valamelyik fülem – erről beszélgettem a minap egyik barátommal. Avagy ha csuklik az ember. Utóbbiról szinte biztos az az állítás, miszerint ilyenkor valahol valaki emleget, hiszen péntekenként gyakrabban rándul meg a rekeszizmom, nyilván azért, mert a hét ötödik napján jelennek meg itt, az Olvasaton a szösszeneteim, s az olvasók ilyenkor csóválják a fejüket, hogy „lám, lám” vagy „ejnye-bejnye”.

Bosszantó pedig a csuklás az áldozat számára, bármily vicces is legyen a környezetének. Természetes jelenség, mindenkivel megesik – gyakoriságának dacára mégis rejtély az orvostudomány számára: a rekeszizom önkéntelen összerándulásának számtalan oka lehet az úgynevezett bolygóideg ingerlésétől a vitaminhiányon keresztül a túlzott alkoholfogyasztásig. Elmulasztására nincs biztos módszer – az orrbefogás, a víz kortyolása, a ráijesztés bizonyos esetekben működik, de egyetemesen egyik sem eredményes. Legtöbbször perceken belül elmúlik, de eltarthat napokig, sőt akár hetekig-hónapokig is.

Egy Charles Osborne nevű amerikai férfi csuklássorozata azonban utánozhatatlan, legalábbis reméljük, hogy az. Osborne hatvannyolc évig csuklott folyamatosan – be is került a Guinness Rekordok Könyvébe. 1922 júniusában éppen disznóvágásra készült egy Iowa állambeli városban, amikor… nos, ő maga így emlékezett vissza a kezdet kezdetére: „Egy 180 kilós disznóval kellett volna dolgoznom. Hatalmasat emeltem rajta, majd visszaestem a földre. Nem éreztem semmit, de az orvos később azt mondta, elpattant egy ér az agyamban a hirtelen erőlködés miatt.” Az orvosok szerint agyának az a része károsodott, amelyik a csuklást képes meggátolni. A férfi egy ideig kezeltette magát, de ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, egyszer csak feladta a küzdelmet, és újra munkába állt.

A következő hatvannyolc évben minden ébren töltött idejét végigcsuklotta – érdekes módon alvás közben nem csuklott, de amint megébredt, újrakezdte. Eleinte percenként negyven alkalommal rándult meg Osborne rekeszizma, később már csak percenként húszszor. Egyes orvosok számításai szerint élete során 430 millió alkalommal csuklott, mások kalkulációja szerint mindösszesen 595 milliót és még 680 ezret. Az évek során persze hozzászokott a csukláshoz. Egyik kórházban megtanítottak neki egy módszert, amelynek elsajátítása után képes lett némán csuklani. Amúgy nem tette tönkre az életét a rángás: kétszer nősült, a második felesége úgy ment hozzá, hogy tudott a csuklásról. Nyolc gyermeke született. Szomorú tény, hogy élete második részében már csak turmixolt táplálékot fogyaszthatott, egyebet nem volt képes lenyelni.

Aztán nagyjából egy évvel a halála előtt, 1990 februárjában ugyanolyan hirtelen, mint ahogy elkezdte, Osborne abbahagyta a csuklást. Ha jól számoljuk: Charles Osborne élete 97 évéből 29 évig nem csuklott.

Kedves olvasóim, nem bánom, ha emlegetnek, sőt örülök neki. De azt elárulom, hogy a turmixokkal meglehetősen távolságtartó viszonyban vagyok, jobban szeretek késsel-villával, alkalomadtán pálcikával enni (milyen is lehetne egy csülökturmix, brrr). Mindenesetre figyelem majd a közösségi médiában a kedveléseket, és ha számuk nagyjából egyenlő lesz a csuklásaiméval, azt jelenti: együttes erővel bebizonyítottuk, hogy e jelenségnek igenis az emlegetés az oka.

Király Farkas