Ha látnád ezt a nyarat… Ilyet sose láttál. Olyan ez, mint a baracklekvár, minden évben kicsit máshogy sikerül.
Más ez a nyár.
Emlékszel, amikor kicsi voltam, a Balaton-parton mennyire szerettem nézegetni a mellettünk napozó néniket? Nem emlékezhetsz rá, mert csak titokban nézegettem őket. Olyan akartam lenni, mint ők, csábítóan heverni a napon, dús formákkal, s nem a béna kis fürdőruhámban rágni a főtt kukoricát. Az egyikkel össze is barátkoztam, így megengedte, hogy megszagoljam a krémet, amit az arcára kent. Uborkaillatú volt. Az orrára pedig falevelet tett napozáskor, így nem ég le, mondta. Azóta sem láttam ilyet. A strandidő a harminc fok volt. Nem a negyven.
Állítólag a szex kánikulában és másnaposan a legjobb. Ezt az egyik ismerősömtől hallottam évekkel később, miközben az üres üvegeket szedtük össze hajnalban – nyár volt akkor is, születésnapot ünnepeltünk egy kertben, és nem akart véget érni az éjszaka –, nevetgéltünk ezen, zavarban is voltunk, mert a társaság fele még innen volt azon, amin ő már túl. Valaki gitározott közben, emlékszem, nekem pedig becsípődött ez a mondat. Most már igazán fölösleges volt elmondanom ezt csak azért, mert eszembe jutott. Ilyenekről mi sosem beszéltünk. Sok mindent nem meséltem el.
Az nem jó, ha valaki rögtön kimondja azt, amit gondol, úgy tartják. Na, ez gyakorlás nélkül is megy. Néha azért kimondhatnám, amit gondolok. Hallgatásban legyőzhetetlen vagyok.
Egyszer egy mólón azt mondták nekem, eperfagyiízű a szám, pedig csak a szájfényem volt az, és nem is eper, hanem dinnye, görögdinnye, édes levében. Persze, hogy megcsókolt. Nem akartam, hogy megtudd, mert megharagudtál volna rá. Akkor is, ha én akartam. Vettem rá. Kicsi vagyok még ehhez, mondtad volna, ami talán igaz is volt. Bár szerintem inkább nem akartál volna szembesülni azzal, hogy lassan felnövök.
Lettek barátaim, társaságom, később néhány forintom is, amiből akkor vehettem dinnyét, amikor csak akartam. Mert a görögdinnye a legjobb a nyárban, faltuk Brautigant, az amerikai irodalmat, összeültünk ilyenkor páran, felolvastuk egymásnak az egész könyvet, közben éjszaka lett, és whiskyt is ittunk talán. Minderről szintén elfelejtettem beszámolni neked. De csak a whisky miatt. Milyen érdekes, magamnak talán sosem vettem dinnyét, most, hogy így visszagondolok. Vett mindig valaki más. Jó dinnyéket. Jó nyarakat nem lehet venni – ha szépen kong, belül is jó lesz –, hiába kopogtatjuk.
Más ez a nyár, tényleg. Hol szinte fázom reggel, amikor kimegyek a kertbe, hol olyan hőség van, amilyen itt még sosem volt.
Tudod, mi az a hőkupola? Nem, ilyennel nem találkozhattál. Ezt már nem ismerhetted meg. Szép szó pedig, nekem tetszik, csak elviselni rossz. Megmutassam, mekkora meleg volt itt júniusban? Ha széttárom a kezem, amekkorára csak tudom, még annál is nagyobb. És nem egyszerűen meleg volt, hanem valami ránehezedett a világra, mint valami óriási, fullasztó harang, nem volt légmozgás, mintha minden beszorult volna alá. Kiszolgáltatottnak lenni rossz.
A fű kiégett, a Margitszigeten sárga tarló szúrta a talpamat. Hőkupola. Ezen a nyáron ezt a szót tanultam meg. Remélem, nem kell sokat gyakorolnom.
Még tart a nyár, most éppen jó, éjszaka elég volt a nyitott ablak, hajnalban szellő is volt, reggel szinte hűvös, különös ez a rekkenő forróság után. Ilyenkor szeretek legjobban írni. Nappal sem ment a héten 27 fok fölé a hőmérséklet. Bár így maradna, de nem így lesz, azt mondják. Kár pedig.
Képzeld, van kilenc üveg sárgabaracklekvárom. Nem sok, de ezt a kilenc üveget nagy becsben tartom. Én főztem be! Gondoltad volna rólam? Szerintem jobban sikerült idén, mint tavaly. Tavalyelőtt még nem sikerült sehogy, mert féltem az egésztől. Magamtól féltem. A kudarctól féltem. Hat üveg eper is van. És még lesz fügelekvár is, ha hajlandó beérni. Nem akar. Nem tudom, miért. Kicsi, kemény zöld gubókkal van tele a fa, miközben mások már ajándékozzák, mert nem tudnak mit csinálni a felesleggel.
Elhatároztam, hogy minden évszakban megtanulok vagy megpróbálok valamit, amit még sosem tettem. Tavaly nyáron a lekvárfőzés volt ilyen. Ezen a nyáron még nem sikerült semmi új, azt hiszem, de lehet, ha erősebben gondolkozom, eszembe jut mégis valami.
Most nem érzek szorongást, ha beszélni szeretnék neked magamról. Olyan megnyugtató ez az egész: én mondom, te hallgatod, látod, mégiscsak sikerült valami új dolgot is tennem, és hol van még a nyár vége. Kicsit elkéstem vele, tudom, de ez csak azért lehet, mert lassan érek be én is, mint az idei füge. S hogy beszélek újra hozzád, talán ez a legfontosabb. Ki tudja, lehet, másba is belefogok, ez olyan jól sikerült. Szerinted is?

Mirtse Zsuzsa

Az illusztrációt a mesterséges intelligencia készítette.