Aki az előző tárcát nem olvasta, annak talán kicsit kuszának tűnik majd ez a bejegyzés, de hogy elsimítsam a szálakat, leírok egy mondatot: Magad, uram, ha szolgád nincsen. Erről a mondatról írok ma is, vagy inkább a hatásról, amit tudtomon kívül kifejtett.

Nagyon hamar, szinte gyermekként kerültem el a szülői háztól, attól fogva saját háztartást vezettem. Amikor a második fiam megszületett, eldöntöttem, hogy igyekszem minél több olyan ételt készíteni, amiben nincs tartósítószer. Persze egy panellakás apró konyhájában a befőzés sem olyan, mint másutt. Ha pedig spájz vagy kamra sem áll az ember rendelkezésére, akkor elő kell venni a kreativitást. Mindenesetre a befőzés szinte szenvedélyemmé vált. Amint megjelent az első gyümölcs májusban, elkezdtem készíteni az ivólevet, a lekvárt, kompótot, savanyúságot. Boszorkánykonyhámban különböző likőrök, édességek, mindenféle földi javak készültek. Nagyon szerettem ezekkel kísérletezni. A mérleggel nem sokat foglalkoztam, szinte azonnal, az első befőzés során ráéreztem, miből mennyi kell a készülő finomságba. Ennek az lett a hátulütője, hogy szinte semminek a receptjét nem tudom, legalábbis nem úgy, hogy azt meg tudjam osztani valaki olyannal, aki még az elején jár a dolgoknak. Befőtt volt a szekrények tetején, az ágyak aljában, az asztalok tárolóiban, az íróasztal alatt, mindenhol. Milyen jó is volt télen elővenni a nyár ízeit. Sokszor éjszakába nyúlt egy befőzés, hiszen két apró gyermek mellett máshogyan oszlik meg az ember ideje.

Amikor saját termesztésbe kezdtem, szintén elhatároztam, hogy vegyszerek nélkül akarok termelni, ami idáig sikerült is. Nem egyszerű dolog, hiszen évről évre újabb betegségek és számomra ismeretlen rovarok támadják a növényeket. Így folyamatosan olvasgatok, tanulok, kísérletezgetek. Nem panaszkodom, hiszen tanulóévek ezek, úgy hiszem, ha vegyszerekkel óvnám a növényeimet, akkor akár a boltban is megvehetném azokat.

A befőzés most is éjszakába nyúlik, pedig az egykori pici gyermekek mára segítőkész felnőtt férfiak. A tennivaló viszont egyre több, más, mint régen volt, de folyamatosan csúszásban vagyok. Igaz, a végére minden elkészül. Fülembe cseng a mondat: Magad, uram, ha szolgád nincsen. Hálás vagyok ezért a mondatért, ez motivál, visz előre, a legapróbb dolgokban is ott van.

Az ember az élete közepén már észreveszi az apróságokat is. Még nem mindent, de egyre többet. Csodálatos érzés azt a gyümölcsöt vagy zöldséget télen elővenni, aminek a magvacskáját előző tavasszal a földbe raktuk. Minden egyes darabért hálás vagyok. És kinek is kellene szolga, ha az ember ilyen örömet talál a saját keze munkájában? Mivel a családdal együtt dolgozunk a kertben, közös a siker, közös az öröm. Igyekszem átadni ezt az érzést, ha sikerül, akkor valami nagyon ősi dolgot teszek. Olyat, amit talán a nagyanyám is a nagyanyjától tanult.

Lőrincz P. Gabriella