Két hete írtam a házunk uralkodónőjéről, őfelsége Salak hercegnőről. Mivel nem csak a barátaim, de az olvasóim jó része is macskabarát, ezért egy újabb történetet osztok meg cicaügyben. Salak mondhatni megszépült a menhelyről való befogadás óta. (Valóban csak mondhatni…) Bizony megszépítette a szeretet, a rengeteg vicces dolog, amit naponta elkövet, mint mondjuk az, hogy folyamatosan üldözi a semmit – vagy a semmi üldözi őt –, sőt, néha el is kapja, méghozzá két manccsal. Ilyenkor kő-kövön nem marad, mi pedig nagyokat derülünk az akciókon. Néha az udvaron üldözi a szelet, és természetesen azt is el tudja kapni. Amikor viszont olyan dolgot fog el, amit mi is látunk, mondjuk egeret, bogarat, vakondot, akkor jár a jutalom, akkor is, ha behozza a házba, akkor is, ha frászt kapok, a dicséret és a véghetetlen felmagasztalás is meg kell legyen. És közben informatikai zsenivé is vált, már nemcsak szép, hanem okos is, olyan billentyűparancsokkal segít a munkámban, hogy néha napokon keresztül nem tudom, hogyan kell helyreállítani a számítógépet.

Szépen teltek közös napjaink, a tervek szerint hamarosan egy kutyus is csatlakozik hozzánk, de az állatállomány bővülni kezdett egyik napról a másikra, ugyanis megjelentek a cica barátok. Először csak egy cirmos cicus jött a szomszédból, kedveskedett, játszott, kicsit kuncsorgott élelemért, így adtam neki. Aztán megérkezett egy hatalmas kandúrfi, furcsa, rekedtes hangja miatt csak Operaénekesnek neveztük el. Ő egészen beköltözött az udvarra, a ház első tornáca lett a rezidenciája. Gazdija épp beteg, a cicus pedig szeretetre vágyott, na meg kajára, látta, hogy nálam akadnak ilyen dolgok, így becuccolt, maradt is. Nagyon kedves jószág, igaz, azt nem érti, hogy Salak miért futkározik fel-alá naphosszat, ha esik, ha fúj, de tudomásul vette, hogy Salak bent lakik, a kicsi cirmos jön, eszik és lelép, ő pedig visszavonul a saját tornácrészére. Hát már egészen teljesnek éreztem ezt a nagy cicatartást, amikor újabb szomszéd macsek állt a kajás tálka előtt és várta, hogy ő is kapjon valami finomat. Persze mit is tehettem volna? Adtam. Ő is egy mászkálós cica lett nálam, néha egész nap őrzi az udvart és próbál Salakkal barátkozni, néha csak egyszer jelenik meg. Neki van gazdája, etetik is, szerintem csak a társaság miatt jön. Amióta így megszaporodtunk, egész más reggelente madarakat etetni, vagy bármit csinálni az udvaron vagy a tornácon, ugyanis mindig van körülöttem legalább egy végtelenül segítőkész cicó, aki, ha mással nem, akkor különböző akrobata mutatványokkal kápráztat el, vagy nyolcasokat írva a lábaim körül próbál szeretni, miközben én majd’ hanyatt esek. Így bonyolódik az élet, persze, megérdemlem, hiszen én édesgettem magamhoz őket, vagy hagytam magam édesgetni némi móka és dorombolás kedvéért. Ugyanakkor irigylésre méltó, hogy a rágcsálók messze elkerülik a házat. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mit kezd majd ez a három betelepült lovag, ha Salak igazi nővé válik, s mit szólnak majd ahhoz, ha végre kutyus is kerül az udvarra. Egyre több ismerősömről tudom meg, hogy kóbormacskákat tart, azt hiszem, ez nem egy hálátlan dolog.

Lőrincz P. Gabriella