Lökdösődés
Mostanában előfordult párszor, hogy meglöktek. Hol szándékosan, hol véletlenül. Olyan is előfordult, hogy egy drog hatása alatt álló személy megállt velem szemben, gyilkos tekintettel nézett rám hosszasan, majd átlépett rajtam. Eltűntem a szemében, vagy angyalnak vélt, mit tudom én? Csak annyit tudok, hogy a testem fájdalmat érzett abban a pillanatban, a lelkemnek meg rosszul esett.
Válságban van a világ, és a lelkek világa is.
A lökdösődés nemcsak a valóságos életben, az online térben is mindennapos. Beleszúrnak a másikba, ha kell, ha nem. Kommentek, reakciók, beszólogatások, a gyilkos szándékú jóslatok, az ismétlődő gyalázkodások.
Van egy másik horizontja is a bántalmazásnak – ahol vadidegenek érzik úgy, hogy szükségük van embertársuk megsértésére –, és ez a hétköznapok világa. Jövet-menet, munkahelyen, szórakozóhelyen, személyes, privát térben. Becsöngetnek vagy kéregetnek, hangoskodnak vagy üvöltve szórakoznak a szomszédban, a gangon kipakolnak, és otthagyják a cuccokat, hogy kerülgesse az ember. A kutyapiszkot nem takarítják el, húgyszag és vizelet a sarkokon. Becsapnak a boltban, a hivatalban elhallgatják a kedvezményes információt, az orvos kikéri magának, hogy visszakérdezek, a kolléga a szemembe hazudik. Sorolhatnánk napestig a sérelmeket. Mindezeket megszoktuk már. Legyintünk, és magunkba gyűrjük a mocskot. Aztán lassan elmozdul valami a nyughelyéről. Csigalassúsággal változik bennünk valami. Egy-két csínytevés, morgolódás, esti hangos kiabálás, direkt a szomszéd felőli szobában. Szemetes az ajtónk előtt tárolva, köszönés nélküli liftezés, pofavágás a kasszánál, beszólás a kollégának, és a hivatal elkerülése. Pisilés a szabadban, hiszen WC nem található, és trampli lökdösődés a forgalmas bevásárló utcában. Mire ágyba kerülünk, tucatnyi kárt tettünk mások számlájára.
Gyűlnek a szarságok a mi portánkon is, éppúgy, mint amikor belénk harapdáltak mások. Sem jobb, sem rosszabb, éppen ugyanolyan szar.
De ekkor még nincs vége, mert még mindig van egy szürke árnyalata ennek a témának.
Amikor leárulóznak, amikor címlapra kerülsz mint dilettáns, amikor patkánynak minősítenek, mert hittél valamiben, amikor hajlott hátúnak becéznek, pedig önazonosnak gondoltad magad. És amikor árad rád a mocskos gyalázkodó beszéd, és már a barátaidnak se hiszel, sőt, azt is elfelejted, hogy valaha barátok voltatok. Amikor már csak az számít, éppen ott voltál-e, amikor. Éppen gazsuláltál-e, amikor. Éppen jól beszéltél-e, és odanéztél-e, amikor.
Végül a bűntudatod sokszorosára duzzad, hiszen mindent te rontottál el. Üzeni a világ.
Holott egyedül hagytak. Elárultak. Megaláztak. Kisemmiztek.
Szomorúvá lettél.
Nyugtatót szedsz, és rosszul alszol. Panaszkodsz, mert fáj a fejed. Hálásan megköszönöd a sorsnak, hogy van lakásod, munkád stb. – a szokásos köszöngetések azért, ami jár neked. De hát úgy könnyebb. Mégiscsak könnyebb, ha hálálkodhatsz, és büszke lehetsz, hogy még egyáltalán. Alulról szagolod a társadalom lábszagát. És van, aki még mélyebbről szagolja a tiédet.
Úgy tűnik, mintha te nem oda tartoznál, mintha örülnöd kellene valaminek, pedig hát nekik kellene örülni, hogy te vagy. Hogy laksz valahol, hogy dolgozol, hogy fogod a kezét annak, aki nyújtja feléd, hogy te is teszel azért, hogy szerethetőbb legyen a világ.
Gondolataimmal, tudom, sokan osztoznak. Hallgatni kellett volna Berzsenyire, aki körülbelül 250 évvel ezelőtt írta ezeket a sorokat A magyarokhoz című versében, de őt is addig-addig piszkálta Kölcsey, amíg abbahagyta egy időre a verselést.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, mely ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.
Ui. Indulatomat – mielőtt valaki arra gondolna, hogy keserű a szőlő – egy dániai utazás korbácsolta fel, ahol a társadalmi berendezkedés mottója: tiszteld a másikat! Abban az anderseni meseországban mindenki mosolyog, tisztaság van, és nincsenek hajléktalanok. Nem hangoskodnak, nem lökdösődnek, nem kíváncsiskodnak, és nem beszélnek feleslegesen. Önkritikát gyakorolnak, és téged is arra kérnek, ha hibáztál. Nyugodtak és érdeklődőek, értékeiket kincsként őrzik, és vigyáznak rájuk, legyen az épület vagy egy emberi lény.
Összegzésem végére még egy kis Berzsenyi:
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthago hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.
Tallián Mariann
