Daniel Warmuz lengyel szak- és műfordító, a magyar és lengyel irodalom kutatója. A Jagelló Egyetemen végzett lengyel és magyar szakon, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Balassi Intézetben tanult ösztöndíjasként. 2019-ben a Wisława Szymborska Alapítvány díjazottja. Legutóbb a Tokaji Írótábor kerekasztal-beszélgetésén vett részt. Pályájáról és irodalmi választásairól kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel, irodalommal, és mikor dőlt el, hogy műfordítással foglalkozik? 

Daniel Warmuz: Lengyel olvasó számára az első találkozást a magyar irodalommal általában A Pál utcai fiúk című regény jelenti, ami jó néhány évtized óta kötelező olvasmány nálunk, és sok gyerek lengyel könyvnek hiszi. Középiskolásként olvastam Krasznahorkai László Sátántangóját Elżbieta Sobolewska fordításában, amiről még a szóbeli érettségin is beszéltem, a haláltánc régi és kortárs motívumai téma kapcsán. Beiratkoztam lengyel szakra, és amint alkalom adódott, hogy Erasmus-ösztöndíjjal külföldre mehessek, rögtön Budapestet választottam, amiben édesapám története is szerepet játszott. A Szépirodalmi Figyelő online oldalán megjelent emlékezésemben írtam erről. Az ELTÉ-n lehetőségem volt komparatisztikai perspektívában kutatni a lengyel irodalmat, és 2011-ben felvettek a Balassi Intézet hungarológiai képzésére, ahol Rácz Péter műfordítói szemináriumára jártam. A következő tanévben egyéves műfordítói kurzusban vettem részt, szintén a Balassi Intézetben. A kurzus nemcsak átfogó betekintést adott a kortárs magyar irodalmi vagy színházi életbe, de mindenekelőtt lehetőséget adott Tereza Worowska tapasztalt, elismert műfordítóval együtt dolgoznom, aki a lengyel ösztöndíjasok konzulense.

CsM: Hogyan alakult a további pályája? Rögtön a Balassi Intézetben elvégzett tanulmányok után fordított könyveket?

DW: Az első könyvfordítási megbízásom csak 2017-ben kaptam, addig folyóiratokban közöltem rövidebb fordításokat, kritikákat, tanulmányokat, és közben különböző kiadókat ostromoltam mintafordításokkal, lektori jelentésekkel… Ez alatt az idő alatt több nyelvi lektorral, szerkesztővel tudtam dolgozni, tanulni, még jobban gondozni az írott szövegeket. Nem utolsó sorban megtudtam, ebben a szakmában mit jelent a türelem és a szerénység. Közben többféle műfordítói workshopon vettem részt, hadd említsem a füredi Fordítóházban rendezett lengyel vagy többnyelvű szemináriumokat.

CsM: Mi határozza meg, milyen szerzőket és műveket fordít, és klasszikusokat vagy kortársakat? 

DW: A művészi értéket, valamint a szerzői hitelességet tartom legfontosabbnak, hogy az adott mű, akár kortárs, akár klasszikus, mit mond a világról, a társadalmi helyzetről, az emberi mivoltáról, hogyan értelmezi a mai vagy múltbeli valóságot, és mit tudunk tanulni belőle. Vannak művek, amelyek számomra különösen érdekesek vagy fontosak, azokat én javaslom a kiadóknak, ilyen volt például Kiss Tibor Noé Inkognitó című regénye vagy Lesi Zoltán Magasugrás c. verseskötete. De nem mindig járok sikerrel, ami gyakran az aktuális könyvpiaci körülményektől függ, sajnos. Berta Zsolt Kalefcímű regényét, Székely Csaba és Mikó Csaba drámáit a 2017-es magyar drámairodalmi antológiában kiadói kérésre fordítottam, ugyanígy felkérésre Schilling Árpád Jólét című, tavaly bemutatott színdarabját a varsói Teatr Powszechnynek. Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című kisregénye fordítását a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezte és támogatta három évvel ezelőtt, végül a Warsztaty Kultury elnevezésű könyvműhelytől kaptam pozitív választ a lektori jelentésemre, és a könyvet júniusban sikerrel mutattuk be egy nagyszabású irodalmi fesztiválon Lublinban. Utoljára Kovács István költő, történész lengyel–magyar közös történelmet tárgyaló esszéisztikus művén, pontosabban annak első kötetén dolgoztam. A szerző, akivel már korábban közreműködtem különböző projekteken, ragaszkodott ahhoz, hogy én fordítsam a könyvét, ami egyrészt megtiszteltetést jelent, másrészt még nagyobb felelősséggel jár.

CsM: Milyen a műfordítás, műfordítók helyzete Lengyelországban, van-e külön szervezetük, ösztöndíj-lehetőségük?

DW: Nem mindig rózsaszínű a műfordítói élet, előfordul, hogy szerzői jogainkat nem érvényesítik, vagy a kiadók nem fizetnek időben. De a műfordítók neve egyre gyakrabban kerül a könyvborítókra, belekerülnek a kritikai értékelésekbe, különböző intézmények társszerzőként meghívnak a könyvbemutatóikra. Van még mit tenni ezen a téren, amiről a lengyelországi Műfordítók Egyesülete gondoskodik, és én is tagja vagyok. Fontos megemlíteni, hogy a mostani irodalmi életben a „műfordító mint szerző” státuszt is egyre komolyabban veszik. Több rangos irodalmi díj között szerepel a műfordítói kategória, néhány városi önkormányzat alkotói rezidens programra meghívja a műfordítókat. Vannak ösztöndíj-lehetőségek fiataloknak és pályakezdőknek, mint a Wisława Szymborska Alapítvány által odaítélt Adam Włodek költőről elnevezett díj, amelyben én is részesültem. 2019 óta Gorajec faluban nyaranta közép- és kelet-európai műfordítók, köztük Magyarországról is, együtt dolgoznak, találkoznak írókkal a Rozstaje/Válaszutak nemzetközi összművészeti táborban. Gdańskban kétévente Műfordítók Találkozója zajlik. Többnapos rendezvény, igazi ünnep, ami mindig izgalmas eseményekkel várja a közönséget, könyvbemutatókkal, szakmai előadásokkal, műfordítói párbajokkal, idegen nyelvekre fordítók és közös lengyel szerzőjük kerekasztal-beszélgetésével, műfordítói díj gálával.

CsM: Mikor jön ismét Magyarországra, és milyen következő munkái, tervei vannak, amiről már tudhatunk?

DW: Éppen két, az 1956-os forradalomról szóló tanulmány fordítását adtam le, amely a Lengyel Emlékezet Intézetének októberi közleményében jelenik meg. Szeretném pótolni néhány olvasási hátralékom kedvenc írók újdonságaiból, a Tokaji Írótáborból is elég nagy könyvcsomaggal tértem haza. Szeptember második felében jövök a PesText fesztiválra, ahol egyrészt nemzetközi műfordítói workshopon, másrészt a Budapest Impró programban, valamint műfordítói kerekasztal-beszélgetésen veszek részt Lea Kovács horvát és Claudia Tatasciore olasz műfordítókkal a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Még ősszel a Műútban, valamint a Magyar Naplóban jelenik meg egy-egy munkám. Hosszú távú terveimhez tartozik Kovács István említett műve további részének fordítása, foglalkozom Térey János, Földényi F. László fordításával, és saját könyv megírása is foglalkoztat.