Csak mesélni tudok mindarról, ami megtörtént velem, de megpróbálom majd egyszer jól elmesélni. El sem fogod hinni! Én sem hiszem el, hogy megtörtént.

Amikor beszélek hozzád, nem tudom, álmodom-e, vagy meg is hallod. Folyamatosan beszélek, csak nem mondom ki a szavakat. Ilyenkor más hangom van, mint ha megszólalnék. Például nincs semmilyen beszédhibám. A legszebb hangomat hallom, olyan, mint a patakcsobogás, amilyen akár lehetne is, ha jól ejtenék minden mássalhangzót. Ha nem beszélek hozzád, akkor neked írok. Amikor némán olvasom, amit írtam, nagyon szépen hangzik, hangosan felolvasva viszont jobban észreveszem a hibákat. Azért szép hangom van. És szép hallgatásaim.

A ház, amelyben ott éltem, nem volt messze a tengertől. Te voltál messze. Az a messze, ahol te vagy. Ott voltál végig mellettem, mégis a legmesszebb voltál, amennyire csak halandó halandótól lehet.

Amikor tengeri halat ettem, megkínáltalak, bár tudtam, hogy nem fogsz kérni. Te a sebesvizű patakok halait szereted. Olívaolajat csorgattál a kenyeredre, azt etted inkább.

Sült krumplit dobáltam át az étterem korlátja felett a sirályoknak; amikor az enyém elfogyott, a tiédből adtál. A sirályok megbíznak az emberekben, közel merészkednek hozzájuk, hiszen az ember jó, enni ad. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok sirály.

Szemben ültél velem, nem mellettem. Így jobban látsz, azt mondtad. Inkább jobbnak láss, nevettem, de nem értetted, miért. Törékeny távolság van közöttünk, ez így biztonságos nekünk. Ha megérinthetnélek, talán összetörnénk mindketten.

Utolsó este gint ittam. Velem ittál, emlékszel, koccintottunk is. Mondtad, a whisky-t jobban szereted, de azért megittad a kedvemért. Vidám voltál, még énekeltünk is, csak azért nem hallotta más, mert nagyon halkan énekeltünk. Te kicsit bátrabban tetted, mint én, talán téged kevésbé zavart, ha mégis meghallják. Ahol te laksz, ott nem zavarod a szomszédokat.

Sok időt töltöttünk együtt – általában te meséltél, két mesélés között pedig téged olvastalak a tengerparton, esténként elalvás előtt. Éjszakánként, amikor nem tudtam aludni, azt képzeltem, hogy te világítasz nekem lámpással a kikötőben. Mert a kikötőben csavarogtam olyankor álmomban. Tudtad, hogy arra fogok menni, tudtam, hogy arra kell mennem, s hogy mindig ott talállak. De azt is tudtam, hogy nemsokára véget ér ez az egész utazás. Erre gondolni rossz érzés volt.

Hazafelé tökföldek mellett vezetett az autóút. Szeretek tökföldek mellett elmenni, mert akkor mindig vidám vagyok. Olyankor nem érzem, hogy messze vagy.

A határ előtt megálltunk, mert éhesek voltunk. Túrós rétest vettem magamnak, lédús, citromos túrókrém volt a töltelék. Mást is vehettem volna, volt forró leves, de édes ízre vágytam, és a sok cukor is tetszett a tésztalapok tetején. Biztosan szeretted volna te is. Aztán leveregettem óvatosan a porcukrot, mert csak nézegetni szeretem, megenni nem.

Három kavicsot hoztam el a tengerpartról. Három zsákkal hozhattam volna, de ennyi is elég. Két zöldeskék kavicsom is van most, a harmadik egy csíkos, szürke és fehér. Az egyik kéket neked adom.

Lehet, hogy nem is tökök teremtek ott, hanem sárgadinnyék. Végül is mindegy, csak az a fontos, hogy vidám legyen az ember. Gyönyörű a mi világunk, finom és jószagú helyek vannak benne. Igazán kár, hogy menned kellett. Annyi mindenre megtaníthattál volna még…

Jó volt olvasni téged, és nagyon sajnáltam, hogy véget értél. Tele van még könyvekkel a fejed, de azokat már nem oszthatod meg senkivel. Nem ismerlek, te sem ismersz, ám ez nem számít, hiszen ugyanott lakunk. Ott, ahol nem tudjuk pontosan, mikor álmodunk, és mikor élünk. Mi sosem ébredünk fel rendesen, azt hiszem.

Most, az utolsó oldalad után nélküled kell tovább folytatnom az utam. Innentől nekem kell mesélnem. Mintha az egész eddigi életem egyetlen nagy levegővétel lett volna, hogy utána majd megszólalhassak. Hátha sikerülni fog, hiszen eddig erre készültem. Hogy jól tudjam elmesélni mindazt, ami megtörtént velem, vagy amit kitaláltam – a kettő majdnem ugyanaz. És hogy egyszer elhiggy engem. Mert a történeted része vagyok már, ahogy az a kavics is, amelyet most képzeletben a tenyeredbe teszek.

(Ezt az írást Richard Brautigan-nek ajánlom, akinek a könyve velem volt a tengerparton, és aki miatt már nagyon rég máshogy szeretem a görögdinnyét édes levében.)

Mirtse Zsuzsa