Szerdahelyi Csongor író, újságíró, szerkesztő, többek között a Ferences Sajtóközpont igazgatója, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnökségi tagja, az Országút folyóirat főszerkesztője. Könyvei, fordításai jelentek meg többségében a Szent István Társulatnál, Rónay György- és Táncsics-díjban részesült, diplomáciai tevékenységéért a Nagy Szent Gergely Lovagrend tiszti keresztjét, tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. Egyház és kultúra kölcsönhatásairól, a közelgő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról és folyóirat szerkesztésről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Miért fontos számunkra a szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, és milyen szerepe van ebben újságíróként?

Szerdahelyi Csongor: Azóta, mióta először hírül vettem, hogy Magyarország megkapta a kiváltságot, hogy megrendezheti ezt a világeseményt, elkezdtem keresni olyan személyeket, akik a korábbi, szintén Budapesten, 1938-ban megrendezett 34. kongresszusról személyes élményekkel bírnak, másrészt olyanokat, akik az eucharisztia fontosságával, lényegével, megértetésével foglalkoznak. Molnár Ottó grazi magyar lelkész például elmesélte, hogy az édesapja rendőr volt vidéken a harmincas években, és felvezényelték a rendfenntartáshoz. Külön a rendőröknek, katonáknak volt egy szentségimádás a Hősök terén, amire elmehettek szolgálaton kívül, vihették a családjukat is. Édesapja elment, édesanyja viszont a nagy tömegtől félve nem, és egy életen át lelkifurdalása volt, hogy kihagyta ezt a nagy lehetőséget. Így a grazi magyar lelkész elhatározta, hogy ő és testvérei most mindenképp eljönnek. Vagy a kilencvenes években a Vatikánban dolgozva hallottam Tóth K. Jánostól, a Lateráni bazilika kanonokjától, hogy mint ún. ceremoniális, Serédi Jusztinián hercegprímás cappa magna uszályát segített vinni, amikor a körmenet során lezúdult egy nagy eső, s a megtelt díszruhából végül ki kellett önteni a vizet.

CsM: Hallhattuk beszélgetését a Magyar Katolikus Rádióban Erdő Péter bíborossal is a közelgő kongresszusi rendezvényekről…

SzCs: A szervezés folyamatát is igyekszem végigkísérni, bár a részletek változnak, ahogy közeledünk az eseményhez. Készült még egy jeles kötet a ’38-as eseményekről Vándorlásunk társa lett címmel, melynek szerkesztőit, a tanulmányok szerzőit szólaltattam meg rádióinterjúkban. Érdekes történet még a kongresszus himnuszának a születése. Bangha Béla, aki főszervezőként tevékenykedett, megírta a szövegét, és szerették volna, ha a korabeli egyházi zenészek között nagy tiszteletben álló Koudela Géza megzenésíti, de ő öregségre, betegségre hivatkozva ezt elutasította. Végül a szemináriumi altiszttel becsempésztették a neves egyházzenész hálószobájába, és az éjjeliszekrényén megtalált szöveget Koudela másnapra megzenésítette. Bár a mostani kongresszusra is írtak ki himnusz-pályázatot, születtek jó pályaművek, amiket díjaztak, végül arra a konklúzióra jutottak, hogy ennél szebbet nem tudnak írni, így marad az említett, korábbi kongresszusra írt himnusz.

CsM: Az első budapesti Eucharisztikus Kongresszust követő Szent István-évben hoztak törvényt augusztus 20-a megünnepléséről, mit jelent kultúránknak ma Szent István?

SzCs: Első magyar királyunk halálának 900. évfordulóját ünnepelte akkor az ország. Trianon után vagyunk 18 évvel, nemzetközi elszigeteltségben van Magyarország, elveszti történelmi területeinek kétharmadát, a lakosságának egy jelentős részét, és a viharvert, csonka országnak az akkori Eucharisztikus Kongresszus volt az első nemzetközi sikere, megmutatkozása. Az egész világból jöttek a főpásztorok, zarándokok mindenhonnan, a németeket, osztrákokat kivéve, akiket Hitler nem engedett. A magyarság és Szent István népének a megmutatkozása a világ előtt egy nagyon komoly lehetőség volt, és nagyon jól vizsgázott az ország.

CsM: Ma hogyan folytatjuk ezt az örökséget? Gondolok a Szent István Rádióra, a Szent István Társulat kiadóra.

SzCs: A Szent István Rádió Eger központtal az Északi-középhegység Váctól Miskolcig terjedő részén fogható, a Magyar Katolikus Rádió, aminek Budapesten van a szerkesztősége, az ország többi részén, és a kettő összedolgozik, így vannak műsorok, amik mind a kettőn hallhatók. Szent István királyunk meghatározó személy számunkra, összeköti a nagy Magyarország különböző ajkú népeit történelmileg, és itt nem is a „magyar”, hanem a „hungarus” szót kell használjuk. A koronája alatti népek közös nevezője Szent István, így látható a pozsonyi dómon a szentkorona és keresztje, ahogy a Felvidéken még Ipolybalogon, vagy az Alföldön Jászberényben. Ez az eszmeiség nagyon fontos az Országút szerkesztősége számára is.

CsM: Milyen szerepe van az egyháznak, a katolicizmusnak a hazai kultúrában, irodalomban az Ön meglátása szerint?

SzCs: Kettébontanám a kérdést, hogy most mi a helyzet és a történelem folyamán mi volt a helyzet? Az egyház és a kultúra, benne a katolikus kultúra ezer szállal összekapcsolódik, akár építészetben, költészetben, akár nyelvészetben, akár a zenében. Az egyház, az egyháziak voltak a művelődés, a kultúra, az iskoláztatás letéteményesei évszázadokon át. Csak egy apróságot mondok: amit ma közjegyzőnek hívunk, azok a premontrei szerzetesek voltak, náluk volt minden oklevél másolata. Az európai társadalmak szervezésében az egyházaknak nagyon nagy szerepük volt, mondhatjuk, hogy kultúránk gyökerei oda nyúlnak vissza, bár a török sok mindent elpusztított. Az anyanyelv ápolásánál fontos tudnunk, hogy a protestantizmus nagyjából egybeesik a könyvnyomtatással, versenyben a katolikusok és protestánsok között a Károli Bibliát követte a Káldi Biblia. Elkezdődtek a hitviták, melyek a magyar nyelvű irodalomnak, újságírás eredőjének nevezhetők, s a folyamat, amely a protestáns-katolikus ellentétekkel volt összefüggésben eredményezte a jezsuiták tevékenységét, a barokk megszületését. Míg a protestánsok a puritánságot hirdették, a katolikus válasz erre az volt, hogy megmutassák, milyen csodák lehetnek az Isten országában, és annak az előképei azok, amiket egy templomba belépve láthatunk. Ilyen értelemben minden szempontból ott volt a kultúra és az iskoláztatás is Mária Teréziáig, katolikus és protestáns, tehát a magyar művelődés letéteményesei az egyházak voltak. A polgárság megjelenésével és a felvilágosodással ugyan elkezdődött az egyházak visszaszorulása, de továbbra is a piaristák, a protestáns főiskolák, kollégiumok voltak a művelődés bástyái. Az egyház ma a hitéleti, lelkiismereti és közjót előmozdító dolgokkal kell foglalkozzon, megtörtént az államok és az egyház szétválasztása, de ez nem jelenti és nem jelentette azt, hogy a kultúrának ne lenne jelentős forrása. Ha megnézzük akár a 20. századi francia irodalmat, Claudeltől kezdve Saint-Exupéryig, egyházi forrásokból táplálkozik, és ez így van most is, akár a filmművészetben is.

CsM: Mit tudhatunk az Országút folyóiratról, hol tart most, mire irányul a szerkesztés?

SzCs: Az Országút másfél éves múltra tekint vissza, a pandémia idején indult, és jelenleg még csak az újságosok töredékénél érhető el. Igyekszünk olyan lapot szerkeszteni, amelyet értékeit tekintve kategorizáltan lehet mondani konzervatívnak, kereszténynek, de sem eltaszítani, sem beskatulyázni és távol tartani nem akarunk olyanokat, akiknek ez nem sajátja, hanem olyan témákkal és tálalásban törekszünk megtölteni a lapot, amely ezeket az értékeket vonzóvá teszi. Tehát egy missziós szándék a célunk, nem önmagunknak írunk, híd szerepet szeretnénk betölteni, érdekes és tartalmas folyóirat szerkesztésén fáradozunk.