Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető, klasszikus zenei hangversenyek műsorvezetője, aki többek között olyan élő közvetítéseket vezet, mint a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, a New York-i Metropolitan Operaház bemutatói. Zenetörténeti ismeretterjesztő előadásai széles körben népszerűek. Budapesti zenei antikváriumában beszélgettünk. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Hogyan lesz egy zenetörténésznek antikváriuma?

Bősze Ádám: Azt nem tudom, hogyan kezdenek a zenetörténészek antikváriumi munkába, arra csak a személyes történetem példa, igaz, külföldön bőven akadt olyan eset, hogy zenei antikváriusok végzett zenetudósok legyenek. Ilyen volt Albi Rosenthal, Hans Schneider vagy a még mindig alkotó Ulrich Drüner. Antikvárius és antikvárius között pedig nagy a különbség: tőlünk nyugatra, ha valaki azt mondja magáról, hogy zenei antikvárius, azt jelenti, hogy ritka dokumentumokkal, könyvekkel, kottákkal és kéziratokkal foglalkozik. Bennem ez a vonzalom a ritkaságok iránt vagy a műtárgyakkal való együttélési vágy a nagyszüleimnek köszönhetően ébredt föl: apai nagyapám műgyűjtő volt, anyai nagyszüleim folyamatosan olvastak. Amikor gitározni tanultam, fontosnak tartottam, hogy saját kottából játsszak. Jártam persze könyvtárba is, a Városligeti fasorban a Gorkij könyvtár zenei gyűjteményébe, de ha tehettem, megvásároltam a kottákat. Az antikvárium ötlete későbbi. Miután elvégeztem a Zeneakadémiát, mindenféle munkát elvállaltam: vonzott a média világa, amely azonban elég kiszámíthatatlan; hol van munka, hol nincs. Amikor megszorultam, kénytelen voltam a saját gyűjteményem néhány darabját értékesíteni. Egy idő után láttam, néhányan komoly pénzt áldoznak egy-egy ritka darabért. Céget alapítottam, és Vivace zenei antikvárium néven elindítottam az internetes vállalkozást. Üzlethelyiségem akkor még nem volt, egy raktárhelyiségben ültem és írtam le a tételeket, és nagyon örültem a sikereknek.

CsM: Mennyire lehet ezt a sokféle tevékenységet folytatni, mint a műsorvezetés, előadások tartása, az antikvárium működtetése?

BÁ: Valójában ez mind egy tevékenység, mindegyiknek a zenetörténet az alapja. Már akkor éreztem, hogy ez vonz majd, amikor elkezdtem zenével foglalkozni. Ehhez jött az olvasás, a könyvek szeretete. A ferences gimnáziumban nagyon jó magyartanárom volt, Gärtner Juliannának hívták, neki köszönhetően rengeteget tanultam, és elsajátítottam azt a tulajdonságot, hogy gyorsan el tudom dönteni, mit és hogyan érdemes olvasni. Ő szerettette meg velem József Attilát, vele lehetett vitatkozni, még erkölcsi-művészeti kérdésekről is. Nem tudtam ugyanis hova tenni magamban, hogy egy ekkora tehetség, mint József Attila miért lett öngyilkos. Ezt akkor defektusnak éreztem, nem értettem, hogyan lehet valaki egyik dologban ennyire tökéletes, egy másikban pedig ennyire tökéletlen? Pilinszky is nagyon megragadott. Végül ferences szerzetesként kezdtem a zenetudományi szakon tanulni, és négy évet úgy végeztem, hogy szerzetes voltam közben.

CsM: Mint Rajeczky Benjamin…

BÁ: Igen, egy előadását még hallottam Béni bácsinak, és örülök, hogy vele még személyesen találkozhattam, de nem tanított már minket. Bárdos Kornél volt még zenetudós és szerzetes.

CsM: Nem sajnálja, hogy nem lett olyan zenetudós, mint ők?

BÁ: Nem, szerintem az én természetem erre nem alkalmas. Bár az antikváriumban is van sok olyan munka, ami elvonulást feltételez. Egy dokumentumot ugyanis pontosan le kell írni, szakmailag is meg kell indokolni, miben áll a ritkaságértéke, fontossága. Ez jóval bővebb, mint egy könyvtári leírás. Ráadásul angol nyelven. Az így készült szöveggel föl kell keltenem a leendő vevő érdeklődését, miközben minden mondat megalapozott kell legyen. Ehhez persze ismernem kell egy zenemű, egy könyv tartalmát is, még ha nem is olvasom el minden lapját. Nagyon komoly munka.

CsM: Az előadásaiban is ott van ez a mögöttes tudás és a nagyfokú érdeklődés, kevesen tudják így lekötni a közönséget…

BÁ: Nagyon sokat köszönhetek a ferenceseknek. A szerzetesi közösségben töltött idő túlnyomó része rendkívül intenzív tanulással és tanítással telt. Oktattunk hittant, prédikáltunk a templomban. Nyilván itt szoktam hozzá, hogy gyakran ki kell állni az emberek elé, ezt a rutint itt szereztem meg. Ennek köszönhető, hogy egyenesen inspirál, ha sokan hallgatnak. Úgyhogy a ferences gyakorlat áll emögött, és az, hogy volt hozzá affinitásom. Ehhez társul a hobbim, hogy sokat olvasok a zenéről, a zeneszerzőkről. Szerencsés vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek.

CsM: Milyen előadások várhatók ősszel?

BÁ: A Haydneum kezdeményezésére októberben, Haydnnal Londonban címmel nyolcrészes sorozat indul. Zene- és kultúrtörténeti előadások arról, hogy az Esterházyak szolgálatában álló és kissé elzárt életet élő, akkor már aggastyán Haydnra hogyan hatott a bécsitől, kismartonitól gyökeresen különböző szigetországi kultúra. Emellett Megyeri Léna tánckritikussal kezdett Lábujjhegyen című sorozatunk előadásaival a Táncszínházban találkozhat a közönség. Életrajzi-kultúrtörténeti sorozatunk, a László Ferenc történésszel vitt Páratlan párok is folytatódik ősszel.

CsM: Hogyan gyűjt az előadásokhoz anyagot?

BÁ: Sokat olvasok. Minden zakóm zsebében van egy jelzőtömb, és amikor egy említésre érdemes részt találok, megjelölöm. Nem írok bele a könyvbe, és ezzel nem bántom a papírt. Persze amikor szisztematikusan készülök, akkor igyekszem azoknak a dokumentumoknak a feldolgozásával kezdeni, amelyek a leghitelesebbek. Haydn két londoni utazása esetében a levelekkel, naplókkal. Nem csupán a zenéről írt, hanem gyakran az őt körülvevő világról is, egyszer-egyszer apróságokról, amelyek azonban mind azt mutatják, mennyire nyitott ember is volt ő. Ez a vesszőparipám: a muzsikusokat mint érző, érdeklődő embereket bemutatni. Tény, hogy istenit alkottak, de hozzánk hasonló hús-vér emberek voltak.

CsM: Honnan jönnek az ötletek egy-egy előadás témájához?

BÁ: A Haydn-előadás esetében konkrét felkérést kaptam, a szűken vett témát rám bízták. A két londoni utazás közel áll hozzám, bevallom, kicsit anglomán is vagyok, a 18. század vége pedig színes és mozgalmas időszak. Ennél csak egy jobb van: a viktoriánus kor. A Mendelssohnék karanténbancímű előadást a karanténban töltött időszak olvasmányélménye adta. Egészen meglepett, hogy pont akkor olvastam a Mendelssohn-gyerekek karanténjáról, amikor én is a négy fal közé kényszerültem. Igaz, ők nem covidosak voltak, hanem a kanyarótól szenvedtek.

CsM: Mi az, amit idáig nem valósított meg, de szeretne?

BÁ: A francia és olasz nyelvtudásomra ráfér a fejlesztés, néhány éve még jártam nyelvórákra, de most nincs időm. És van egy konkrét tervem is, remélem, megvalósul. Két éve meghalt Bécsben az utolsó zenei antikvárius. Azért, hogy nincs Bécsben ilyen antikvárium, személyesen is felelősnek érzem magam. Szeretnék ott egy zenei antikváriumot nyitni, ha minden jól alakul, már a jövő nyáron.

A fotókat Cseke Csilla készítette.