Kusza, rohanós heteken vagyok túl. A sepsiszentgyörgyi, a kolozsvári és a budapesti könyvünnepek forgatagából a rendhagyó irodalomórák pezsgésébe csöppentem. Még nem is volt időm végig gondolni, milyen tapasztalatokat szereztem a 2022-es könyvhetek során, máris a könyvekről kellett beszéljek, több száz fiatal előtt. Persze, lehet azt gondolni, hogy megy ez már rutinból, de igazság szerinte erre nem hagyatkozhatunk. Egészen más minden iskola, minden osztály, minden diák. Mást várnak, máshogyan reagálnak, és nekem alkalmazkodnom kell, ha jól akarom tenni a dolgomat. Minden alkalom egyedi, nincs olyan, hogy valami ismétlődne. A tanév vége minden évben rázós, sietnek, türelmetlenek, be akarják fejezni, és elkezdeni az áhított vakációt. Talán ilyenkor a legnehezebb a padban tartani a diákot és a termen belül a diáklelket. Olyan ez nekem, mint egy óévbúcsúztatás, kicsit ünnepi, néha szomorkás, mindig számvetés. Igyekszem, hogy azok a diákok, akik részt vesznek egy órán, olyan élményt kapjanak, ami hasznukra válik. Sok jó találkozás, sok padban kuncogás, mosoly és szeretet övezte ezt az évet. Minden felkérésnek eleget teszek, tettem az idei évben is, vittem a könyveket, vittem a jelen irodalmát, a pályakezdők neveit, kötetcímeit a jövő olvasóinak, mert hiszek abban, hogy így lehet eljutni a fiatalokhoz. Ha nem is fognak könyvet vásárolni, ha nem mennek be egyetlen könyvtárba vagy könyvesboltba sem, de talán elkezdenek olvasni online. Talán elkezdenek olvasni. Minden rendhagyó óra előtt azért imádkozom, hogy helyes gondolatokat adjak át, mert tudom, hogy van olyan fiatal a padok között, aki majd író lesz, és olyan is, aki soha többet nem találkozik a szépirodalommal.

Ahogyan néztem az embereket a könyvvásárokon, arra gondoltam, hogy talán nincs minden veszve. Szülők és nagyszülők jöttek a legifjabbakkal könyvet választani. Fiatalok nevetésével teltek meg a helyszínek. Adtam magamnak időt nézelődni, nézni az olvasókat, csillogni látni a reményt. Olyan sok keserű és bánatos ember jár-kel az utcákon, úgyhogy megpróbáltam csak a vidámakra figyelni, mosolyokat kaptam és adtam, így, telt kosárral indultam tovább. Ha pedig tele a kosár, van miből adni, hogy újra kaphassunk. És kaptam is. A tanévzáró irodalomórákon újabb energia- és boldogságcsere történt, olyan, ami megfizethetetlen. Hatalmas körforgás része lehettem. Könyvillatokkal, barátságokkal, régi ismerősök ölelésével, új ismerősök mosolyával vágok neki a perzselő nyárnak, amit a zöld lombok susogása és madárdal övez. Ha egy keveset is át tudok adni ebből a csodából, már megérte! Most, hogy a lelkem megpihent, a testemet is pihentetem, hiszen hamarosan jönnek a nyári irodalmi fesztiválok, ahol nem mindegy, hogy a könyvek mellé milyen energiákat csatol egy szerző.

Lőrincz P. Gabriella