Jó napot, éjszakát, jöjjenek, üljenek csak le nyugodtan, van itt hely bőven. Hallja, segít majd nekem? A határon. Hogy miben? Hát, nem tudok románul, s lehet, hogy kötekednek a papírok miatt. Elkérik a lakcímkártyát, ilyenek. Ha ezeket fordítaná. Köszönöm. Adok egy csokit. Hogyhogy nem kér? Egyen! Finom. Na, mogyorós. Törtmogyorós! Nem is lesz itt? Hát hová menne? Ja, lefekszik. Hát le, ha le. Feküdjön le itt. Én áthúzódom a másik oldalra. Szépen kinyújtja a lábát. Itt is lehet aludni. Nem fél csak úgy elmenni egy kalauzzal? S ha elviszi magát egy hálókocsiba, honnan fogja tudni, hogy mikor kell leszállni? Nem értem én az ilyeneket. Hogyhogy kopog az ajtaján? És maga kinyitja? Nem normális világ ez, annyit mondhatok. Azért a csokit tegye csak el. Enni mindig kell.

A fenébe, hát hová lett a villany? Az egész vagonban nincs. Lehet, hogy az egész vonatban. Maga meddig megy? Én Váradig. A szeretőmhöz. Meg apóshoz, ő a barátom, először őt ismertem meg egy építkezésen. Ő ajánlotta a lányt. Húszéves. Ne hazudjak, mindjárt huszonkettő. Én nyáron leszek ötven. Ha megérem. De ezek már nem olyanok. Az is lehet, hogy megcsal, nem tudom. Egy cipőgyárban dolgozik. Jó, olyankor nem tud visszaírni, de van, amikor később sem. Lehet, hogy most lerendezem. Ja, nem úgy. Úgy is, de azt előtte. Sok pénz nekem minden hónapban odajárogatni. Meg nálunk úgy van, hogy egy idő után ki kell mondani, ha komolyan veszed. Akkor már hozzád tartozik. Elveszed, vagy ha nem, akkor is. A tiéd.

Igen, mi tényleg összetartók vagyunk. Jól mondja, nem is nagyon vannak öngyilkosok köztünk. Nem engedjük, hogy senki elmagányosodjon. Csak azt, akit mi akarunk, hogy egyedül maradjon. Hogy miért? Mert rosszat csinált. Mit tudom én, nőt vagy gyermeket bántott. Akárhogy. Vagy ha ok nélkül ölt. Például egy üveg borér’, vagy csak úgy. Ezeket nem tűrjük meg magunk között. Ehhez nem kell a maguk törvénye, a miénk sokkal kegyetlenebb. Az ilyennek nem lesz megállása nálunk. Még magának is hamarabb adunk enni, mint neki. Igaz, magának mindenképp adnánk. Lássák csak meg, milyen jószívűek vagyunk.

Milyen sokat tud rólunk! Nem gondoltam volna. Mikor anyám meghalt… hagyja a sajnálkozást, én nem sajnálom. Azért nem, mert nem szerettem. Miért nem? Mert ő meg gyűlölt engem. Nem, nem az anyaságot, hanem engem. Nem érti? Hat gyereke volt, a hetedikkel a hasában halt meg. A többit szerette. Csak engem tett ki a hideg télben az ajtón, mikor apám elment munkába. Sokszor egy szál trikóban, mezítláb. Mikor meg jött haza apám, azelőtt visszaengedett. Apámat is szerette. A halálos ágyán mondtam meg neki, hogy hagyjon békén, nem vagyok kíváncsi rá. Akkor azt mondta, hogy nem érti, mert engem szeretett a legjobban. Mondtam, szépen kimutatta. Erre aztán meghalt.

Még mit tud rólunk? A zenénket? Mindenki ezzel jön, pedig még annyi mindenhez értünk. Milyen zenénket? Na, énekeljen valamit. Várjon, álljon meg, felkapcsolom a telefont, hogy lássam, hogy magából jön ki ez a hang? A mi nyelvünkön? Én még ilyet nem is láttam. Kezdje újra. Na, ezért ezt a hosszú csokit adom… neked. Hogyhogy nem kell? Ezért az énekért akármikor megvédenélek. Ezt el fogom mondani mindenkinek. Erre igyunk. Tessék. Ez sem kell? Ne finnyáskodj. Likőr, tessék, rávilágítok. Lecsavarod a tetejét, ennyi. Gyere, koccintsunk! Jó. De meg is kell inni, hanem hogy kötünk barátságot? Ez jó, majd akkor megiszom én az egészségedre.

Már tizenötévesen bajom lett a törvénnyel. Most is ismerem jól azokat, akik nem bírnak magukkal. Hogy mit fogyasztanak azok, akik a Keletiben csinálják a fesztivált? Szintetikus drogot, sörrel. Néha gyógyszert, Rivotrilt, ilyeneket. Megvan, hogy mit lehet alkohollal keverni, s mit nem. Hát, amitől meghalsz. A börtönben aztán lejössz az ilyenekről. De ott sem tűrik meg a nőverőket, gyerekkínzókat, ilyeneket. Azok a budiból eszik ki a kajájukat, ha egyáltalán odaadják a többiek. Az egyebekről inkább nem beszélek.

Csak a nyarat érjem meg, az augusztust, mindig azt kérem, hogy öt nappal éljem túl a születésnapomat. Azért csak annyival, mert rákos vagyok. Először azt hittem, heresérv, aztán kiderült, hogy hererák. De már mindegy, mert mindenhol van. Legutoljára azt mondták, a szememen is. Mondjuk, nem is látok rendesen. Egy ideje már szinte nem is eszem. Mert akkor hányok és megy a hasam véreset. Jobb így.

De hogy mi a picsáért áll ennyit ez a vonat a határon? Köszönöm, hogy beszéltél a határőrrel. Nem szeretem, ha elviszi az irataimat. Olyan keveset volt nálam eddig a személyim, nehogy nála maradjon. Hát azért vacakolnak ennyit velem, mert amikor beolvassák, akkor még ott van a nevem mellett a kkv, s ott is lesz még vagy tizenöt évig. Nem, nem kis- és közép… Különösen közveszélyes… bűnöző.

Farkas Wellmann Éva