Lányom sokat olvas, ezért nem volt kérdés, hogy tavaly születésnapjára egy e-könyv-olvasót kapjon ajándékba. Tájékozódtam eleget, Király Farkas kollégámat például konkrétan az őrületbe kergettem olyan kérdéseimmel, melyek a gyakorlat során azonnal megválaszolódtak volna, ám én mindent előre akartam tudni, viszont mivel nem volt semmiféle gyakorlati ismeretem a témát illetően, igen mély merítésű érdeklődéssel zúdultam rá (naponta). (Itt is köszi, Farkas.)

Végül megtaláltam a műszert, de mivel lelkes és jó apa vagyok – legalábbis remélem –, nemcsak készüléket vásároltam, hanem vettem hozzá egy helyre piros tokot is, olyan lányosat. A szülinap előtt hetekkel elkezdtem tanulmányozni az internet és a használati utasítás segítségével, hogy kellőképpen felkészült legyek majd; a forgalmazó pasas pár napig válaszolt a Király Farkas felé irányuló kérdésekhez hasonló bőséggel zubogó érdeklődésemre, de aztán letiltotta a számomat, és/vagy többet nem vette fel a telefont.

Magamra maradtam. De már ki voltam okosodva addigra, kacagtam is gonoszul.

Barátaim segítségével gyorsan letöltöttem párezer könyvet, feliratkoztam mindenhová, és érzékeny adataimat (bankkártya) is megadtam itt-ott. Készen álltunk.

Lányom magától értetődő természetességgel vette kézbe, örült neki, de annyira nem, mint amennyire vártam volna, vagy amennyire rákészültem. Néha előveszi, olvasgat rajta, de inkább a könyveket szereti.

Én is. Ilyen család vagyunk.

A legnagyobb könyvtárgyrajongók között tartom számon magunkat, nagyjából bármire hajlandóvá válok könyveim védelmében, vagy ha már kárt szenvedtek, a megtorlás érdekében. Egyszerűen szeretem, hogy vannak, a könyvespolc a kedvenc bútordarabom, szeretek megállni előtte, levenni könyveket, itt-ott felütni, megszagolgatni, beleolvasni, elismerően cöcögni. Van egy kétszázas listám azokról a könyvekről, amelyeket keresek, de még nem volt módom vagy inkább pénzem megvásárolni. Nem ismerek szentebb tárgyat a könyvnél, költözéskor szó nélkül cipelem őket, lehetőleg egyenként, nehogy megsérüljenek, mert attól nagyon mérges leszek, lásd fenn.

Így aztán a kis piros Kindle sokáig ott hevert a polcon, néha használta a kisasszony, de inkább nem. Aztán egy munkámhoz sürgősen el kellett olvasnom egy könyvet, és sehol nem találtam, viszont átküldték e-könyvként – elolvastam hát.

És azóta tart a szerelem – annyira, hogy immár írni is tudok róla.

Nem győzök betelni vele, milyen okos találmány, milyen diszkrét, funkcionális, ott nyílik ki, ahol kell, jegyzeteket tudok készíteni, kézreáll, könnyű, és ennek még háttérvilágítása is van (súlyos ezresekbe került ez a luxi, de megérte).

És falom azóta rajta a könyveket, mindent megszereztem, amiért könyvtárgyként nem adtam volna pénzt, könyvtárból meg macerás (vagy ciki) kivenni, mindent olvasok, megállás nélkül. Jól bírja az akksi, nem fárad a kezem, a szemem, csoda, mondom magamnak, csoda!  

És az a legfurcsább, hogy mindaz, ami egy nyomtatott könyvben zavarna, itt egyáltalán nem zavar: nem zavarnak a fattyúsorok, az összecsúszott sorok ott, ahol nyilvánvalóan új bekezdésnek kellene lennie, nem zavarnak a hibák, egymásra futott betűk, a rossz elválasztás. Pedig hát szerkesztő vagyok, szemem szinte magától szúrja ki és javítja az ilyesmit kéziratban, itt viszont átsiklom rajtuk, inkább még egyszer elolvasom az adott részt, ha kell, de nem zaklatom fel magam. Zavar persze, hogy nem úgy mérhető a haladás, az elolvasott mennyiség, mint egy igazi könyvnél, de az illúzió megteremtői itt is serénykedtek… eredménnyel. És zavar, hogy macerás és nehézkes visszakeresni a jelöléseket, fontos szövegeket, de a korábbi jelölések is inkább csak rutinból születnek egy ideje, már sosem írok könyvet csupa más szerző szavaival, amelyhez ez elengedhetetlen feltétel lett volna.

Azon veszem észre magam, hogy nem azokat a könyveket olvasom, amiket kellene (értsd: írok róluk, és azzal pénzt keresek), hanem mindenféle sci-fit és régóta vágyott szennyet, valósággal tobzódom benne, imádom, hogy megvan, hogy meglesz, meglett, hogy hozzáférhető. Szóval velem, a megrögzött könyvtárgyrajongóval ez a kis készülék megérttette, hogy nem kizárólagos semmi, ami a könyvek világát jelenti. Mint ahogy a különböző stílusok és az egymást életükben gyűlölő szerzők könyvei jól megférnek egymás mellett a polcon, úgy él együtt a könyv és az e-könyv-olvasó is a valóságban. Inkább örüljünk nekik – ha jön a kataklizma, úgyis mindent elveszítünk, addig meg: olvassunk, amit lehet… és amin lehet.

Nagy Koppány Zsolt