Ki vagy te, Miki?

Micsoda összevisszaságot okozott ez a szakállas ajándékozó! Odin, Mikulás, Szent Miklós, Télapó, Santa Claus? Ki ez? Szent Miklós püspök a diákok és gyermekek és minden nehézségben élők védőszentje. Olaszországban valóban ajándékozott, a legenda szerint hatalmas vagyont örökölt, de nem akarta, hogy az emberek hálálkodjanak neki, hanem inkább Istent dicsőítsék, így éjjel csempészte be az ajándékot a rászorulók házába, a kéményen keresztül. Egy leányka pedig épp azelőtt akasztotta a harisnyáját a kéménybe, hogy megszáradjon, s készen is van a mese!

Magyarországra a 19. században érkezett a Télapó, összemosódott Odinnal, akit Hosszú Szakállúnak is neveztek, a jókat jutalmazta, a rosszakat pedig segédei megbüntették. Odin különleges, nyolclábú lovának a gyermekek répát tettek az ablakok párkányaira, s hálából Ő megajándékozta a gyermekeket, az ajándékokat a csizmákba csempészte. Ezt a furcsa, démoni alakot a huszadik század vége felé teljesen kiszorította a jóságos Mikulás. A szovjethatalom Télapó pártjára állt, így Gyid Moroz (Fagy Apó) az ötvenes években már otthonosan mozgott az országban, az államosított tanintézetekben leharcolta szegény Mikulást. Mert annak előtte is ünnep volt, csak másféle. A kedves öregúr helyett egy ijesztő, láncokat csörgető démon járta a falvakat, aki megpróbálta elzavarni a telet, ez volt a Miklósozás.

Santa Claus viszont egészen más tészta, bár külalakban nem különbözik a fentiektől, de ő Karácsonykor osztogat ajándékot. Karácsony apót Amerikából kaptuk, oda pedig a holland bevándorlók vitték. A Coca Cola reklámoknak köszönhetjük ezt az úgymond véglegesített alakot, s lássuk be, valóban kedves formát kapott. Így keveredtek a Miklósok az apókkal, még az istenekkel, démonokkal is a világ változásában.

Természetesen a teljesség igénye nélkül írtam össze azokat a mikulásfigurákat, akiket ismerni van szerencsém, de szegény gyermekek hogyan igazodnak ki ebben a nagy kavalkádban? A szülőkről, az óvó nénikről, az alsós tanító nénikről nem is beszélve!

Az én gyermekkoromban sokkal egyszerűbb volt az ügy, hiszen december ötödikén este a fényesre vikszolt csizmámat az ablakpárkányra tettem, s reggelre benne is volt az ajándék és néhány virgács, azaz meggyfavessző, amit rendszeresen a kályhába dobtam. Amikor megjelentek a mesében a kandallóra akasztott zoknik, az okozott némi fejfájást a szüleimnek, mert nem volt kandallónk, és nem tudták az ajándékot egy zokniba dugni. A másik galiba az volt, amikor a feldíszített karácsonyfa, kandalló, zokni, csizma, Mikulás és Jézuska találkozott a gondolataimban, hiszen mást mondtak a szüleim, mást a könyvek, az iskola és mást a tévé. De valójában csak az ajándék és az ünnep számított, ahogyan csak az számít ma is.

Lőrincz P. Gabriella