Még aki csak rápillantott, az is emlékszik a Szomszédokra, a romantikus filmdráma-sorozatra. A műfaji megjelölésre az ember felkapja a fejét. A „romantikus filmdráma” talán arra utal, hogy panelházban a szomszédi viszony könnyen drámaivá fokozódik. A szomszédi viszony azonban mindenhol sérülékeny, ahogy Arany János nyomán mondják, „Rossz szomszédság: török átok” (A fülemile), és „zenebonát, örök patvart” lehet találni akár ott is, ahol 3000 négyzetméteres telkeken állnak a házak.

Ani számos költözködése miatt több száz szomszéddal büszkélkedhetett, és kifejlesztett egy módszert, mellyel megkímélheti magát a rossz szomszédságtól. Két lépésből áll:

1. Nem égeti el szomszédja rontóbábuját, ettől csak büdös lenne a lakásban.
2. Együttérzést gyakorol a szomszéd iránt.

A KSz módszer lényege megérthető néhány esettanulmányból.

Ani egyik szomszédja óriási partiarc, de sajnálja a vendégeit étterembe hívni. Minden hétvégén kertipartit tart – meg akarja kímélni a feleségét attól, hogy a házban takarítson a vendégek után –, jóféle retro zenével. Már egy órán belül ittasan ordítoznak, főleg, mert a zene olyan hangos, hogy tényleg nem lehet hallani egymást, másrészt, mert olyan az életszemléletük, hogy azt hiszik, menő részegen üvöltözni és összehányni a házigazda kertjét. A szomszédnak olyan a munkája, hogy egyensúlyba kell billentenie magát utána. Szerencsétlen figura egész nap a friss levegőn dolgozik, és még a kilátásban is gyönyörködhet. Ezt a sok egészséges munkaórát muszáj kompenzálni önpusztító szabadidős tevékenységgel!

A másik oldalon is üvöltenek, mert egyrész gyereket nevelnek, másrészt a férfi nagyot hall, mert megsüketült a saját gépeitől, harmadrészt a retro partitól nem hallják, mit kiabált a másik. Utálják a retro zenét, akármelyik évtizedbe is repít vissza, meg azt, aki ilyet hallgat. Ők is a csendet szeretik, ezért időnként be is csukják az asztalosműhelyük ajtaját. Biztosan sokba kerülhetett nekik lakott területen, ilyen szűk telken kialakítani a műhelyt, ezért a kötelező zajvédelemre már nem futotta. Az asszony magában beszél, vagy a tyúkjaival, de ha ezt nem csinálja, megőrül, mert itthon van a gyerekkel, amíg az iskolában van. A férfi flexelésbe fojtja bánatát, vagy megszökik focimeccset nézni a helyi sportpályára. Mikor hazaér, már az autóban behúzza a nyakát, és kikapcsolja a hallókészülékét, ne hallja, amikor leteremti az asszony. Ani néhány hónapnyi, házába átáradó érzelmi zuhatagból rájött, itt a férfi a hunyó: halkan fepiszkálja asszonyát, aki aztán félőrülten ordít, kiérdemelve a felületes falusiaktól az „idegbeteg állat” cédulát. Pedig csak a latinos környezetet szolgáltatják, mediterrán nyaralásra sincs szükség.

Ani, amikor idáig ér a szomszédok felmentésében, épp meglátja, amint Feri bácsi (utcaszomszéd) átmászik a kerítésén, átrohan a kerten – a kutyái utána –, int, és sietve odaszól:

– Az ő kutyájuk a másik oldalon van, gondoltam, tőled mászok át. Nem veszik föl a telefont, pedig itthon vannak.

– Nem véletlenül – mondta volna Ani, de Feri bácsi nem várja meg, már a szomszédban landol, és dörömböl az ajtón.

Az az óriási szerencse, hogy a ház és telek akusztikája olyan, hogy van csendesen nyugodt része a kertnek. Amíg meg nem érkezik a lábszomszéd unokája, aki hétvégente éktelen mekkmesterkedésbe kezd. Viszont elnézést szokott kérni a porolásért.

A kamionos szomszéd, akinek traktorparkja van, szintén jól bírja decibellel. Másik oldalán az óvoda, de ez nem probléma, mert a szélirány mindig Ani felé tart, így nem a gyerekekre viszi a maradék vegyszert a szél, hanem az utca másik felét teríti be vele. Ilike (utcaszomszéd kicsit arrébb) zöldségeskertje romokba égett a vegyszerektől, és felpaprikázva ordít szegény:

– Állítsa már le azt a kurva traktort! – de Ani kertjét nem tudja átívelni gyenge hangja, és a szavak lágy ívben hullanak a szomszéd kopasz búbjára.

Az igazi Disneyland sötétedés után kezdődik. A denevérek kizárólag Ani fölött vadászgatnak, mert a szomszéd és neje veszekedése elűzi őket a légtérből. A heves szóváltás után a férfi visszamegy a garázsba, ahová az asszony férje szállását berendezte. Nem tűri a házban, mert felcsinálta a szeretőjét, és az lebabázott. Idén volt a kisleány huszonötödik születésnapja. Nem lehet könnyű a megbocsátás, de kitartóan, naponta előveszik a témát.

Ez Ani kis szomszédsága. És hogy ők hogyan viszonyulnak Anihoz? Nyilvánvalóan ők is tárgyilagosan és együttérzéssel gondolkodnak róla, mert a viszonyuk egészen jó. És mivel akkor igazi a pletyka, ha visszajut a tárgya fülébe, Ani azt is tudja, mit gondolnak róla: „Sose megy sehová, egész nap csak a komputer előtt ül, de nem is csoda, hogy nem kell dolgoznia, mert fényt eszik.”

Együtt éreznek vele, hogy soha egy jó „sűttkóbász” nem dörgölődzik szájához, mindig csak az sovány fény. Mert a húst legalább változatosan el lehet készíteni, de a fényt?! Azt hiába sütöd, főzöd vagy rántod, az íze csak ugyanolyan marad.

Szilágyi-Nagy Ildikó