A Resti Kornél „eredetimegjelöléssel ellátott” zenekar öt éves múltra tekinthet vissza, és mind meghatározóbb a zenés versek előadói között. Bizonyítják ezt díjai is az Énekelt Versek Fesztiváljáról, a Versünnep Fesztiválról, az Ady arcai dalpályázatról – legutóbb a Hanghordozók versenyén értek el 3. helyezést. Resti Kornél a mindenkori játék szerint a színpadon nem jelenik meg, csak üzen, esetleg üzenetet hagy – ennek szellemében kérdeztük az együttesről, és a „restülők” közeljövőbeli terveiről a nagyon is szerethető fantomfigurát. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Zene és irodalom, de a színház éppúgy meghatározó az előadásaikban. Ki honnan jött a tagok közül, és melyik terület az erőssége?

Resti Kornél: Apró (édes…!) Anna dalospacsirta a Zeneakadémia népzene szakán pengeti kobzának húrjait; Lázár Miklós csellósunk (anagrammatikus nevén: Mászkál Lóri) a kecskeméti Kodály Intézet könyvtárosaként, illetve pedagógia szakos (világ)egyetemistaként edukálódik éppen. Papp Máté, a zenekar „rontembere” és „dalcserzője” kultúrindiánként próbál az Irodalom Birodalom-beli szekértáborok közötti, új forrást kutató ösvényen haladni; Szabó Bence mechatronikát tanulván igyekszik ideiglenesen leplezni, hogy közel s távoli jövőjét hajkoronás gitárfenoménként kívánja lefolytatni. Jómagam pedig az együttes csapatszellemeként, irodalmi időutazóként szolgáltatom kultúrgarabonciás kalandjaim legjavát. Közös erősségünk: komolyan vesszük, hogy nem vagyunk komolyak.

CsM: Kilenc tematikus estet állítottak már össze és tervben van újabb három. Ezeket folyamatosan műsoron tartják, vagy cserélődnek az idő haladtával? 

RK: Valóban, festettünk már estet Kosztolányi Dezső keRESTapám színes tintáival, Ady Bandi másnapjainak vérszínű borával (Lédával a bárban, ugye!) s Weöres Sándor spirituszcsempész nedűivel (a jelenleg is hatályban lévő szellemi szesztilalom idején); mostanában Petri Csathó Ferenc elfeledett szegedi (avagy porlódi) költő asztaltáncoltatását kíséreljük meg egy verses-zenés előadás keretében, Németh Janó versmondó támogatásával, tántorgatásával. De jártunk a „Resti Mesék” elnevezésű sorozatunk feszegetett keretében Párizsban (nem mellesleg Szent Mihály útján, meztelen); Jerofejev koktéljait iszogatva, a Moszkva-Petuski-vonalon, Oroszhonban. Bohém Krónikák cím alatt futott a Hírös Gasztroszínház megrendelésére készült, borkóstolóval egybekötött „kortytárs népművelő” műsorunk; adtunk közös – a költészet mellett másik szerelmemhez, a mozgóképhez kötődő –, retro(gád) koncertet a szintén kecskeméti illetőségű Árpád Mozi Pionyír zenekarral. Ezen kívül megidéztük sosemvolt szerelmeimet, s képeslapot váltottunk Cseh Tamással, Bereményi Gézával, Másik Jánossal és Csengey Dénessel is egy-egy tematikus, fél-fiktív történetekkel tarkított koncert alkalmával. Ha nincs kifejezetten az iménti témákhoz kötődő hívószó, „best off” jelleggel TRIP-peljük meg, éppen melyik dalra van égető szükség az irodalmi lomok felhozatalából.

CsM: Hogyan választják ki egy-egy műsoruk anyagát?

RK: A restületi szellemet önkéntelenül, akaratlanul is befolyásolják fentebb említett szertelen, és bizonyos értelemben (azaz a CÉL: a LÉC értelmében) céltalan kóborlásaim – tértől és időtől függetlenül: az Aranykortól kezdve a középkoron és reneszánszon át egészen a posztmodern korokig… A restülők általában jól kiszimatolják az adott korszagot (én magam női fehérneműk illatából tájékozódom: éppen milyen irodalomtörténeti koordináták közé kerülhettem, vajh’?) 

CsM: Klipjeikben felhasználnak filmtörténeti alkotásokat, ami szintén a reveláció erejével hat, és az összművészet irányába mutat. Mit jelent számukra a több művészeti ág összekapcsolása?

RK: Az, hogy Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjének jelenetei Ady Víg úrfiak borának dallamaira rendeződnek, az Apollinaire-féle Mirabeau-híd Truffaut Jules és Jim képsoraira csendül fel, vagy hogy Weöres Sándor A paprikajancsi szerenádja nevezetű opusza Sándor Pál Ripacsok című mozijának kísérőzenéje lesz, nem véletlen! Hiszen a dallammal mormolt, dünnyögött, kántált szavak óhatatlanul (asszociat-ívvel) képek zuhatagát zúdítják ránk: emlékek, álmok, lázas víziók, kijózanító képzetek, vagyis eszmélkedéseink keresetlenül találó(s) kérdéseinek formájában. Miközben lassan – Latinovits Zoltán baritonbúgású barátom soraival élve – csak húzzuk fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink…

CsM: Legújabb tervük a rádiószínház és a napokban zárult le az ehhez kapcsolódó támogatói kampány. Hol találkozhatunk majd a rendhagyó irodalomtörténetet is felvonultató hanganyaggal?

RK: A jövő előszele – többek közt a közösségi finanszírozású kampány folyamán adományozóknak köszönhetően – reményeink szerint a hátunkba fog kapni! Előreláthatólag még – némi bereményizmussal élve – kabátos időben belehallgathat a tesztelt, s a még kevésbé megszólított közönség is e hanganyagba, különböző rádiós csatornák hanghullámain. Ez persze csak a köpönyegforgatóim kedvező széljáráshoz kell… Az én igazi álmom, hogy egyszer minden félreeső, fellelhető vidámpark ringlispílje Resti-muzsikára járja a táncát…!