2021. szeptember 18.
Minél több tudás rejlik egy-egy dologban, annál nagyobb a szeretet... aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik meg, mint a szamóca, az semmit sem tud a szőlőről.
(Paracelsus)
2021. szeptember 17.
Még ha létezik is az idő, jelentéktelenségének felismerése a bölcsesség kapuja.
(Bertrand Russell)
2021. szeptember 16.
Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.
(Nagy László)
2021. szeptember 15.
Az asztronómia művelése: olvasás Isten gondolataiban.
(Johannes Kepler)
2021. szeptember 14.
Sok régi monda beszél elsüllyedt városokról, amelyek most a tenger fenekén fekszenek. Holdfényes éjszakákon néha lelátni a tengeralatti palotákra, márványterekre; és végzetes órán a tengermélyi harangok hangját is lehet hallani. Egy ilyen elsüllyedt várost hord magában minden ember.
(Szerb Antal
)
2021. szeptember 13.
Ha nem vesszük észre, hogy a vitában nem a partnerünk eszével, hanem az akaratával állunk szemben, akkor semmi esélyünk a győzelemre. Mert hiába érvelünk az ész oldalról ott, ahol akaratokkal és beállítódásokkal van dolgunk.
(Immanuel Kant)
2021. szeptember 11.
A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.
(Antoine de Saint-Exupéry)
2021. szeptember 10.
Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.
(Kodály Zoltán)
2021. szeptember 9.
Egyszer az életben minden embernek meg kellene tapasztalnia a vadonbeli, egészséges élet unalmas magányát, mindenkinek éreznie kellene, milyen az, ha csakis önmagára számíthat, mert csak így ismerhetjük meg valódi, rejtett energiáinkat.
(Jack Kerouac)
2021. szeptember 8.
Álmaimban hallom néha a tengert. Ilyenkor leküzdhetetlen vágyódás fog el, oly mély és fájdalmas honvágy, hogy álmomban kicsordul könnyem és lecsurog arcomon. E hajnalokon arra ébredek, hogy szájam szélén valamilyen sós íz tapad meg, mintha – az álom különös valóságában – csakugyan a tengerben mártottam volna meg arcomat.
(Márai Sándor)
