Lezárult hát a téli ünnepkör. A mikulás-karácsony-újév hagyományaival és fényeivel együtt elillant. Már túl vagyunk a vízkereszt ünnepén, lebontottuk a karácsonyfát, és csendben masírozunk egy ismeretlen év felé. Az év első hetei mindig reménnyel töltik el az embereket. Az ünnepi időszak alatt kicsit töltekezünk, megpihenünk, néhányan csöndesen, mások hangosabban, de mindenki emelkedett hangulattal köszönti az ismeretlent. Egy kicsit még visszatekintünk, számot vetünk 2025 szép és kevésbé szép pillanataival, még nem szoktunk hozzá, hogy leírjuk: 2026.

Tervekkel, vágyakkal, álmokkal a szívünkben, még feltöltekezve karácsonyi fénnyel bizakodunk, álmodunk. Mintha az új év valami varázslattal lenne övezve. Pedig csak a 16. század óta ünnepeljük január elsején az év kezdetét. Hagyományok és babonák kötődnek az év első napjához, hetéhez. A babonák a balszerencse elűzésére voltak hivatottak. Nem csupán az év első napján, de az év első hetében is figyelték az emberek a történéseket, az időjárást, az álmokat. Ezekből próbáltak meg következtetni arra, hogy milyen év áll előttük. Bár a babonák, hagyományok mára megkoptak, valamiféle modernebb változat váltotta fel ezeket. A közösségi médián keresztül szerencsehozó üzenetekkel bombázzák egymást az emberek. A jókívánságokat már nem írják le, csupán egy szerkesztett képecskét küldenek, amitől (nekem legalábbis) feláll a hajam, és kicsit sem leszek boldogabb tőle. Persze, igyekszem arra gondolni, hogy sokaknak nehezen vagy semennyire nem megy a billentyűk nyomkodása, s próbálok elnéző lenni és illedelmesen megköszönni a kedves gesztust, a rám gondolást. De így van ez minden ünnepen, születés- és névnapon is.

Aztán valamikor ez a varázs elmúlik, és szépen belesüppedünk a hétköznapokba, folytatódik az egymás mardosása, az irigység, hazugság és bánat szaporítása. Pedig milyen jó lenne valahogy megtartani a fényt! Milyen jó lenne, ha nem szólnánk semmit, hogyha nem tudunk jót szólni. Nem tennénk semmit, ha jót nem tudunk. Lehetne ez is egy újévi fogadalom. Persze, felébredek ebből a vágyakozásból, és a padlón találom magam. Nem tudok változtatni, gyakran a magam gyöngeségein sem.

Egyvalamit mégis igyekszem ezen a szép újesztendőn megfogadni, pedig nem nagyon szoktam. Megpróbálok hálás lenni azért, ami van. Lehet, hogy nem sok ez, sőt, talán kevés, de sokkal több annál, mint néha gondolnám. Békében, biztonságban élünk, van étel az asztalon (több mint 700 millió ember éhezik a Földön), van ruhánk, vannak könyveink, amiket el tudunk olvasni (765 millió ember írástudatlan egy 2024-es felmérés szerint). Ezekre a dolgokra úgy általában nem gondolunk, főleg akkor nem, ha rossz az út a településünkön, vagy amikor a fű zöldebb a szomszédban. Pedig gondolhatnánk! Én igyekszem ezt a csodálatos évet hálával megtölteni, és ezt kívánom mindenki másnak is. Őrizzük a karácsonyi lángot, tartson ki egész évben!

Lőrincz P. Gabriella