Dezsőfej minden hétvégén, amikor az ideje engedi, hazautazik. S bizony nem unatkozik, mert a faluban mindig történik valami érdekes, nemritkán olyasmi is, ami ország-világot érdekelhet. Most is mit mesél a szomszédjuk? Künn, a falu szélső, hegy alatti házainál betört a medve az ólba, s elvitt egy szép nagy disznót. Pontosabban csak egy darabig hurcolta, mert Bakter János, aki fát vágott éppen ott, amerre a medve vitte volna a zsákmányt, jól ráijesztett – a medve pedig otthagyta a félig kivégzett áldozatát és elinalt. De már előtte a disznó gerincét eltörte, s a bordáinál fogva vonszolta, úgyhogy lett a szomorúságból nagy disznótoros lakoma.

Dezsőfej ugyebár újságíró, ezért nagyon érdeklik az ilyesféle események. Mikor hallgatja ezeket, akkor még csak történetek, de amint bent a városban papírra veti őket, sztorik lesznek, megjelennek a lapokban, elviszik a falu hírét, s közben persze vastagítják a Dezsőfej pénztárcáját is, de hát ezt senki nem irigyli tőle, sőt. Így hát érthető módon úgy döntött, hogy a szokásosnál korábban indul el az esti beszélgetőre.

Beszélgetős hely a faluban kettő van. Egyikben remek sört csapolnak, a másikban finom házi pálinkát kapni. Jó emberek járnak ezekre a helyekre, s hamar oldódik a nyelvük. Most is csak egyet kérdez, s már mesélik is neki.

– Az úgy volt, hogy a lustaság miatt vitte el a medve a disznót. Már mindenkinek van betonból ólja, csak őnála röfögnek faketrecben az állatok – így az egyik arról, hogy milyennek kell lenni a korszerű disznóólnak. S aztán el is kezdi magyarázni a cement fajtáját és arányát a különféle sóderekkel ahhoz, hogy a medve körme beletörjön a lopási kísérletbe, mármint a jó erős falba.

– De még jó, hogy ott volt János a farakásoknál! Bátor egy ember, meglátta a medvét hóna alatt a disznóval, s mit csinált? Felkapta a nagy fejszét, s rákiáltott: „Addsza ide, öcsi, me’ nem a tied!” Én biztosan elszaladtam volna, s bizony moshatta volna utána az asszony a gatyámat! – így a másik, aki ugyan soha semmi kiemelkedőt nem művelt életében, de egyvalamihez valóban jól értett, mégpedig ahhoz, hogy miként kell a bolhából elefántot csinálni.

Sok mindenkit hallgatott meg Dezsőfej, de nem került közelebb egy kerek történethez. Már szinte elvesztette minden abbéli reménykedését, hogy e történetből majd sztorit faragjon, amikor belépett a helyiségbe maga Bakter János, a hősi cselekedet elkövetője. Hamar meg is hívta az öreg exvasutast egy jó erős pálinkára, hadd legyen könnyebb faggatni. De törököt fogott, János egy mondatban zárta le a témát:

– Haj, fiam, tudod-e, milyen bánatos voltam én akkor?

Ez a helyi értelmezés szerint annyit tesz, hogy „Fiam, annyira berúgtam, hogy fogtam a baltát, s minthogy bémenjek vele a házba, inkább mellévettem a viharlámpát, s kimentem a farakásokhoz.” Ilyen megpróbáltatások után kész csoda lenne, ha emlékezne valamire aznapi kalandjából. Csodák pedig nem történnek Dezsőfej falujában.

Kedvtelenül dülöngélt hát ezek után hazafelé Dezsőfej, morfondírozva azon, hogy az igazságot már soha nem fogja megtudni, mert aki beszél, az nem volt ott, aki meg ott volt, Bakter János, nem emlékszik semmire. Aztán egyszerre csak megvilágosodott Dezsőfej elködlött elméje. El is mosolyodott, bár azt nem látta senki – ahogy őt sem a következő két és fél napon. Majd, amikor már lassacskán a rendőrséggel meg ilyen-olyan csapatokkal kezdték volna kerestetni, sárosan, mocskosan, büdösen és vigyorogva beesett a beszélgető ajtaján.

– Megvan! – rikkantotta diadalittasan.

Lekapott a söntésről fél liter pálinkát, jót húzott belőle, és leült vele a legnagyobbik asztalhoz. Aki csak a kocsmában töltötte az idejét, mind őt bámulta. Valaki kérdezett:

– Aztán mi van meg?

– Mindent tudok! A medvétől – mondta Dezsőfej, majd előhúzta riportermagnóját, bekapcsolta, feltekerte a hangerőt, és letette az asztal közepére…

Király Farkas