Jobb lett volna, ha hallgatok a szomszéd nénire, aki azt mondta: írásból nem lehet megélni, inkább menjek varrónőnek. Most mondhatnám, hogy sztájliszt vagyok meg dizájner, és lehetnék influenszer, aki annyit keres, amiről én csak álmodozom.

Huszonéves ismerőseim közül egyre többen panaszkodnak arra, hogy hiába végezték el az egyetemet, nem találnak maguknak állást a diplomájukkal. Egyik barátom lánya hetekig sírt, mert már az egyetem első évében úgy vélte, hogy a molekuláris bionika szak, ahová jár, egy óriási kamu. Legalábbis ő belülről így látta. Egyszer például arról mesélt, hogy még a tanárok sem értik, mit kellene tanítaniuk, azt meg pláne nem tudják megmondani, ezzel a diplomával milyen állásban lehet majd elhelyezkedni.

Emlékszem, a mi időnkben a szociológia és a szabad bölcsész szakos társainkat irigyeltük a legjobban, mert őket mindig olyan sejtelmes légkör lengte körül, senki nem tudta, pontosan mit tanulnak, s mi lesz belőlük felnőttkorukban. Jelentem, a legtöbbjük ma politikus, ügyvezető igazgató. Bár az évek azóta jócskán elteltek, de egy valami máig nem változott: fogalmam sincs, miből élnek, honnan származnak a bevételeik és pontosan mit is dolgoznak. Az egyik találkozón próbáltam kifaggatni az egyik menedzser ismerősömet, aki néhány perc alatt úgy belebonyolódott saját magyarázkodásába, hogy abból a végén képtelen volt kikeveredni.

Ifjúságsegítő, környezettanos, közszolgálatis és még sorolhatnám azokat az egyetemi szakokat, amelyek távlati céljairól a legtöbb hallgatónak fogalma sincs még akkor sem, ha éppen oda vették fel. De akkor miért jelentkeztél éppen erre a szakra?, kérdeztem naivan az egyik ifjúságsegítő szakos lányt a közelmúltban, amikor arról panaszkodott, hogy ezzel a diplomával semmiféle állást nem talál magának. Azt mesélte, hogy bárhová jelentkezett, azt javasolták neki, szerezzen még egy diplomát, mondjuk tanárit, amivel kombinálva már érhet valamit az első oklevele is. Megértem, hogy a lányka sírva fakadt, amikor friss diplomával a kezében ráébredt a valóságra.

S miközben ezek a fiatalok egyetemi végzettséggel jó esetben árurakodóként vagy pincérként minimálbérért, feketén dolgoznak, addig élelmesebb társaik influenszerként, vloggerként élik világukat, méregdrága autókkal járnak, egzotikus helyekre utaznak és nem idegeskednek azon, hogy a gazdasági válság idején hogyan fizetik majd ki a rezsijüket. Influenszernek meg ilyesminek lenni jó, mondanám, ha egyáltalán tudnám, hogy pontosan mit is takarnak ezek a kifejezések. „Az influenszer egy olyan, a közösségi médiában ismert ember, aki véleményvezérként képes befolyásolni rajongói, követői véleményét, életmódját, döntéseit és vásárlási szokásait” – olvasom, és arra gondolok, tisztában vagyok azzal, hogy ezek az emberek mit csinálnak – már ami látszik, persze –, de azt nem tudnám megmondani, hogy ezzel a munkával hogyan lehet irgalmatlanul sok pénzt keresni. Nyilván lesznek majd, akik ezek után hülyének titulálnak vagy megköveznek, de én akkor is kitartok az álláspontom mellett, miszerint az influenszerkedés szerintem kamu.

Mindenesetre kérem, írjon nekem, akinek lenne kedve velem együtt kidolgozni egy menő tantervet az influenszerkedés oktatásához. Mert aki nem tudja, az ugye tanítja. Ezt követően már csak pályáznunk kell, hogy legyen pénzünk megalapítani saját influenszeriskolánkat. Már látom is, ahogy a sok kicsi senki véleményvezérré válik a kezeink között. Szép új világ… alig várom…

Döme Barbara