Mélyen tisztelt 2021-es esztendő!

Ezúton jelentkezem kísérleti alanynak az Ön világlaboratóriumába. A szükséges egészségügyi oltást vállalom, a megbízási szerződéseket és adónyilatkozatokat kitöltöm, fényképemet csatolom. Megértem, hogy újévre tekintettel a teljes szakmai életrajzom helyett most csak az első tizennyolc évem tömör krónikájára kíváncsi. Íme:

1972. március 2-án születtem Budapesten. Életrajzi jegyzeteimben és irodalmi fellépéseimen szívesen hangoztatom a tényt, hogy Arany Jánossal egy napon (bár néhány évvel később) láttam meg a világot. E naptári azonosságnak nem tulajdonítok fatalista jelentőséget, afféle kulturális érdekességként kezelem – viszont remekül szórakozom azon, hogy beszélgetőtársaim ebből milyen misztikus vonatkozásokat gyártanak, és felállítják a hipotézist, miszerint a Toldi szerzője Zsille legfőbb költői példaképe. Ez egyébként nem igaz, ugyanis szívemhez közelebb áll Kosztolányi és Pilinszky.

Úgynevezett középpolgári, értelmiségi családból származom. Édesapám hidrogeológus volt, édesanyám német nyelvű levelező. (A valóságban háztartásbeli, mert a GYES-t követően nem tért vissza munkahelyére, az OTP-hez.) Apai nagyapám bánya-, anyai nagyapám villamosmérnök volt; egyik nagyanyám tanár, másik nagyanyám pedig a Konsumex kereskedelmi vállalat üzletkötője. E minőségében a hetvenes és nyolcvanas években sok külföldi utazást tett, és a nemzetközi vásárokról számos parfümöt és egyéb luxuscikket hozott haza. Nyugdíjazását követően gyűjtőszenvedélye a késő kádári magyar keretek közé szorult, és konyhafiókjában a Budapesti Tejipari Vállalat kiürült műanyag tejeszacskóit tárolta, nemkülönben kétdecis tejfölös poharakat.

Életem első tizenkét évét a hetedik kerületben, a Keleti pályaudvartól néhány száz méterre töltöttem, a forgalmas Thököly úton. Hétvégente a közeli Városligetben játszottam, valamint a négyemeletes bérházunk mögötti Százház utcai grundon, amelynek helyén ma a kerületi rendőrkapitányság kockaépülete áll. Az általános iskola első hat osztályát helyben, a Hernád utca 3. szám alatt található suliban végeztem, amely az ezredfordulón megszűnt, és átadta helyét egy felnőttoktatási intézménynek. Osztálytársaim több mint fele az úgynevezett proletár rétegből került ki: szinte kivétel nélkül jólelkű, tisztességes gyerekek voltak, s közöttük öt-hat cigány is akadt; utóbbiakkal kimondottan baráti viszonyt ápoltam, például együtt gombfociztunk a nagyszobánkban.

1984-ben Budára költöztünk, Farkasrét szomszédságába, ezért tanulmányaimat a Sas-hegyen álló Arany János Általános Iskolában és Gimnáziumban folytattam. Az épület a szerzetesrendek feloszlatásáig a Notre Dame de Sion apácarend kolostora és leánygimnáziuma volt, majd a Rákosi-korban Oleg Kosevoj Fiúnevelő Intézetként működött. Iskolámban a nyolcvanas években a klasszikus budai polgárság, illetve a kommunista fejesek csemetéinek sajátos keveréke tanult – például osztálytársam volt az utolsó kommunista belügyminiszter lánya, nemkülönben egy Recsket túlélt arisztokrata fia. Az „Arany” angol tagozatos iskola, ennek köszönhetően már érettségi előtt középfokú angol nyelvvizsgát szereztem.

Felsőfokú tanulmányaimat a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemen kezdtem, katolikus teológusként. Geológus apámmal életre keltettük a viccet: Mi a különbség a teológus és a geológus között? Ég és föld… Nos, ezt a különbséget mi ketten megvalósítottuk.

Tisztelt 2021, dióhéjban ennyit ifjúságomról. Remélem, alkalmasnak talál arra, hogy részt vegyek úgy lokálisan, mint globálisan nagy horderejű kísérletében. Tudomásul veszem, hogy utólag nem tehetek szemrehányásokat. Kijelentem, hogy önként jelentkezem, saját felelősségemre, és kész vagyok végigcsinálni a 365 napos programot.

A lehető legjobbakat kívánom:

Zsille Gábor