A magyar-ukrán határon tömeg. Nem olyan hétköznapi, hanem a szokottnál is sokkal nagyobb. Ahhoz már hozzáedződtünk, hogy egy vagy két órát várakozunk, de ünnepekkor akár öt óra is eltelhet, mire átkelünk egyik országból a másikba. Nagyhéten hazaindulnak a vendégmunkások – s nemcsak ők, hanem azok is, akik már évekkel ezelőtt elköltöztek, de maradtak még családtagjaik Kárpátalján. Ritkán járok Beregszász főterén, a drága város napról-napra idegenebb. Egyre ritkábban találkozok ismerősökkel, egyre kevesebbszer használom az anyanyelvemet. A húsvét előtti napokban mégis kimozdulok, ilyenkor itthon vannak a régi ismerősök, a gyors „hogy vagytok?”, ölelések, kézfogások között kicsit enyhül az ember lelke, akkor is, ha tudja, csak néhány napig tart. Vasárnap megtelnek a templomok, elfelejtjük néhány órára, hol is vagyunk, csak a piac előtt hatalmaskodó kép és egy-egy Facebook-bejegyzés emlékeztet ilyenkor arra minket, hogy ebben az országban, ha nem is halljuk, de fegyverek ropognak, fiatalok veszítik el életüket, értelmetlenül.
Húsvét. Már nem az, ami gyermekkoromban volt. A kislányok nem várják a locsolódókat, nem festenek hagymahéjjal hímest, nem veszik föl az ünneplőt, inkább előre szólnak az osztálytársaknak, hogy hozzájuk ne is menjenek, mert nem engedik be őket. Az anyukák nem sütnek kalácsot és nem vasalnak inget a fiaiknak. A fiúcskák nem járnak locsolni, mert ciki, némelyek járnak, mert pénzt kapnak a locsolásért cserébe a lusta anyukáktól. Ha a lusta anyukákat kérdőre vonod, hogy miért nem koldulnak más napokon a gyermekeik, akkor megsértődnek. Vannak fiúcskák, akik azért nem mennek sehová megtisztelni a locsolással a lányokat, mert az a ciki, hogy pénzt akarnak adni nekik. A hímeshez már nagyok, a szeszhez még kicsik, jácintot tűzni a zakójukba meg már senkinek nem jut az eszébe. Az apukák nem járnak locsolni, mert fáradtak. Hazajöttek nagycsütörtökön, vagy nagypénteken, a családdal töltött néhány nap csak annyira elég, hogy karjukba vegyék feleségüket, hogy megöleljék gyermekeiket és visszainduljanak a világ minden részére dolgozni, mert nem maradt más lehetőség.
Húsvét után a drága város újra üres, megint komor, megint elidegenedik. Húsvét után húsvét következik. Már megszoktuk, hiszen így van ez évek óta, karácsonykor is. A vegyes házasságban élők kétszer ünnepelnek, vagy egyszer sem, mert lassan átveszik a szokást, hogy minden ünnepet egy magyarországi wellnessben töltenek. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb. Az idősek meghalnak, halnak velük a szokásaink, s mi szülők csak széttárt karral állunk és nem tudunk mit tenni. Ez már egy másik világ.
A többségi nemzet ünnepe szabadnap, a magyar gyermekek örülnek, hogy nem kell iskolába menni, és azon kevesek is, akik még Kárpátalján dolgoznak, de az asztalfők újra üresek. Apa csak Skype-on vagy Messengeren veszekszik anyával, ebben a szétzilált családi helyzetben nő fel az új generáció. A miértek és a nincsek között valahol elveszett Krisztus, aki valóban feltámadt!

Lőrincz P. Gabriella