Nahát, üdvözlöm, Zsille úr! Jó, hogy újra látjuk. Mikor is volt nálunk legutóbb? December elején? Igen-igen, emlékszem. Akkor volt az a nagy havazás… Nem a 629-esben lakott akkor? Mindjárt meg is nézem a számítógépben, megvan itt minden, csak le kell ásni… Máris… Egy pillanat… Már itt is van… Na, ugye! A memóriám hála Istennek még a régi. Sok minden elromlik, Zsille úr, de a memóriám az soha, he-he-he.

És most mi járatban nálunk? Ebben a szomorú időszakban? Hát igen, szabad szobánk az van, Zsille úr. Szinte egyebünk sincs. Nincsen nálunk telt ház, hogy visszafogottan fogalmazzak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a hat emeletünkből négy és felet lezártunk…

Magyarok vannak, persze. A napi szobaárakat már nem is euróban mondom, hanem forintban. Akad még néhány külföldi vendég, mutatóban, de hétvégére ők is távozni fognak. Újabbak pedig biztosan nem jönnek, mert hát hogyan is kerülnének ide, ha lezárva az összes határ… Persze, hogy fokozottan fertőtlenítünk! Németországból beszereztük a leghatékonyabb tisztítószert, na izé, nem jön a számra a neve, na, hogy is hívják, Hagleitner, ez az. Persze, hogy figyelünk a vendégeink biztonságára. A housekeeping… izé, a takarítók a szokott gondossággal dolgoznak, sőt még jobban. Elvégre nem egy hostelben vagyunk, Zsille úr, ez egy Danubius hotel, nekünk nevünk van, itt nem babra megy a játék, azért maradt még szakmai becsület ebben a mai világban.

A wellness szolgáltatásunk sajnos nem működik, már négy napja lezártuk. Jó, jó, Zsille úr, önnek teljesen igaza van, én is vallom, hogy jelen helyzetben a világ legbiztonságosabb helye a szauna, hiszen a koronavírus a levegőben harminc fok felett elpusztul. Állítólag. De ha a közzétett laboratóriumi vizsgálatok tévednének, és mégsem harminc Celsius lenne a határ, akkor is tuti, hogy a nyolcvanfokos szauna kivégezné azt a kis dögöt. Csak hát tudja, hogy van ez, a wellness részlegünk működtetése napi félmillió forint: szauna, gőzkamra, hidegvizes merülő, jacuzzi, úszómedence, ezt mind üzemben tartani, tisztítani, forgatni a vizet, felfűteni… Azt a napi ötszázezret ki kell termelni, és a jelenleg értékesített nyolc-tíz szobánk erre nem képes.

Az éttermünk? Hát igen. A reggelit természetesen biztosítjuk, a megszokott bőséges kínálattal, és ebédelni is lehet. Vacsorázni viszont nem, délután háromkor bezárunk, tudja, a kormány rendelkezése szerint. Komolyan kell ezt venni, kérem, ebben a csúnya helyzetben nem is lehet másképp. És hát nem is éri meg szórakozni. Ha öt perccel három óra után nyitva lenne az éttermünk, és belépne egy rendőr, félmillió forintnál kezdődne a bírság. Így van… De ha nem kellene büntetést fizetnünk, akkor sem érné meg nyitva tartani. A konyhai villanyszámla nagyobb, mint a bevétel. Most is, hiszen látja, sehol egy vendég, kísértetház lett az aula, pedig negyed hét van, vacsoraidő.

Jaj, ne is mondja, Zsille úr… Tippelje meg, ma és tegnap és tegnapelőtt hányan ebédeltek az éttermünkben, és a helyes tippje ne legyen nullánál nagyobb szám… A szakácsunk mindennap elkészíti a teljes étlapot, és délután háromkor érintetlenül megy az egész a lefolyóba. Ki kell önteni mindent, mert tilos másnapig tárolni, és a sertéstelepre se lehet vinni, Brüsszel megtiltotta, hogy moslékkal etessük a disznót. Bizony, bizony… Mesterszakácsunk van, nemzetközi versenyeket nyert, és most napi öt órában a szennyvízcsatornának főz. Képzelheti, milyen érzés ez neki, enyhén szólva nem vidám.

Maga mivel foglalkozik, Zsille úr? Irodalommal? Ó, hát akkor pontosan tudja, miről beszélek. Ismeri a helyzetet, amikor senkit se érdekel a produkció, a kutyának se kell a főztünk, és legföljebb két-három kolléga veregeti meg a vállunkat, hogy „Nem is olyan rossz, amit csinálsz.” De hát nem nagyon akad más megoldás: legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat, becsülettel, maga is megírja a cikkét a lapba, a szakácsunk főz, aztán meglátjuk, hogy ez mire elég… Na elnézést, hogy feltartottam, Zsille úr, csak olyan jólesett kicsit elbeszélgetni. Tessék, itt van a szobakulcs. Jó pihenést!

Zsille Gábor