Hulladékhasznosításról és szemléletformálásról beszélgettünk Király-Nagy Éva kézművessel. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Hihetetlen leleményességgel és kreativitással készítesz maradékokból, „hulladékokból” varázsvilágokat. Ezeket az anyagokat a legtöbben kidobnák, mert nem látnak bennük fantáziát. Honnan jött ez a képességed? Volt gyökere kislánykorodból, családodból esetleg?

Király-Nagy Éva: Nem kifejezetten, bár édesanyám ügyes kezű asszony volt, szépen tudott horgolni; ma is megcsodálom a munkáit, ha a kezembe kerülnek. Látom bennük a precizitást, az igényességet. De a kötés-horgolás az ő idejükben nem számított nagy dolognak, az ’50-es, ’60-as években az asszonyok többsége tudott kézimunkázni. Hogy a kézművességet vagy manuális alkotást az ember főfoglalkozásként űzze, ez elképzelhetetlen volt a szüleim számára. Ami viszont meghatározó volt, az a szemléletük, hogy a rendelkezésünkre álló alapanyagokat – ha úgy tetszik: erőforrásokat – maximálisan felhasználjuk. A hullott almát megmentettük, feldolgoztuk, lereszeltük, finom almás pite lett belőle. A mezőn álló mandulafa termését összegyűjtöttük, párat megtörtünk. Szinte ehetetlen volt, de remek koszorúdekorálási alapanyaghoz jutottunk. Apám kertjében tobzódott a mák, csodásan virágoztak kora nyáron – a kiszáradt mákgubó, mint kézműves alapanyag, sokféle tárgyalkotásra nyújtott lehetőséget. Az utcán, a házunk előtt áll egy diófa. A termése a kártevők miatt sajnos nem fogyasztható, ám diómikulásnak nagyszerű!

MZs: Változatos technikával és alapanyagokkal dolgozol, így készülnek különféle állatok (bárányok, nyuszik, sárkányok) – mutasd be őket!

KNÉ: Mivel játszóházakban kezdtem a tárgyalkotással foglalkozni, egyrészt az az elgondolás vezetett, hogy a családok számára minél változatosabb repertoárt kínáljunk, másrészt az, hogy lehetőleg olyan alapanyagokkal dolgozzunk, amelyeket otthon is megtalálunk, esetleg magunk „termeljük” azokat. Így, ha egy esős vasárnap délután alkotni szeretnének a gyerekek, ne kelljen nagy erőfeszítéssel előteremteni az alapanyagokat, csak gyűjteni, például a kindertojások belsejét, vagy szétvágni egy hullámkarton dobozt, papírhengereket, használt díszcsomagolókat. Ez nem jelentette azt, hogy a játszóházakban mindig csupa újrahasznosított alapanyaggal dolgoztunk, de azt igen, hogy így több pénzünk maradt más alkalmakkor felhasznált, drágán vásárolt kincsek beszerzésére: kisüthető gyurmára, ékszerkészítő kellékekre, fémlapokra, ragasztókra. Az évtizedek múlásával magam is tanultam új technikákat, illetve új hulladékos alapanyagok is megjelentek. Ki gondolt volna még a ’80-as években arra, hogy tömegével állnak majd rendelkezésünkre például CD-k, iszonyatos mennyiségű műanyag, zárófóliák, egyebek.

MZs: A Fővárosi Állat- és Növénykert animátoraként dolgoztál hosszú évekig, aztán kézműves foglalkozásokat kezdtél el tartani – ezekre még most is visszahívnak. Mivel foglalkozik egy animátor?

KNÉ: 2017-ben kezdtem el az Állatkertben animátorként dolgozni. Csoportok vezetése, foglalkozások tartása, rendezvények szervezésében és lebonyolításában való részvétel, felnőtt- és gyerekcsoportok kalauzolása, vezetőfüzetek megalkotása, oktatási csomagokban való részfeladatok kidolgozása, illetve a pandémia alatt az Állatkert honlapján megjelenő játékos, egyben oktatási céllal is rendelkező felületekben való munkálkodás volt a feladatom – mindez változatos és egyre izgalmasabb munkát jelentett, mert egyre több olyan megbízást kaptam, amelyekben meg tudtam mutatni az újrahasznosításra épülő tárgyalkotást és dekorálást. Az Állatkertben, magától értetődő módon, leginkább állatos alkotások születtek a kézműves foglalkozásokon. Egyrészt a naptári ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódva: ekkor készülnek a bárányok, nyuszik, rénszarvasok, de ide sorolhatom a Halloween denevéreit és rettentő csatornapatkányait is, sőt, a sárkányt is, hiszen Szent György, illetve a György-nap tiszteletére találtuk ki. Kicsit és nagyot egyaránt. A nagy sárkány vegyes technikájú, PET-palackoktól a papírig, textilig, drótig mindenfélét felhasználtam a készítésekor, ő dekoráció volt, a kis tűzokádókat pedig boldogan vitték magukkal a gyerekek.

.

MZs: Valójában szemléletet oktattál és oktatsz ezeken a kézműves foglalkozáson, miközben játékosan foglalkoztok hulladékhasznosítással, takarékossággal – jól látom?

KNÉ: Igen. A folyamat fontos eleme a szemléletformálás, ennek indirekt és nagyon kis arányban direkt módja. Fontosnak tartom a motiváció felkeltését, ezért mindig vonzó tárgyat próbálok kitalálni, olyat, ami már önmagában izgalmas vagy szerethető; ez ugye, az állatoknál viszonylag könnyű feladat. Másrészt olyan esztétikai minőségben kell megalkotni azt a tárgyat, hogy az alkotója szívesen kézbe vegye, büszke lehessen arra, hogy ő ilyet tudott készíteni. Sokak fejében a hulladék a szeméttel egyenlő, és attól tartanak, hogy az ebből készült munka nem lesz mutatós, vonzó. Ilyen előítélet már sokszor a gyerekek fejében is ott mocorog. Ezért a foglalkozások elején mindig bemutattam nekik több újrahasznosított használati tárgyat, akár a ceruzatartókat, amelyekben a filctollaik, zsírkrétáik, ecsetjeik vannak, vagy például pizzásdobozból és teafiltertasakból készítettem az Állatkert 150 éves szülinapjára egy gerendaházikót. Azt is el szoktam mesélni nekik, hogy járjanak nyitott szemmel: ha alkotni akarnak, nem kell rögtön a drága hobbiboltokba rohanni, hanem nézzenek otthon körül, mi minden lehetséges alapanyag lapul a kamrában, gardróbban, fiókokban. Fonalak, papírok, parafadugók, drótok, textilek a mai háztartásokban is akadnak, nem beszélve a természetben gyűjthető nagyszerű termésekről, ágakról, kérgekről.

MZs: Tanári végzettséggel mikor és miért érezted meg azt, hogy pályát szeretnél módosítani?

KNÉ: Történelem–népművelés szakon végeztem. A népművelés szak nagyfokú nyitottságot feltételezett, ami nekem szimpatikus volt, és ami életem folyamán legalább annyiszor visszaköszönt, mint a tanári, a pedagógiai oldal. 11 éven át dolgoztam szociális munkásként, és 7-8 év után éreztem úgy, hogy újra tanulni kellene valamit, szükségem van töltődésre. Mivel akkoriban hétvégenként már vezettem játszóházakat, illetve a családsegítő táboraiban is sokat használtam kézműves ötleteimet, ez az irány látszott praktikusnak. Így végeztem el posztgraduális keretek között egy felsőfokú kézműves képzést. Közben megalakítottunk a lakóhelyemen egy kis, civil környezetvédő egyesületet, amelynek keretében viszont már kifejezetten hulladékos szemléletű manuális foglalkozásokat tartottam.

MZs: Nyilván nem kellene ennyi szemetet termelni – de érzékenyítéssel talán nagyobb eredményeket lehet elérni, mint tiltással. Mit látsz, a felnőttek mennyire érinthetők még meg? 

KNÉ: Szerintem a felnőttekben is nagy a vágy az alkotásra, teremtésre. Igyekszem olyan tárgyakkal megkínálni őket, amelyek elkészültük után nem egy fiókban landolnak, hanem aktívan tudják használni azokat akár ünnepeken, akár a hétköznapokban.