Korábbi kézirat-előkészítésről írt szösszenetemre többen és többféleképpen reagáltak, és mivel összességében biztató visszajelzéseket kaptam, ezért folytatom az okoskodást arról, hogy ki mint veti betűjét, úgy aratja a szerkesztői lájkokat.

Először szólnék néhány szót a különböző objektumoknak a kéziratba illesztéséről.

Grafikonoknak, képleteknek, egyéb – a szövegszerkesztőben vagy annak kiterjesztéseiben (így a diagram- vagy alakzatszerkesztőben) létrehozott – objektumoknak természetesen helye van a dokumentumunkban. Ezeket lehetséges lehorgonyozni a szövegben, lehet karakterhez, kerethez stb. hozzákötni – így a szerző kiküszöbölheti azt, hogy a szerkesztő a szövegben szabadon kószáló alakzatok ügyében számos telefonbeszélgetésbe, netán heves üzenetváltásba kezdjen a szerzővel. Kedves szerző: amilyen nehezen éri el ön bizonyos esetekben a szerkesztőt, alkalomadtán ugyanolyan nehézségekbe ütközik a szerkesztő is az ön elérését illetően. Mondjuk a szerkesztőség Magyarországon van, a szerző Vietnámban van kiküldetésen, a szerkesztő pedig a Belgrád felé robogó vonaton dolgozik. Enyhén szólva megoldhatatlan a kapcsolatfelvétel. Tehát: ha objektum, akkor horgony. S akkor nem úsznak el a dolgok s a drága percek, napok, órák…

Van azonban egy kategória, amit bár nem kellene, sokan belemásolnak, beillesztenek a kéziratba: ezek a fotográfiák. Szerkesztőtársaim nevében is beszélek (gondolom), amikor arra kérem a szerzőt: szövegszerkesztőben előállított dokumentumba csak akkor illesszen fényképet, ha minőségvesztés nélkül ki is tudja vonni onnan. Éppenséggel ki lehet nyerni a képeket egy egészen egyszerű trükkel, de sokkal jobban szeretjük, ha a képeket külön fájlként csatolva, az ő szomorú-boldog magányukban csatolják egyenként, a szövegben pedig csak megjelölik a helyüket: ide jön a kép001.

Előző mondat egy kurzív ponttal végződik. Kedvenc szövegszerkesztőink szerint dőlttel. Kapásból rendelkezésünkre áll még a normál (antikva) betű, amely akkor él és mozog a kurzornál, ha sem az F, sem a D, sem az A nincs bekapcsolva. Csak a szerzők/szerkesztők kemény magjának hívom fel a figyelmét: az F nem félkövér, hanem fett, azaz kövér betű, de a szoftverfordítások hőskorából így örököltük – mindkét nevén nevezni elfogadott most már. A dőlt betűt tudjuk, hogy mire használjuk. Az aláhúzottat pedig arra, hogy… Amikor még írógéppel jegyezték a kéziratokat, nem állt rendelkezésre ennyiféle ingyombingyom a vason. A dőltnek szánt szöveget a gépíró aláhúzta egy vonallal, a kövérnek szántat pedig kettővel. Vagy a gépelést követően a szerző, tollal. Aláhúzott betűt manapság inkább csak a bonyolultabb címrendszerekben érdemes használni, amúgy felejtős – szépirodalomban főleg.

S ha már az írógép–számítógép összehasonlításnál tartunk, nézzük meg jól a billentyűzetünket. Megvan? Remek! Vegyünk hát górcső alá néhány billentyűt.

Tab. Ez egy csodálatos billentyű. Ha nem találták volna fel a tabulátort, megannyi értékes dolgozat nem született volna meg a reál tudományok terén, de számtalan közgazdász és társadalomtudós életműve is szerényebb lenne. A tabulátor ugyanis az a csodabillentyű, amellyel tabulálni lehet, azaz táblázatokat lehet létrehozni. A mechanikus írógépeken is ez volt az elsődleges funkciója – ne higgyük azt, hogy azokat (vagy ezen mai) masinákat íróknak s költőknek találták fel. Nem, csak éppen elkezdtük használni a magunk javára. Hagyományos írógépet használva egészen szép behúzást lehet vele produkálni a papírlapon, de számítógépen kerüljük a használatát. Mert a tördelőnek kell kiirtania a kéziratból (vagy előtte a szerkesztőnek), ha nyomtatásra szánjuk a szöveget. Ha pedig online felületre szánjuk, ugyanaz a kiirtás lesz a sorsuk: a legtöbb internetes tartalomkezelő szoftver a bekezdés eleji tabulátorokból szóközöket csinál. Hogy mikor mennyit, az viszonylagos. Ne koptassuk hát sokat ezt a billentyűt.

A klaviatúra másik oldalán van egy szintén fontos, méretes billentyű. A neve: Enter. Azaz: Bevitel. Szintén az adatkezelésből származik: ezt kell megnyomni, amikor egy adatsor bevitelének vége lett, és indulhat a következő. Kinézetre olyan, mint az írógépek Carriage Return, azaz Kocsi vissza billentyűje, de másképp működik. Pontosabban: nem kell minden sor végén leütni, csupán a bekezdés végén. A számítógép némileg csalóka: egy bekezdést ugyan több sorba tördelve látunk, de valójában egyetlen adatsor folyik két ¶ (bekezdés vége, általában rejtve lévő) jel között. Tehát csak a bekezdések végén. El ne felejtsem: egyszer, nem kétszer, nem szeretjük az üres sort a bekezdések között. Aminek még kevésbé örvendünk: amikor sok-sok entert találunk egymás után azért, hogy a soron következő fejezet vagy vers címe új oldalra kerüljön. Erre a megoldás: közvetlenül a cím előtt elhelyezni a kurzort, majd lenyomni a Ctrl billentyűt, s miközben lenyomva tartjuk, leütünk egy Entert. Igen, egy százötven oldalas verseskötetben találtam nemrég több mint kétezer fölösleges, és egyben a tördelést zavaró bekezdésjelet. És kinek kellett ezeket kigyomlálnia? Na?

Végül, de nem utolsósorban: gépelés közben ne használjunk elválasztójelet. Kis és nagy kötőlelet igen, de elválasztást ne: gépeljünk csak folyamatosan a bekezdés végéig – majd a szoftver elválasztja, hiszen ma már remek, soknyelvű szótárakkal vannak szerelve a tördelőszoftverek. Meg nagyszerű korrektorokkal a szerkesztőségek. Általában…

Király Farkas