Egyedül ezt a Mackó nevű fickót nem értette Hires Berci az egész truppból. Mármint azt, hogy mit keresett ebben az istenverte csapatban. Egy pap? Vagy volt pap, vagy csak majdnem pap, vagy csak prédikátor – szóval ilyesmi. Egy ilyen ember, aki az ötvenkilós oxigénpalackot a hóna alá kapja, úgy viszi innen oda. S közben a másik kezével még a generátort is elhúzza, hogy ne kelljen még egyszer járni az acetilénért. Miért nem megy el egy rendes céghez dolgozni, vagy egy gyárba vagy valahova. Itt tesz-vesz ezzel a sok fiatal hülyegyerekkel, mi ebben a jó neki? Eleinte azt hitte, hogy a fickó csak megjátssza a melóst, és közben téríteni akar. De nem, nem akart – bár igaz, hogy néha a legtermészetesebb módon ejtett el olyan mondatokat dumálás közben, amelyek kiakasztották a társaságot.

Egyszer Berci ki is osztotta Mackót. Éppen egy olyan mondatáért. Tudniillik Hires Berci semmit sem utált annyira a földön – meg alatta, meg az égben meg a vízben –, mint a galambokat. Ha csak egyet is meglátott, rögtön kifakadt: – Rohadt repülő patkányok, nyelnétek szögesdrótot, rühes tetűfészkek, mér’ nem repültök már mind bele egy nagy darálóba… –, és így folytatta perceken keresztül, csak sok idő múlva halkítva el a szavát. Egyesek szerint akkor is mondta a magáét, amikor egymagában volt, ha galambot vett észre. De mivel ezt ellenőrizni körülményes lett volna, inkább megmaradt a valószínűleg igaz címkével jelzett tulajdonságai között.

Szóval megtörtént, hogy azon a napon, amikor először másztak fel a Kistemplom tornyába a tetőszéket szemrevételezni, Hires Berci, meglátván a gerendákon kuporgó galambokat meg az alattuk kupacodó madárganét, ismét belekezdett a végehallhatatlan tetvesgalambozásba. Ám úgy fél perc múlva Mackó rászólt: – Hagyd abba, kérlek szépen. Berci nagyon bambán nézhetett, ezért a másik úgy gondolta, hogy hozzá kell tennie valamit az előbbihez: – A galambok a Szentlélek. Berci gondolkodott egy kicsit arról, hogy mi lenne, ha a kollégát belelökné a galambszarhalmokba, majd sarkon fordult, és egy kukk nélkül szépen lemászott a keskeny és meredek lépcsőkön, kiment a templomból, bement a kocsma teraszára, és leült némán a többiek mellé. De amikor a társa is beballagott a kerthelyiségbe, mintha egyszerre két szájjal kérte volna számon tőle a beszólást: – Mégis ki vagy te, hogy beleszólsz az én dolgomba, hát hogyan veszed te magadnak azt a… – s mind így, majdnem olyan hosszasan, mint ahogyan a repülőpatkányozást szokta művelni. Míg végül kifulladt s abbahagyta. Mire a végtelen nyugalmú és türelmű Mackó így találta értékelni Berci beszédét: – Hirtelen vagy, Hires.

E váratlan döfésnek rövid távú eredménye egy szűnni nem akaró röhögés lett. A hosszú távú következmények közül pedig kettőt fontos megemlíteni: egyrészt Hires Bercit ezután már mindenki csak Hirtelenként emlegette, másrészt pedig Berci hosszú hónapokig egyetlen szót nem szólt a másikhoz. Egészen a fúrógépes esetig.

Tél volt akkor is. Hó nem volt, csak hideg, remek alkalom arra, hogy a városszéli ipartelep egyik raktárának tetejét kijavítsák. Hálátlan meló volt, Hirtelen Bertalan vágta-fúrta az eternit hullámlemezeket, szállt a jó, finom azbesztes tüdőrákpor, hogy szinte látni sem lehetett, s mivel közben egy harmadfokú náthával is küszködött, folyton csak szitkozódott, mocskolta a koszorúgerendán egy csapatban mozdulatlanul gubbasztó galambokat. Mackó néhány méterrel arrébb csigarendszerrel húzta fel a gerendákig a méretre vágott lapokat az odafent dolgozóknak, s szintén ő eresztette le az általuk lecsavarozottakat. Fent nagy volt a viccelődés, a fiúk elemükben voltak – míg lent a hangulat inkább a fagyos időjárással harmonizált. Mi több, odafent oly mértékű volt a jókedv, hogy valakinek a kezéből egyszer csak kiesett a fúrógép. A szerszám, amelyet vidám használója elfelejtett magához kötni, fúrószárral előre esett, pontosan Bertalan feje búbja felé. Valaki elkiáltotta magát: – Esik! Berci felnézett, és megkövült, amint meglátta a szemei közé tartó fúrót. Már pörgött visszafelé az élete, amikor egy, a hulló géppel ütközőpályára állt galambcsapat a fúrónak repült, eltérítve azt néhány centivel eredeti céljától.

Bercinek kilyukadt a válla, s a füléből leszakadt egy hiányolható méretű darab. A sebeknél nagyobb baj volt a sokk. A fiúk meglátogatták a kórházban, próbáltak a kedvében járni, de nem bírtak mosolyt fakasztani az arcára, ezért úgy döntöttek, hogy magára hagyják. Már kifelé tartottak, amikor Bertalan odaszólt:

– Hé, Mackó! Beszélgethetnénk egy kicsit, mit szólsz?

– Talán igen. Miről szeretnél diskurálni? – kérdezte a majdnem vagy félig pap vagy mi.

– Hát… Nem bánnám, ha mesélnél… a galambokról.

Király Farkas