Az anyaság talán a legnagyobb erő, amivel eddigi életem során találkoztam. Mindig csodálattal tölt el, micsoda hőstetteket vagy akár szörnyűségeket is képes egy anya elkövetni, ha a gyermekéről van szó. Semmiféle szeretet vagy törődés nem hasonlít ahhoz, amit az anyává válás során megtapasztal egy nő. Természetesen vannak kivételek, van, akiben ez az ösztön nem alakul ki vagy valamilyen lelki sérülés miatt máshogyan működik, de a legtöbb esetben a nők szó szerint anyatigrissé változnak a gyermekük születése után. Mint egy szunnyadó kód a lélek legmélyén, el van rejtve, a felsíró csecsemőhang aktiválja. A folyton változó, mindig megújuló nő legnagyobb változása figyelhető meg a szülést követően. És történik még valami az anyákkal, ami teljesen megmagyarázhatatlan, hályog kerül a szemükre.

A szürke hályog a szem olyan betegsége, aminek során a szem bizonyos fokig vagy akár egészen elszürkül, így a látás tökéletlenné válik, vagy teljes vakság alakul ki. A testben lévő folyadékok a pupilla mögött egyenletesen folynak le, ha ez az egyenletes rendszer felborul, akkor kezdődik a hályogosodás (vizenyősség). Legalábbis van egy ilyen magyarázat, de meglehet, hogy az idősödő szervezetben kevesebb a víz, nem eléggé rugalmas a szem, a valódi okot még nem ismerik.

Ez a betegség jutott eszembe, amikor egy olyan édesanyával beszélgettem, akinek a gyermekén egy betegség miatt súlyos tünetek voltak láthatóak, a beszélgetés során rájöttem, hogy ő ezeket szinte észre sem veszi. Ahogyan én sem veszem észre a fiamon azokat a hiányosságokat, amivel több mint húsz éve együtt élünk, mondhatni, így szoktam meg. De azt is szoktam mondani, hogy jó, hogy „csak” ennyi a baj, mert tudom, lehetne sokkal nagyobb is.

A beszélgetést befejezve az jutott eszembe, hogy a Teremtő egy áldott hályogot rakott a szemünkre, hogy semmilyen hiányosságot meg ne lássunk, mert összeroppannánk az alatt a súly alatt, amit elhordoz minden édesanya, akinek sérült gyermeke van. Sokáig forgattam magamban az áldott hályoggondolatát, olvasgattam a betegségről, a „négy víz tanáról”, gyógyításról, tünetekről. Végül eljutottam ahhoz a gondolathoz, hogy minden édesanya szemére hályog kerül. A saját gyermekünket szebbnek, jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek látjuk, mint bárki másét. Megszeretünk az életünk során gyermekeket, de soha nem vagyunk képesek úgy szeretni, olyan feltétel nélkül, ahogyan a gyermekünket. Ha csoportkép kerül a kezünkbe, már nem magunkat nézzük meg először rajta, hanem gyermekünket. Mindenikivel kritikusabbak vagyunk, mint azzal, aki saját húsunk és vérünk. Ahogyan egykor nagyanyám mondta: az asszonynak a szívétől szakad el a gyermek.

Én továbbra is csodálom az embert mint teremtményt, és csodálom a nőt, de leginkább az anyát. Minden hibájával, sallangjával együtt. És hálás vagyok ezért a hályogért a szememen, mert igazi csodát csak ezen keresztül láttam meg.

Lőrincz P. Gabriella