Gyújtsd fel, koma!

(a Balkan Express ciklusból)

Köröttem ég földszint az ég.

Szakaszonként, igaz. De tekeregnek a lángkígyók minden irányban. Ég a mezőn a gaz, a dombon a bokor, a hegyen az erdő. Ellenállás nincs, legalábbis nem látható. Minél jobban haladok befelé az éjszakába és az országba, annál félelmetesebbek a tüzek. Interaktív monda, lángfürdő egy párhuzamos világban, semmiből ránk törő mítosz? Óvatosan hajtok, csodáljuk a látványt. Haragvó sárkányok okádják a tüzet a tájra, eltökélt szándékuk, hogy felperzselik Székelyföldet. Vagy csak felelőtlen ördögök gyújtogatnak?

– Tarlóégetés volna, de nem az – mondom kollégámnak, még napvilágban, több száz kilométerrel előbb. Nem az, mert a tarlóégetésnek szabályai voltak. Gyerekkoromban láttam éppen eleget. A tarlót égetés előtt körül kell szántani, legalább három lépés szélességben. A vadat el kell riasztani, hiszen nem nyúlsütés a cél. Ha fák vannak a tarló mellett, ott hatlépésnyi szélességben kell védősávot szántani. És ami a legfontosabb: a tarlótüzet sosem szabad magára hagyni, mert olyan, mint egy vásott kölyök: amint félrenézel, rögvest olyat tesz, amit nem kellene.

Amúgy meg Romániában a tarlóégetést évek óta tiltja a törvény, komoly pénzbírságot vonhat maga után ennek megszegése. De ez nem tartja vissza az embereket. Kevesebb az állat a gazdaságokban, nem kell a széna, hát nem fáradnak a kaszálással. Úgysem tudja meg senki, hogy ki gyújtotta fel a tarlót. Szarnak s kárnak nincs gazdája, mondaná nagyapám, ha látná ezt. A sárkányok hibásak. Vagy a másokra nem gondoló ördögök.

Ezekre a tüzekre persze nem figyel senki. Égnek magukban, futnak, amerre tudnak, leginkább mindenfelé. Be a falvakba. Csűrökbe, házakba. Azt mondja a rádió: egy hét leforgása alatt tizenhét gazdaságban tettek kárt a mezőről betörő lángok. Egyáltalán nem biztos, hogy annak a gazdaságában, aki gyújtogatott. Akinek van biztosítása erre az esetre, annak csak nagyon rossz. Akinek nincs, annak számára katasztrófa.

A láng testvére a füst. Hatalmas gomolyokban száll, amerre fújja a szél. Az út felé, felett. Beszivárog az autóba, enné bele magát a ruhába, az ülés kárpitjába. Büdös. Kicsivel odébb leeresztem az ablakot, kitakarodik a szag.

A környezet szennyezése pedig – ezeket az ördögöket végképp nem érdekli.

– Amikor az avart égeted az udvaron, nagyjából annyi szálló port nyomsz a levegőbe, mint ezer autóbusz – okoskodom. – Meg egy csomó szén-monoxidot meg más mérgező dolgokat.

Asztma, allergia, immunproblémák, rák… Viszont az a gazda, akinek nem gazos a földje, megkapja a területre járó agrártámogatást. Ja, mégsem: mert az illetékes hivatal tudja, hogy gyufával kaszálni nem jó, ezért annak, aki akár csak egy négyzetméter földjét felgyújtotta, egy fityinget sem ad. Nem éri meg, koma.

Ég földszint az ég.

Ég a gaz, ég a pók, a bodobács. Ég a sün, a pocok, a nyúl, a madár. S minden, ami él.

Meg az arcom a szégyentől

Király Farkas