Ukrajnában mindent lehet, de szó szerint. Ha a Googlekeresőjébe beírjuk azt, hogy betiltották Ukrajnában, bármire rátalálhatunk. Gyógyszerektől egészen a magyar nyelvig. Persze ennyi év után már csak nevetünk kínjainkon, mikor újabb betiltott dologról hallunk. – Semmit nem szabad, de amit szabad, azt muszáj.

Gyermekkoromban, mint minden magyar családnál, nálunk is december ötödikén éjszaka járt a Mikulás. Nem hívtuk Télapónak, semmi másnak, csak Mikulásnak, aki hozott almát, diót, mandarint, néha rajzfüzetet vagy labdát, a krampuszok pedig virgácsokat. Egyszerű volt minden. Legalábbis nekem, mivel nem jártam óvodába, mama otthon volt velem, csak az iskolában találkoztam először azzal, hogy két Mikulás van. Nagyon meglepődtem, nem is értettem a dolgot. Otthon azt mondták, ez afféle orosz Mikulás, aki később jön, Gyed Moroz a neve, Fagy Apó, neki nincsenek krampusz segítői, csak egy szőke lány járkál vele az ajándékosztáskor, akit Sznyegurocskának, azaz Hópihének hívnak. Szegény nagyszüleim, elég nehéz lehetett nekik úgy elmagyarázni bizonyos dolgokat, hogy közben ne keltsenek bennem gyűlöletet. Bennem, aki tátott szájjal hallgatta az iskolában, hogy Lenin, vagyis a kicsi Uljanov milyen rendes tanuló volt, s később, akár Superman, tette élete dolgát.

Végül nem fektettek nagy hangsúlyt az egészre. Én sem. Örültem, hogy kétszer kapok ajándékot, nem érdekelt, mi az ajándékozó neve. Betudtam azzal, hogy a Mikulás valós, a Gyed Moroz meg valami vénember, aki szeret adni.

Rendszerváltáskor még kisdiák voltam, emlékszem az Ukrajna függetlenségéről folytatott szavazásra. Az emberek elővették ünneplőjüket, előtte otthon nagyban ment a diskurzus arról, hogy most jön a jó világ, hogy eltakarodik a muszka, mehetünk majd magyarba, és hasonlók… Nem nagyon értettem, miről beszélnek, csak az volt világos, hogy valami jó fog történni. Szegénykéim, már rég halottak mind, nem is sejtették, hogy valamikor visszasírják még a muszkát. Az iskolában az egyenruha kék színű iskolaköpenyre cserélődött, nem kellett hordani az októbrista csillagot a kicsi Uljanovval, a nagyok sem hordták az úttörő kendőt, se a komszomol jelvényt a felnőtt Lenin képével. A Gyed Morozból Gyid Moroz lett. Erre volt az a nagy hajcihő? Egy betű miatt? Fel voltam háborodva, orosz helyett ukránul kezdtünk tanulni, amiből szinte senki semmit nem értett.

Felnőttem. Anyaként az óvodás fiamnak elmondtam, hogy bizony, lesz még egy Mikulás, de az nem az igazi, az a Gyid Moroz, aki egyszer nevet váltott, vagyis csak betűt a nevében. Szép rendezetten ették meg egymást az évek, a decemberek zúdították ránk az ünnepeket, de 2017-ben valami történt. Gyid Moroz neve megint megváltozott, vagyis úgy hírlett, ez fog történni. Hazajött a fiam az iskolából, vigyorogva mesélte: Anya! Ezek betegek. Most már nem Gyid Moroz lesz, hanem Santa Claus. Hát, én már semmin nem lepődök meg. Utána olvastam, a gyerek nem csak egy felröppenő pletykát hallott. Igaz a hír: Ukrajnában nyugdíjazzák az öreg Gyid Moroztés Hópihét is. Azt ugyan még nem tudják, hogyan fog kinézni, semmi közelebbi részletet nem tudnak, de az újságok megírták: betiltották Fagy Apót. Magyarázatuk szerint Szent Miklós jobb név, ám Santa Clausnak fogják hívni, mert mégsem hívhatják úgy vagy majdnem úgy, ahogy az ellenséges orosz gyerekek, akikkel Ukrajna kis- és nagykarácsonykor is háborúzik. Az új név pedig világszerte jól bejáratott, s így talán az integrációt is segítheti. Pályázatot írtak hát ki Ukrajna szerte az új Mikulás megrajzolására, mert a gondolat nagyon vagány, csak kissé hiányos az elképzelés. Azóta eltelt egy év, s a mai gyermekeket épp annyira nem érdekli a Mikulás vagy a név változása, mint az én gyermekkoromban – csak az ajándék számít. Igen, kedves Olvasó, igaz ez a történet az országban, ahol mindent lehet.

Lőrincz P. Gabriella