Erdélyben, Székelyudvarhely és Korond között, az erdő kellős közepén, hosszan, az út mentén gombát (és áfonyát, más szezongyümölcsöt) árulnak (nálunk, autóval elszáguldóknál) kevésbé szerencsés honfitársaink. Én sosem vásárolok tőlük, mert ezeknek nem a megvásárlása, hanem a begyűjtése az öröm, a sétálva és beszélgetve keresgélés, medveriasztó spray-vel felszerelkezve, természetesen. Meg hát ezek a természeti kincsek ugyancsak hamar szottyosodnak, félnapnyi vödörben tartás után már igencsak át kell forgatni a szebbeket a tetejére, a vödör aljában lévőkről meg elég, ha csak otthon derül ki, hogy kicsit megtörtek, leveznek, tönkrementek. Mást se nagyon látok vásárolni, szegény árusok ott ülnek a hidegben, forróságban, cigarettáznak, hallgatják a manelét, ezt a furcsa balkáni mulatóst, és fáradt mozdulatokkal integetnek az autósoknak, a portékát kínálva. Áfonyaprostitúció.
Idén nyáron azonban olyat láttam, amit a mai napig nem tudok hová tenni.
Az úttól jó távolságra, bent egy gazos mezőn nagykalapú férfiember cigarettázott bőszen, szőrkigombolt ingben, mellette pedig, a pokrócon, egy igencsak szépséges dámának látszó úrhölgy ült drága fehér selyemruhában, florentin kalappal a fején. Volt néhány vödör áfonya és gomba is előttük, de nagy és minden látható jel szerint kedélyes beszélgetésben voltak, meg távol is az úttól, eszük ágában sem volt eladni, vagy legalább kínálni a portékát.
Tudni kell, hogy a társadalmi határok ott még ugyancsak élesek; nem épp egy indiai kasztrendszer, de az, hogy ez a kétféle ember egy pokrócon, oké, gyékényen áruljon, semmiféle hagyományos körülmény(ek) között nem elképzelhető. Lehet ezen nyafogni meg siránkozni, de attól még ez van.
Mi történhetett hát, hogy ez a két ember egymás mellé került a pokrócon?
Egy pár nem lehet, azt már kizártuk fenn; de még ha valami csoda folytán egy pár lennének is ők, akkor sem hiszem, hogy a hölgytag ily módon kiöltözik a gombaáruláshoz: oda praktikus rongyruha kell, amelyet nem féltünk az elhaladó autók benzingőzétől, a fűfoltoktól, rácseppenő áfonyalétől, mindenféle koszoktól, amivel ezek az eladási műveletek járnak.
Talán valami félresikerült első randevú? Egy naiv és idealista, feltehetőleg valamelyik nagyvárosból, netán az „anyaországból” származó hölgy hitte el, hogy jó lesz ott randevúzni? („Valami különleges helyre viszlek első randira, drágám.”) De hol ismerkedtek meg? Mivel tudta a (különben elég közönségesnek és szakadtnak kinéző) pasas meggyőzni, hogy eljöjjön? Nem csodálkozott-e, amikor kiszállt a dzsipjéből (mármint a kislány), hogy tényleg itt a randi helyszíne?! GPS-koordinátát adott meg a gombaárus, hogy idetaláljon? Mert ennél pontosabban nem lehet elmondani. Második kanyar után jobbra, a mezőn, ott fogom várni, drágám? Ugyan már. (És mi lesz estig? Jóérzésből elüldögél még, és egész nap szerencsétlenkedik a nem odavaló, kényelmetlen öltözékben?)
Na de ha ez nem, akkor micsoda?, töprengek azóta is. Filmforgatás lett volna? A társadalmi egyenlőtlenségeket felszámolni hivatott oktatófilmecske szemléltetőanyag forgott? De: közel-távol nem láttam filmes csapatot, a párocska (ha párocska volt egyáltalán) mozdulataiban sem a jólismert félszeg, ugyanakkor feszengős színészkedés gesztusait. Meg hát milyen elborult forgatókönyvírói és rendezői agy kell, hogy ezzel bizonyítson bármit? Vagy játékfilm volna? De miről szólhat egy ilyen film? (Mondjuk íróiskolában jó feladvány, fel is jegyzem magamnak, igaz, már nemigen lesz több[é] íróiskola.)
Esetleg kirakta (ne adj’ Isten kipofozta) valaki a lányt a kocsijából, és ő sírva-zokogva az első emberi lény felé menekült, akit meglátott? Igen, lehet, menyasszony vagy ilyesmi, és épp most, az esküvőre menet derült ki, hogy mástól terhes… Bár szerdai nap volt, olyankor csak vészhelyzetben van lakodalom, meg hát egyáltalán nem sírt, hanem kedélyesen csevegett a férfival, ennyire nem lehet tudathasadásos valaki. (Ráadásul minél inkább telik az idő, úgy vélek emlékezni, hogy még egy virágszál is volt a kezében, amelyről a szirmokat tépkedte afféle szeret-nem szeret módon.)
Valami furcsa szerepjáték, igen, az lehet még: én beöltözöm menyasszonynak, kalappal a fejemen, te meg öltözz be gombaárusnak, és tali az erdőszéli mezőn… Hm, ha így is volt, nagyon adtak a hitelességre, mert még több vödörnyi gombát is szedtek vagy vettek, hogy minden stimmeljen. Rendben, ez lehetséges, de ugyancsak furcsa ízlés kell ehhez – mégsem teljesen elvethető…
Fogadásból tették? De ki? A nő? Szoktak a nők ilyen hülye fogadásokat kötni egyáltalán? És ha igen, hol voltak a barátok, akikkel a fogadást kötötte, hogy vihogva, filmezve a fák közül figyeljék, amint odalépked a teljesen zavarba jövő gombáshoz, és ráveszi nemcsak arra, hogy menjenek beljebb a mezőre (plusz vigyék a sokvödörnyi gombát is magukkal), hanem hogy még kedélyesen beszélgessenek is?
Vagy a hölgy az erődben sétálgatott, mint Sissy hercegnő (akik arrafelé élnek, és hangosan fütyörészve, fák odalát kopogtatva járnak az erdőben, hogy elriasszák a medvéket, pontosan tudják, hogy ez mennyire – semennyire – nem életszerű… de adjuk meg az esélyt!), és meglátott valamit (vadkan, medve, hatalmas termetű juhászkutya), és odamenekült (odatipegett, mint egy Hófehérke az erdőkében) a férfihoz? De akkor is: miért mentek beljebb? Szexelni akartak? Kétlem, egyrészt a társadalmi fentnevezett különbség miatt (bár tudom, persze, még ha nem is hiszek benne, hogy a szerelem sok akadályt legyőz), másrészt meg ha tényleg, akkor biztosan még beljebb mennek.
Nem tudok a rejtély nyitjára jönni. Azt is elképzeltem, hogy oké, az elejét nem ismerem, de a végét igen: akár randevú, akár séta, akár szerepjáték, nagyon sok forgatókönyv végződött úgy, hogy este jönnek a fiúk a pénzért, és mikor látják, hogy nincs eladva semmi, jól elverik szegény pasast. Vagy ha valahogy mégis eladnak mindent, a pénzt akkor is elveszik, a fickót akkor is megverik. Esetleg a nőt is. Persze, ennél brutálisabb befejezést is el tudok képzelni.

Kevés ilyen pillanata van az életnek, amelyik ennyire megmagyarázhatatlan, mint amit az erdőszéli mezőn láttam. Nincs értelmezhető eleje, és nincs értelmezhető vége, és a közepe is csak nehezen értelmezhető, mégis létezik, létezett. Mit üzent ezzel az univerzum (akár nekem, akár nekik)? Mi a magasabb értelem? Elsuhanni mellettük tíz másodperc sem volt, feldolgozni az élményt egy élet nem (lesz) elég.

Nagy Koppány Zsolt