Egy amerikai filmben hallottam életemben először ezt a kifejezést. Talán nem is létezik, magyarul biztosan nem. Talán a fordító költői vénája izzott fel, amikor papírra vetette ezt a fordítást. Jól tette. A magyar nyelv kifejezőereje bőven megengedi ezt a kilengést. Értjük, miről van szó.

Az indiánok – legalábbis a filmben ezt állították – úgy tartják távol lakhelyüktől a gonosz szellemeket, hogy fényt gyújtanak. A szokatlan és ijesztő jelenetben kivilágították az utcákat, pont úgy nézett ki, mint Budapesten az adventi Andrássy út. Én hosszasabb kutatásokat erre vonatkozóan nem gyűjtöttem, de az indiánok számtalan frappáns bölcsessége között létezik egy tanmese: Minden gyerek úgy születik, hogy két farkas él benne. Az egyik a félelem, a másik pedig a bátorság, boldogság, magabiztosság farkasa. Amikor a kis indián megkérdezi a bölcs öregtől, hogy melyikük fog győzni, a válasz így hangzik: Amelyiket eteted.

Már ősidőktől fogva őrzi az ember a tüzet, éjjel-nappal, hogy megvédje magát a vadállatoktól. A sámánok a tűz felett nyitnak énekükkel kommunikációs csatornát az égiek felé, napjainkban pedig a neonok és lámpák izzó fényárja világítja be az utakat az éjszakában.

A fény jelenléte és jelentéstartalma szorosan hozzátartozik az életünkhöz. Előrevetíti a jó és a rossz metaforáját, a nap és a hold ősi teremtésmítoszát, a jin és jang egy egészet alkotó férfi-nő dinamikai ellentétpárját. Mert egyik a másik nélkül nem létezik. Tulajdonképpen mindent magában foglal, ami az életünket alapvetően meghatározza. Ha jó dolgok történnek velünk, fényárban úszunk a boldogságtól, ha rossz irányba halad a sorsunk, akkor a negatív, gonosz erőknek tulajdonítjuk szerencsétlenségünket. Pontosan erről van szó, amikor a fényről és a sötétségről beszélünk. Metaforák, szimbólumok, istenek és a teremtés, hittételek és filozófia. Szellemi bölcsességek, empirikus tudományágak és vallási dogmák jutnak eszünkbe a fény kapcsán, mégis, a legegyszerűbb ember is megérti az összefüggéseket.

Advent idején különösen érzékenyen érint bennünket a világosság kérdése. A várakozás, gyertyagyújtás a keresztény kultúrkör legbensőségesebb pillanatai között szerepel. Az ismeretlen király születésére is egy különös fénnyel sugárzó csillag hívja fel az uralkodók figyelmét. A kegyetlen vérontások idején, a sötétség óráiban is a fény hozza a reményt a szívünkbe. Mert félelemben élünk mindannyian.

Milyen elképesztő erő és energia keletkezik a szorongásból és a félelemből. Nem hiába hozzák példaként farkasnak az indiánok a mesében. Felemészti az embert, éjszaka nem tud aludni, nappal fáradt. Értelmetlennek tűnik minden, ami valaha fontos volt számára, elhagyja az életereje. Ez egy olyan létállapot, amit én a képzeletbeli tisztitótűzhöz hasonlítok. A halálból visszatérők azt mesélik, hogy a fényfolyosó kellemes hívogatása után, valami betaszítja őket a gyász és a bűntudat szorongató érzésébe.

Régóta azt gondolom, hogy a tisztitótűz valójában maga a földi létezés. Ezzel a gondolattal persze nem vagyok egyedül. A katolikus tanítások szerint, aki magára veszi az élet nehézségeinek terhét, és türelemmel viseli, annak a földi lét is mennyország. Túlélni ezt a földi poklot önmagában arra sarkallja az embert, hogy jobb legyen. Fejlődjön, és mások hasznára teljen az élete. Így előbb-utóbb bölcsessége teljében elhagyja a sopánkodást, szomorúságot, és túllép önmaga keretein. Lehetősége lesz a boldogságra, és a poklot a mennyre cseréli.

A szorongót folyamatosan őrli belülről egy rágcsálógép, ami a gyomrából indul ki és a szívén át az agyáig jut el. De nem kerüli a végtagokat sem, megbénít minden mozgó elemet az emberi testen. A szorongásnak ez a foka az éjszaka folyamán még elrettentőbb. A sötétben forgolódva, szinte perzseli a bőrt a forróság, a bűntudat, a szomorúság, a tehetetlen őrlődés satuja. És az az érzése támad a kiszolgáltatott emberi lénynek, hogy soha nem szabadul többé. Nem kell ahhoz támadni sem vadállatnak, sem egy képzeletbeli rosszakarónak, hogy félelemben vergődjön. Ugyanakkor a szorongás ereje nemcsak negatívan hat, a félelem erőssé tesz és megtanít bízni önmagunkban. Leküzdjük a bensőnkben táplált szorongást, és elhisszük, hogy képesek vagyunk magunk mögött hagyni. Rálátunk egy olyan erőforrásra, ami a jólétünkért felelős. Lehetőséget adunk magunknak, hogy elfelejtsük az ártó szellemek, a rossz gondolatok, a démoni gondolkodás sematizmusát, nevezzük bárhogyan. És akkor, ahogy a magyar ember kifejezi: megvilágosodunk. Tudatosul, hogy van remény. Élni jó és érdemes.

Ezért tetszik nekem ez a kifejezés, mert egyszerre van jelen benne a félelem és a fény szó, mely alapjában összetartozik. A legteljesebb egylényegűség.

Igaza van az indiánoknak. Nemcsak a szorongás és a félelem él bennünk, hanem a fény is. Két emberevő szörnyeteg, akik egymással versengenek értünk. A mi választásunk, hogy melyiket hozzuk ki győztesnek.

Tallián Mariann