Csanda Mária írása dr. Brückner Huba Egyenes úton – Bárdos Lajos élete és Sárosi Bálint Bejárt utak – önéletrajzi jegyzetek című könyvéről

Két jeles Kodály-örökösről, a népzenekutató Sárosi Bálintról és a magyar kórusművészet meghatározó alakjáról, Bárdos Lajosról jelent meg a közelmúltban életútjukat bemutató könyv. Sárosi Bálint saját emlékeit írta meg és adta közre, Bárdos Lajosról utódai állítottak össze életében készült interjúkból, egyéb dokumentumokból, emlékekből pótolhatatlan életrajzot.

Mindketten Kodály tanítványok. Bárdos Lajos zeneszerző műveivel, népdal- és egyházi ének-feldolgozásaival napjaink minden kórusénekese találkozik. Visszaemlékezésében így vall mesteréről: „Csodálatos érzékkel, sasszemmel fedezte fel, kit milyen irányba lendít a tehetsége. Nekem azt mondta: – Magának érdemes lenne zeneelmélettel és vokális művekkel foglalkoznia.”

Sárosi Bálint szakmai kiteljesedésében a Kodály alapította Népzenekutató Csoport játszott meghatározó szerepet, ahol a Bárdoshoz hasonlóan zeneszerzés szakot (emellett zenetudományt, valamint magyar-román szakot is) végzett fiatalember szülőföldjéről, Erdélyből hozott népi hagyománnyal otthon érezhette magát, a népzene és tudományos feltárása egymást erősítő közegében.

Bárdos Lajos személyiségfejlődésére jelentős hatással volt a cserkészet – nemrég a piaristák évfordulós kiállításán találkozhattunk a cserkészmozgalom ifjúságnevelő és erősítő szerepével, pozitív hatásaival, többek között Sík Sándor költő életében. Bárdos, a későbbi pedagógus és több kórus karnagya itt tanulta meg a fegyelmet és fegyelmezést, a közösség vezetését oly módon, hogy ott mindenki feltöltődjön, összefogjon a nemes célért. Gimnáziumi énektanári élményeiről olvashatjuk: „mint cserkésztiszt rendszeresen találkozott és foglalkozott a fiatalokkal, tudta, hogyan keltheti fel érdeklődésüket, teheti érdekessé mondandóját […] ahogy Kodály és Bartók munkássága hozzá is elmélyült közelségbe hozta a magyar kultúra e gazdag kincsanyagát, ő is a magyar népdalok éneklésére és elemzésére helyezte a hangsúlyt…”

Sárosi Bálint ifjúkorát a csíkszeredai gimnazista évek, taníttatása határozta meg, amit a törekvő székely paraszti gazdálkodó család büszkeséggel vállalt, ám nem kis anyagi nehézséggel járt. A csíkszeredai gimnáziumban nemcsak felzárkózott, de ösztöndíjat kapott, végül igazgatói ajánlásra a híres Eötvös Collegium diákja lett. Édesanyja leveleiből kapunk válogatást, mely külön megható kuriózuma a kötetnek, a négy gyereket nevelő asszony egyszerűen és aggódó figyelemmel követi fia sorsát: „Nem is mertem volna remélni, hogy juniusba még doktorálsz is. Csoda, hogy ki is birtad”. A gyerekkorra visszatekintő eleven közlések, családi anekdoták és az édesanya levelei közel hozzák a harmincas, negyvenes évek erdélyi miliőjét, a sokat emlegetett székely találékonyságot, a Hargitát és az ott élők küzdelmeit, örömeit.

Bárdos zeneszerzői, kórusvezetői munkája mellett – máig fennálló kórusai a Budapesti Kórus és a Mátyás templom kórusa – lap- és kottakiadással is foglalkozott: az 1930-ban Kertész Gyulával alapított Magyar Kórus- és Lapkiadó két évtizeden át működött, a könyvben külön fejezet foglalkozik a kiadó tevékenységével. Nyugdíjba vonulása után zenetudományi könyveket írt, így Bartók nyomán Liszt Ferenc hatástörténetéről, a népzenéről, zenei prozódiáról jelentek meg munkái. A Zeneakadémián 1928-1966-ig tanított, többek között prozódiát, mely a zene és szöveg viszonyával foglalkozik.

Sárosi Bálint kutatóként világszerte megismertette az etnomuzikológiával, hagyományos zenével foglalkozó szakemberekkel a magyar népzenét. Leírásokat kapunk a Norvégiától Afrikáig terjedő konferenciákról, előadásokról, mint a „hagyományos zene és kulturális identitás”, a népzenével foglalkozó világszervezet, ICTM (International Council for Traditional Music) ülésén. Személyes háttér-információkhoz jutunk a magyar nóta versenyekről, rádiós ismeretterjesztésről, kritikával és önkritikával illetett zenei életről, ahol Csoóri Sándorral, Vujcsics Tihamérral is találkozhatunk. A kötet végén fotók rögzítik a népzenegyűjtő tevékenységét, az életút állomásait.

A hagyomány megőrzése, szeretete, tisztelete és megújítása mindkét életút meghatározója, ugyanúgy a magyar népzene terjesztése, jelentőségének elismertetése. Bárdos Lajos tizenegy felnevelt gyermeke hozzájárul az édesapa örökségének továbbviteléhez, Sárosi Bálint élete ugyanúgy példája lehet a következő nemzedékeknek. Mindketten szerepelnek a Zeneakadémia „Nagy Elődök” adatbázisában. Segítenek az utánuk jövőknek, példák és előrevivők saját utainkon.

(Bárdos Lajos Társaság, 2017; Nap kiadó, 2017)