Bozóki Balázs zoológussal beszélgettünk békamentésről, hagyományos gazdálkodásról és közösségi természetvédelemről. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: A farmosi békamentés egyik szervezője és az adatok tudományos feldolgozója is vagy – miért indulnak útnak tavasszal a békák, és mi történik ilyenkor?

Bozóki Balázs: A békák tavasszal felkeresik a szaporodóhelyeiket, hiszen kétéltű állatokként szaporodásuk vízhez kötött: a petékből kikelő lárvák, az ebihalak, kopoltyúval lélegeznek. A kifejlett egyedek a téli nyugalmi időszak előtt eltávolodnak a vizektől, hogy a talajba beleásva magukat teleljenek. Farmos település határában a békamentések során leggyakrabban a barna ásóbékával találkozhatunk. Szaporodási időszakban a vízhez mennek, nyugalmi időszakban elhagyják az ártereket, ez az ő vonulásuk.

MZs: Ezek a vándorlási útvonalak gyakran forgalmas utakat kereszteznek – pontosan hogyan segítitek a békákat, mit csinál egy békamentő?

BB: A forgalmas utakon való átkelés nagy veszélynek teszi ki a kétéltűeket. A hagyományos békamentés lényege, hogy kerítést építünk az úttal párhuzamosan, ennek az anyaga újra felhasznált anyag, építkezéseken használt homlokzattakaró háló. A kerítések mentén vödörcsapdák vannak elhelyezve. Az esti, éjszakai órákban vonuló egyedek a vödörcsapdákban várják reggel a békamentőket, akik átviszik őket az út túloldalán lévő szaporodóhelyekre.

MZs: Mióta létezik Magyarországon szervezett varangymentés, és kik voltak az elsők, akik ezt elkezdték?

BB: Hazánkban először Dr. Puky Miklós és kollégái kezdték el 1987-ben. Nálunk, Farmoson a 2000-es évek elején kezdődött a békamentés, 2006-ban volt az első kerítésállítás, 2007-óta számoljuk szisztematikusan a békákat.

MZs: Milyen feladatokat látsz el a farmosi békamentésben? Mit jelent a gyakorlatban ennek a munkának a szervezése és fenntartása?

BB: A farmosi békamentés egyik koordináló szervezeténél, a Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítványnál dolgozom. A békamentés minden mozzanatában részt veszek: a fizikai munkákban, a kerítésépítésben és az élőhelykezelésben, valamint a kutatásban, az adatgyűjtésben és -feldolgozásban. Emellett az ismeretterjesztésben is aktív vagyok – legyen szó környezeti nevelési programokról vagy szakmai fórumokon, tudományos konferenciákon tartott előadásokról –, és a kapcsolatépítésben is részt veszek, hogy minél több ágazat képviselőit vonjam be a kétéltűek védelméhez kapcsolódó munkákba.

MZs: A farmosi békamentők idén „gyászévet” hirdettek – mit jelent ez pontosan, és mi vezetett ide?

BB: A békamentések során elkezdtük számontartani, hogy egy 30-40 napos időszak alatt hány kétéltű egyedet mentünk meg – békákat és gőtéket egyaránt. 2008-ban és 2009-ben még több mint 60.000 egyedet mentettünk. Az ezt követő években csökkenés volt tapasztalható: 2012-ben például mindössze 1589 egyedet, részben a kevés csapadék miatt. 2013 ugyanakkor rekordév lett 66.117 egyeddel, és 2016-ig nem fordult elő, hogy tízezer alá csökkenjen a mentett békák száma. Ezt követően azonban egyre erőteljesebb visszaesést tapasztaltunk: 2025-re ezer alá, 2026-ban pedig már száz alá csökkent a békák száma. Globális ökológiai katasztrófával állunk szembe. Ha nem teszünk semmit, az emberi faj fennmaradása is veszélybe kerül. Mi vezetett ide? Az emberi gyarlóság. Elpusztítottuk a békák – és számos egyéb faj – otthonát, ezáltal a saját otthonunkat is, kiszipolyozzuk a Föld nevű bolygót.

MZs: Farmoson a hagyományos gazdálkodási formák és az ehhez kapcsolódó kultúra népszerűsítésén dolgozol – mesélj erről nekünk, kérlek.

BB: A településünk 2019-óta tagja a Tápió Natúrparknak, 2024-ben pedig a Jane Goodall Intézet Roots&Shoots Regionális Központja lett. Az értékek megőrzésére egységes rendszerként tekintek. Az értékek őrzése egymást erősíti. Az életemben nagyon fontos szerepet tölt be a természet óvása. Úgy gondolom, hogy a hagyományos értékek mentén való gondolkodás a természettel való harmonikusabb együttélés tiszta forrása lehet. A kultúrára pedig úgy tekintek, mint egy morális védőpajzsra. A hagyományos gazdálkodási formák visszatanítása őseink tudásának megőrzése révén vezethet el bennünket egy fenntarthatóbb jövő felé. Egy nép a hagyományai és a kultúrája nélkül olyan, mint egy fa gyökerei nélkül. Az elmúlt időben barátaimmal és munkatársaimmal több olyan projekten dolgoztunk, amelyek a hagyományos gazdálkodási módok – például a legeltetés és a kézikaszálás – újjáélesztését célozzák. Sikerült elérnünk, hogy egy helyi fiatal juhászként dolgozhasson, és hagyományos juhokkal legeltetve segítse a természetvédelmi területek megőrzését. A juhok gyapját hagyományőrző kézműves táborban dolgoztuk fel. Elkezdtünk egy élőhelyet kézi kaszálással kezelni, kisebb ökológiai lábnyommal, finomabb léptékben mozaikos élőhelyet tudunk fenntartani.

MZs: A Koshalmi Őshonos Állatparkot – melyet családoddal tartotok fenn – is bemutatnád nekünk?

BB: Ez egy igazi szerelemprojekt. Elsősorban azért, mert a szerelmemmel, Angélával és az édesapjával, Attilával – aki az egyik legjobb barátom – napról napra építjük. Álmodunk egy világot, ez a világ épül, és benne megéljük az álmainkat. Egy gulyás mondta egyszer nekem: „Ezt pénzért nem lehet csinálni, vagy ideállok, és szívvel-lélekkel csinálom, vagy nem csinálom”. Kívánom minden embernek, hogy azt csinálhassa, amit szívvel-lélekkel tud csinálni – nekem ilyen a Koshalmi Őshonos Állatpark. Élő műhelyként tekintek rá, ahol a hagyományos tudást megőrizhetjük és átadhatjuk. A Koshalmi Őshonos Állatparkot és Múlt Utcája Falumúzeumot azért hoztuk létre, hogy az érdeklődőknek be tudjuk mutatni a hagyományos falusi életmód elemeit, a régi mesterségeket, valamint az őshonos magyar állatfajtákat és fajokat. Itt a magyarság történelmi múltra visszatekintő őshonos, védett állatfajtái és fajai tekinthetők meg. A látogatók közeli kapcsolatba kerülhetnek az állatokkal, megsimogathatják őket, foglalkozások keretében részt vehetnek a gondozásukban, megismerkedhetnek a hagyományos állattartás módjaival és a hozzájuk kapcsolódó néphagyományokkal.