Gyönyörködve olvasgatok egy 1904-ben közzétett listát a Királyi Magyarországon működő egyesületekről és vállalkozásokról. Afféle cégjegyzék az úri világból. Szinte minden tételnél felsejlik egy izgalmas világ megannyi alakkal, anekdotával, történelmi fordulattal, melyeket bizonyára érdemes lenne kutatni. Íme néhány név:

Csantavéri Kiházasító Egyesület (alapíttatott 1899-ben),
Fiatal Sírásók Egyesülete,
Első Magyar Hülyenevelő és Ápoló Intézet (Rákospalota),
Első Magyar Fészekodú Gyár,
Magyar Jogmívesek Egyesülete,
Balaton Lecsapoló Társaság,
Budapesti Reszelővágó és Sarkantyus Ipartestület.

Ezek közül bármelyik megérne egy misét, pontosabban egy tárcát a Zsurnál rovatban – csak hát kinek van ideje, energiája, paripája ennyi szálon nyomozni… Attól tartok, csupán egyetlen témát választhatok; legyen az, hm, lássuk csak, ecc-pecc kimehetsz, igen, a nyertes az Első Magyar Fészekodú Gyár.

Szorgos kutatómunkám eredményeként az alábbiakról számolhatok be:

A Mecsek északi szegélyén található, erdővel és patakokkal körülvett Kárász községben jött létre az első, gépi erőre berendezkedett fészek- és odúgyár – valójában néhány munkást foglalkoztató üzem. Alapítója Kühnel Márton, aki a nagy polihisztor, Herman Ottó útmutatása szerint kezdte gyártani madáretetőit és odúit, több típusban.

Kühnel egy bajorországi faluból áttelepült vízimolnár fia volt. A huszadik század első éveiben került kapcsolatba Herman Ottóval, aki a Madártani Központ alapítója és vezetője volt. Találkozásukból barátság, majd munkakapcsolat alakult ki. Herman többször járt Kárászon, s az ő alapos megfigyelései és gyakorlati tanácsai alapján alakították ki a különböző méretű odúkat cinkék, csuszkák, légykapók, harkályok és sok más madárcsoport számára. Több tucat kísérleti odú után eljutottak azokhoz a típusokhoz, amelyeket már érdemes volt gyártani. Az üzem nemsokára az egész országot ellátta madárodúval, sőt befutottak az első külföldi megrendelések is. A vállalkozás Európa-szerte híressé vált, ugyanis a Madártani Központ biztatására Kühnel az odúival és etetőivel részt vett az 1906-os milánói, majd az 1929-es barcelonai világkiállításon. Mindkét helyen megérdemelt sikert aratott: aranyéremmel tért haza.

A második világháború éveiben – kevéssé meglepő módon – az odúk nemigen találtak piacra. Csak 1947-ben indult meg ismét a gyártás, a háború előttinél lényegesen kisebb teljesítménnyel. A legnagyobb vásárló akkor a Madártani Intézet lett, bár pénzügyi forrásai igen szerények voltak. Az 1948-as államosítás után az üzemben a Mecsek Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdészete folytatta egy ideig az etetők és odúk gyártását. A helyben maradt, de kisemmizett Kühnel 1961-ben hunyt el Kárászon. Haláláról sem a madarászok, sem az egykori üzletfelek nem vettek tudomást. Legendás madárodúgyártó gépe 1989-ben még működőképes állapotban volt, legalábbis az Élet és Tudomány című lap tudósítása szerint. A cikk szerzője, Fazekas Imre akkor úgy fogalmazott: „Az erdészet illetékesei talán fölébresztik Csipkerózsika-álmából, hogy újra a természet szolgálatába álljon.”

Nos, az erdészet illetékesei nem ébresztették fel a masinát, sőt a rendszerváltás felfordulásában mindenestül elherdálták. Tizenhárom évvel később, 2002-ben egy kiránduló már arról számolt be, hogy az odúgyártó gép eltűnt, és a faluban senki nem tudja, hol lehet. A Kühnel család leszármazottai már régen elköltöztek a faluból, a derék gyáralapító, Kühnel Márton romos sírja a helyi temetőben található.

Zsille Gábor