Kalifornia államban, Livermore város egyik tűzoltóállomásán világít mind a mai napig egy igen régi villanykörte. Az izzót 1895-ben gyártottak, és 1901 óta ég az említett állomáson. Igaz, hogy az eredeti teljesítményének a töredékét adja le – de izzik. Több mint egymillió órányit világított eddig, ami több, mint amennyit a lakásunkban lévő korszerű, LED-világítótestek összesen képesek lesznek…

*

Az író, mint mindig, a tőle elvárt módon ébrenléte során – és nem ritkán álmában is – fennkölt dolgokról elmélkedik, világról, hazáról, szerelemről s a többiről. Nem foglalkozik földhözragadt dolgokkal, oh, dehogyis! S hogy elmélkedései minél zavartalanabb módon folyhassanak – mit folyhassanak: tajtékozva hömpölyöghessenek! –, az egyéb tevékenységekre fordított időt minimalizálni szokja. Így a heti két-három útjára a vonatjegyet is korszerűen, praktikusan – és nem utolsósorban: környezetvédelmi okokból! – az okostelefonjával vásárolja meg. Aki látott már egy halomban egymillió kinyomtatott vonatjegyet, az tudja miért. (Nem, az író sem látott, de szolgálati kötelessége a fantáziáját használni.)

*

Manapság – és erre mérget lehet venni, bár ezt a romantika nagy figurái már elcsépelték – egymillió órán keresztül működni képes izzót beszerezni lehetetlenség. Mert ilyent bizony nem gyártanak. Hogy ennek mi a valódi oka? Sokan emlegetik fel ilyenkor a villanykörte-összeesküvést. E szerint az első tervezett elavulást hirdető kartell a Phoebus volt, amely egyesítette a világ izzógyártóit. Az Osram, a Tungsram, a General Electric és a Philips megállapodott, hogy nem kifizetődő 2500 órás izzókat gyártani, ezért 1924-től kezdve a mérnökök azon dolgoztak, hogy az üzemidőt ezer órára csökkentsék. Nem nehéz ezt megoldani, könnyebb, mint 10.000 órás izzókat kifejleszteni. Más kérdés, hogy a nyolcezredik órában az izzó milyen teljesítményt lenne képes leadni – talán úgyis cserére szorulna, ha nem égne ki magától. De ne legyen az író ilyen dekonstruktív, mert…

*

Az író, ez a mindig fennkölt és praktikus entitás, karácsony havának valamely első napján a megszokott módon vonatjegyet szeretne vásárolni. Ám a telefonja képernyőjén korábban nem látott üzenet áll: Hiba. Ez a verzió már nem támogatott. Kérjük, frissítse az alkalmazást! Ennek a fele sem tréfa, gondolja az író, majd a felkínált „Letöltés” opcióra bök készüléke képernyőjén. Volt már ilyen, lássuk be, a mindenféle applikációkat frissíteni kell időnként. Igen ám, de a következő üzenet már sokkal baljósabb: „Ez az alkalmazás már nem kompatibilis az eszközöddel.”

*

Az ENSZ ezzel foglalkozó munkacsoportjának jelentése szerint a Földön évente 50 millió tonna elektronikus szemetet „termelünk”. Ez több, mint a kezdetektől napjainkig legyártott kereskedelmi (személy- meg áruszállító) repülőgépek össztömege. Az évente keletkező e-szemét értéke több mint 60 milliárd dollár – ez hazánk bruttó hazai termékének mintegy felével ér fel. Miközben az elektronikus szemétben százszor nagyobb az arany aránya, mint az aranyércekben.

*

Az író, mikor több próbálkozás után sem sikerült frissítenie a telefonján korábban kifogástalanul futó vonatjegyvásárlós applikációt, felkiáltott: IBM! (És ez, bár rövidítés, nem az International Business Machines vállalat nevére utal, nem.) Bár erős késztetést érzett, végül mégsem vágta a földhöz a telefonját – alig ötéves, és minden más remekül fut rajta. Inkább a vasúttársaság informatikusait kellene földhöz csapni, nyugtázta. Vagy talán őket sem – hiszen előfordulhat, hogy ez az avítási kényszer nem tőlük származik, hanem egészen máshonnan, például a telefont működtető operációs rendszer fejlesztőitől. Papírjegyet fog vásárolni, úgy dönt. Egy újabb telefon árából több mint egy évig vonatozhat. Ezt neked, környezetvédelem.

*

Az író végül csak újabbra fogja cserélni telefonját. Vélhetően a közeljövőben. Az épp használtat pedig beleteszi majd abba a dobozba, ahol a régi telefonjait tárolja. Évtizedek múltán aztán sorba állítja a vacakokat, és szépen emlékezik a rég letűnt időkre. Vagy nem szépen, majd elválik.

Király Farkas