Megmagyarázni az álmokat – vajon ki tudná… Pedig lett volna idő erre, hisz az emberiségnél is idősebb e jelenség: az állatok is álmodnak. Az éhes disznó például makkal – a szólás szerint; bár hogy miről álmodhat egy kanapén forgolódó macska (kutyáról?) vagy egy tappancsait emelgető kutya (macskáról?), azt egyhamar nem fogja kideríteni a tudomány. Nekünk, embereknek valamivel könnyebb dolgunk van. Ha emlékezünk a képek, gondolatok, hangok és érzések néha kellemes, máskor bizarr, időnként pedig egyenesen rémisztő összességére, mely alvás közben átvágtatott az agyunkon, elmondhatjuk annak, akit érdekel.

Márpedig sokakat érdekel, s nemcsak az agybúvárokat. Hiszen ami különleges, az felcsigázza az embert – ilyen a természetünk, immár sok ezer éve. Például Jákób álmát számtalanszor hozzák/hozták fel példázatként arra, hogy adott esetben a feladatra nem méltó személynek is esélyt kell adni. Jákób egy lajtorját látott álmában, amely összekötötte a földet s az eget, az angyalok le-fel járkáltak rajta, s egyik fokán ott állott az Úr maga, aki Jákóbot megáldotta, annak dacára, hogy… – a folytatásnak ki-ki utánanézhet. Nem tegnap történt az eset, az Ószövetségben jegyezték le – s azóta is magyarázzák.

Persze sok más embertársunk álmából is nagyszerű sikertörténet lett, lesz.

Itt van (volt) például a rendkívül excentrikus különc katalán, Salvador Dalí. Festményei álmai megtestesülései – vásznait az álmok fotográfiáinak nevezte. Egyik művének ezt a címet adta: Álom, melyet egy gránátalma körül röpködő méh okozott ébredés előtt egy másodperccel. Hát nem nagyszerű, hogy ezt – meg a többi álmát – megörökítette nekünk?

Egy másik híres alkotó, Edgar Allen Poe rémálmai viszont nem sokaknak kellenének, mármint a saját fejükbe. Mégis, nyomasztó álmai hatására (besegített azért némi alkohol, valamint egyéb szabad árusítású meg tiltott szerek) megírt rémtörténeteit ma is szívesen olvassuk. Meg verseit – többet is írt az álomról, itt az Álom az álomban címűből idézek:

„eltűnt reményem csillaga,
mindegy, nappal vagy éjszaka,
való volt-e, vagy látomány,
ma már mi sem maradt nyomán.
Minden, mi van e bús világon,
álomba ködlő furcsa álom.”

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Ezt a bennfoglalást persze lehet fokozni, leginkább mozgóképben, igen hatásosan: az álom az álomban motívumát többszörözte meg Christopher Nolan az Eredet (Inception) című 2010-es filmjében. A tudatod lesz a tetthely – hirdeti a film mottója. És így is történik: a szereplők egymás tudatának egyre mélyebb rétegeibe ereszkednek le, teljes világokat építve fel és rombolva le közben. Több mint 820 millió dollárt kaszált ez az álom – 160 millióból gyártották, tehát elég szép nyereséget hozott. Ki nem akarna valami hasonlót álmodni…

És sorolhatnám Krúdytól meg az ő Álmoskönyvétől Paul McCartney-n és a Yesterday című Beatles-dal általa megálmodott dallamán (aminek több mint 2200 feldolgozása ismert) keresztül egészen Martin Luther King doktorig és híres, Van egy álmom című beszédéig (no jó, egy kis csalás belefér, hisz’ ezt minden bizonnyal ébren írta). Az álom művészi „értékesítései” közül azonban legérdekesebbnek egy honi filmet tartok. Bő egy évvel ezelőtt láttam, Budán, a Tabán moziban, a terem méretéből adódóan mondhatni családias hangulatban – nem ropogtattak mellettem nachót, sem popcornt, és kólaszürcsölés közben sem nyaggatták hangosan szüleiket mindenféle aprónépek. A vetítés lenyűgözött, s azóta is gyakran elő-elővillan emlékezetemből egy-egy jelenete. Hogy mikor ki álmodta magát állatnak az idők során, nem tudom – Amerikák indián varázslói, Szibéria sámánjai, eleink táltosai lehettek hajlamosak erre. Azt viszont tudom, hogy a közös álmot látó, abban szarvasként létező, szerelemre képtelen (vagy mégiscsak képes?) két emberről szóló filmet sokan megszerették. Sajátosak a főszerepek – egy fél kezére béna főkönyvelő férfi meg egy enyhén autista minőségi ellenőr nő –, szokatlan a helyszínek összekapcsolása – a két fő színtér: egy vágóhíd többnyire halott, illetve egy erdő igencsak élő állatokkal –; elképzelhetetlenül, megálmodhatatlanul bizarr az egész. És a sok borzalom ellenére mégis mélyen emberi. Megkockáztatom: a Testről és lélekről az évtized magyar filmje. Módfelett örültem, amikor Oscar-díjra jelölték a Legjobb külföldi film kategóriában. Nem kapta meg – mondhatni: nem teljesült az álom.

Kora legnagyobbnak tartott elmebúvára, Sigmund Freud azt állította, hogy álmunk korántsem fantáziánk értelmetlen, összefüggéstelen csapongása az éjszaka folyamán. Az álmok komoly jelentőséggel rendelkező tartalmat hordoznak, képet adnak személyiségünkről, elfojtott vágyainkról, megélt traumáinkról. Tehát alapvetően a múltról szólnak. Carl Gustav Jung, a pszichológia hőskorának másik nagyágyúja szerint viszont az álom előrejelző szereppel bírhat, egyféle intuíció a jövőről. Így vagy úgy, álmodjunk néhány díjat ennek a filmnek. Ha múltbéli díjat jelent az álomkép, annak megfejtése a tavalyi Arany Medve-díj. Ha jövőbélit, akkor meg… sok sikert!

Király Farkas