(Alternatív történelem kezdőknek és haladóknak)

A kórházban nincsenek arcok. Maszkok vannak, fölöttük meg szemek. A szem ugyan a lélek tükre, az arc viszont a hangulat mutatója. Hangulat tehát nincs. Azaz mégis van: a kórházi maszkos emberek egy fokkal szomorúbbak, mint a B. – egy kelet-közép-európai főváros – utcáin ténfergő maszkosok.

Visnyek Pál nyugalmazott ezredesnek kétszeresen is szerencséje van a szerencsétlenségben. Amikor szaglása és ízlelése felmondta a szolgálatot, és ezt jelezte régi katonaorvos ismerősének, egyből a hadügy által működtetett kórházba vették fel a kovidos osztályra. Unokája, Meggyes Milán pedig pontosan abban a kórházban ápoló. A rendszer és a család így együtt tud segíteni neki. Ritkaságszámba menő együttállása a csillagoknak, bizony.

– Ó, voltak ennél borzalmasabb idők is, fiam. Rettenetesebb járvány is tarolt régen. Ráadásul háború idején. Ez a koronamizéria semmi ahhoz képest. Mondjuk velem jól kibabrált, de lehetne rosszabb is – tartja szóval a nehezen lélegző ezredes az unokáját. – Jegyezz csak le mindent, amit mondok, ki tudja, nem kerülök-e holnap vastüdőbe. S akkor meg már nem fogok beszélni.

– Vastüdő, hát, az már nincs, de mindegy – igazgatja meg Milán nagyapja takaróját.

– Szóval minden 1914-ben kezdődött. Belgrádban, a Szerb Királyság fővárosában egy férfi halálos merényletet követett el Sándor régensherceg ellen. A férfit elkapták. Macedón terroristaként azonosították a tetkója alapján. Rövidesen kiderült, hogy a Monarchiában képezték ki. Fia elvesztése után az évek óta betegeskedő Péter király egészségügyi állapota meglepő módon megjavult, legalábbis rövid távon. Gyorsan megszerezte az orosz cár támogatását, majd ultimátumot küldött az Osztrák–Magyar Monarchiának, magyarázatot kérve. Bécset azonban a német császár arra biztatta, hogy ne fogadja el a magyarázatkérést.

– Nem így volt, nem így volt! – kezd sipítozni egy korábban napokig néma aggastyán a sarokban lévő ágyban.

– Mit tudod te! – dörög rá az ezredes.

– Én töjténelemtanáj vagyok, jobban tudom, mint te! – hallatszik a takarója és párnája által teljesen elfedett férfi hangja.

– Én meg a hadsejeg dandájtábojnoka vagyok! – utánozza kajánul az ezredes a vélhetően fogprotézise nélkül maradt szobatársa hangját –, úgyhogy kussolj, koma!

– Jegyezd, fiam – folytatja megnyugodva. – Ki is tört a háború. Szerbia hadat üzent a Monarchiának, csapatai betörtek Magyarországra. Az osztrák és a magyar csapatok nem tudták feltartóztatni őket, a szerbek viszonylag gyorsan a Balaton–Budapest–Miskolc vonalig törtek előre. Ekkor került képbe a balkáni háborúk óta Szerbiára igenis morgó Oszmán Birodalom. A török flotta megsemmisítette az Adriai-tengert lezáró blokádláncot. A szárazföldi csapatok partra szálltak Fiuménál, majd megtámadták a szerb utánpótlási tréneket. Közben támadásba lendült az Erdélyben készültségben állomásozó csapatok nagyobb része, miután a Monarchia garanciát kapott Romániától, hogy nem lép be a háborúba Szerbia oldalán. Magyarországon bekerítették a szerb erőket, de felmorzsolni nem tudták őket, csak hetekkel később, az élelem elfogyása után kerültek hadifogságba.

– Töjténelmet hamiszítasz! Meghamiszítod a töjténelmünket! – sipít ismét a korábban elcsendesült töjténelemtanáj.

– Nem hamisítom, hanem újraírom a történelmet, teee! – dörgi a katonatiszt, majd teljesen nyugodtan folytatja a diktálást.

– Ezek után szinte mindenki megtámadott valakit. Pár hónap alatt az egész földrészen kialakult az állóháború, leginkább az új fegyverek miatt. Kézigránát, aknavető, gyorstüzelő ágyú. Repülőgép, harckocsi, harci gáz.

A harcoknak végül a járvány vetett véget. A spanyolnátha. Nem volt elég a kolera, a malária, a tífusz, ennek is jönnie kellett. Csak Európában több mint kétmillióan haltak bele – igaz, a háború négy éve alatt elesett és eltűnt tizenötmillió ember, akár legyinthetnék is.

A harcok áttevődtek a gyarmatokra, Afrikában és Ázsiában gyilkolták egymást, Európában viszont békeszerződés nélküli tűzszünet vette kezdetét. Húsz évig frissültek a csapatok a lövészárkokban komolyabb incidens nélkül, mígnem ’39-ben egy nyári estén lengyel milicistának öltözött szovjet kommandósok megtámadták a szovjet–lengyel határ közelében lévő Minszk rádióállomását, majd elfoglalása után rövid, lengyel nyelvű, szovjetellenes propagandaüzenetet sugároztak.

– Hazúúúdsz! Hazudíííík! – sikoltozza a szobatárs, majd hiperventilálni kezd.

Meggyes Milán a tanár ágyához lép, megnyomja a nővérhívót, majd visszamegy nagyapja fekvőhelyéhez, és tovább jegyzetel.

– Ez indította el a méltán második harmincéves háborúnak nevezett szörnyűség újabb felvonását, amelynek csak 1945-ben lett vége – mondja immár nehézkesen az ezredes. – De milyen vége… S mi jött azután…

Király Farkas