Kisváros tornyocskás házai között kanyargó keskeny, macskaköves utca. Tavasz a télben, esetleg fordítva.

Csengettyű fakad rövid dalra, amint a kovácsoltvas cégérű műhely ajtaján belép a Szakállas. Körbenéz: nem túl nagy a helyiség, tipikus órásműhely, bár kissé avítt ugyan, de neki nyomban megtetszik. Vintázs, gondolja. A régi polcok igazi fából készültek, ahogy a vitrines szekrények is. Egy asztali tárlóban néhány új karóracsoda, bár az árukból ítélve inkább replikák lehetnek. A csuklójára erősített időmérőre tekint: Patek Philippe, írja a számlapon. Nincs a másolatokkal semmi baj.

A hátsó helyiségből előkerül Őszhaj. Kissé bozontos, szemüveges öregúr. Kockás inget visel, azon kötényt. Pompásan illik a környezetbe, mintha egy lenne az örök bútorok közül.

– Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezi, miközben megtörli kezét egy kisebb kendőbe.

– Jó napot. Szeretném, ha megnézne valamit.

– Nagyon szívesen. Milyen óráról van szó?

A Szakállas elgondolkodik, hogy megeresszen-e egy mosolyt. Inkább nem.

– Mutatom – mondja. Válltáskáját a pultra teszi. Elővesz egy rongyba bugyolált valamit, a táska mellé helyezi, majd kitakarja.

Őszhaj végigméri a tárgyat, majd a Szakállast. A bejárathoz megy, kulcsra zárja az ajtót, és megfordítja az annak ablakán lógó táblát, hogy befele mutasson a Nyitva.

– Erre tessék! – mutat a hátsó szoba irányába.

Szakállas szót fogad.

Odabent elámul. Annyi alkatrész van összezsúfolva a falakat teljesen elborító polcokon, amennyi elég lenne egy kisebb ország összes hibás órájának megszereléséhez.

– Ide tessék letenni – teszi kezét Őszhaj egy asztal lapjára.

Szakállas odahelyezi a csomagot, és kibontja a rongyból.

Őszhaj néhány pillanatig kíváncsian mustrálja a tárgyat, majd megkérdi:

– Szabad?

A másik bólint.

A mester kézbe veszi a tárgyat, forgatja, nézegeti.

– Ez egy régebbi Carpatica, ugye?

Szakállas ismét bólint, és hozzáteszi:

– De csak a váz. A hardvert úgy két éve upgrade-eltem saját magam.

– Értem – ingatja jobbra-balra fejét Őszhaj. – És ugyan mivel?

– Találtam az interneten egy kis műhelyt, tőlük rendeltem.

– Aham. És erre fel rosszul működik.

– Hát éppen ez az. Kifogástalanul mutatott mindent, de úgy egy hónapja már nem.

Őszhaj megvakarja a fülét, majd azt mondja:

– Indítsuk be.

Sikerül.

Aztán a szemüvege fölött Szakállasra pillant, majd a lencséken keresztül a tárgyra, aztán ismét Szakállasra.

– És ezen mégis miféle operációs rendszer fut?

Szakállas elmosolyodik:

– Az újabb Balkan OS bétája.

A mester ismét ingatja a fejét:

– De miért? A Balkan sosem lesz kész. Mindig teszt üzemmódban marad, higgye el nekem. Eddig minden esetben az alapoktól kellett újraírni véglegesítés előtt.

– Ebben igaza van – érvel Szakállas –, de tud valamit, amit a többi rendszer nem: az algoritmuskezelője az igen és a nem mellett értelmezi az igen és nem lehetőséget.

– Persze – mondja félszájjal Őszhaj –, és ettől olyan, amilyen. – Na de nézzük meg közelebbről.

Szakállas inkább nem száll vitába: nézzék meg inkább.

Őszhaj végig próbálja az alapfunkciókat. Kérdőn néz Szakállasra: – Ez működik, a választások utáni napot például világosan mutatja. Tulajdonképpen mi a baja?

A másik biztatja: – Az mindjárt itt van, tekerje csak előre. Mondjuk öt évet, és tágítsa a teret, amennyire csak lehet.

A mester felvonja a szemöldökét, és elvégzi a műveletet.

– Hát ez tényleg érdekes. De valószínűleg a Balkan az oka.

Szakállas fintorog egyet, majd kiböki:

– Beszéltem valakivel, akinek a cuccán a gyártó szoftja fut, ugyanezt tapasztalta ő is. És nem, ő nem upgrade-elte, szóval nem is a tuning miatt lehet.

– Hejj, a csudába. Össze kellene vetni más gyártmányokkal is – sóhajtja, majd Szakállasra néz.

Az visszanéz, és kezével jelzi: csak rajta.

Őszhaj homlokára néhány felhőcske gyűlik, de néhány másodperc után eloszlanak. Mintha bizalomszkennelést végzett volna Szakállason.

– Hát jó. Van itt valahol egy régi Ural. Meg egy Salem is, ha még működik.

Beletúr néhány ládába, elmatat néhány percig, de végül az asztalra teszi mindkét kütyüt. Mindkettőt üzembe sikerül helyeznie.

– Na, most ugrik a majom a vízbe – mosolyodik el, majd tekerni kezdi a szerkezeteket. Ám hamarosan elkomorodik.

– Ez baj. Uram, ez nagy baj.

– Erre gondoltam én is.

– Mindhárom szerkezet azt jelzi, hogy nincs jövő. Legalábbis elképzelhető jövő.

Leülnek az asztal melletti székekre.

Gondterhelten bámulják a három kristálygömböt.

Király Farkas