Jóba Katalinnal, a Budakeszi Vadaspark állatgondozójával és -trénerével az állatok képzéséről, gondozásáról beszélgettünk. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Szerteágazó, izgalmas teendők határozzák meg a napjaidat. Mit jelent pontosan az, hogy állattréner vagy? És milyen állattal foglalkozol elsősorban?

Jóba Katalin: Az állattréner az állatok tanításával foglalkozik, nem kizárólag állatkerti körülmények között. Segítheti az állat biztonságát: megtanítja a kutyának, hogy az megálljon, ha rászólnak, s ne szaladjon ki az útra. Segítheti az állatot gondozó életét is (a macska az alomtálcában végezze dolgát), vagy az állat egészségügyi ellátását (ne stresszeljen a tengerimalac, miközben vizsgálják) – de a keresőkutyák kiképzése is tréning, és még hosszú a sor. Az állatkerti, vadasparki állattréner szintén az egyes állatokat tanítja – esetemben ez a mosómedve és az aranysakál.

MZs: Milyen módszereket használ a tréner?

JK: A tréning pozitív megerősítéssel, jutalmazással történik, és általában sípot vagy klikkert (egy műanyag dobozka, benne egy fémlapkával) használunk. Ilyenkor egy adott hangjelzés után, azaz a sípot megfújva vagy a klikkerben a fémlapkát megnyomva, annak a kattanó hangja után közvetlenül jutalomfalatot adok az állatnak. Ezzel kondicionáljuk az állatot, hogy a hangot egy kellemes dologgal kösse össze, és később, amikor olyat tesz, amit szeretnénk kérni tőle, például leül egy bizonyos hang- és/vagy kézjelre, akkor rögtön klikkelek egyet, és kapja a hanghoz tartozó jutalomfalatot. Így tanulja meg az „ül” jelet, és köti össze egy pozitív dologgal. Így lehet sok más dolgot is megtanítani egy állatnak – akár egy aranyhalnak azt, hogy átússzon karikákon, vagy egy hiénának, hiúznak, hogy rácson át könnyen be lehessen adni az oltást, de láttam videót, ahol egy panda vezényszóra vizelt egy vizsgálati edénybe. Én sípot szeretek használni, mert úgy mindkét kezem szabad, és könnyebben tudok jutalmazni. Síp használatával tanítottam meg például a mosómedvénknek, hogy „szelektíven” gyűjtse a műanyagot, azaz, hogy kisebb műanyag kupakokat, tárgyakat egyik dobozból egy másikba dobjon át. Ez látványetetéseknél lehet érdekes. És ez esetben nemcsak azt tudtam megmutatni, hogy milyen okos és ügyes egy mosómedve, de rögtön a környezetvédelmet is be tudtam csatolni, hiszen ha egy mosómedve ki tudja szelektíven dobni a műanyagot, akkor mi is tudjuk.

MZs: Milyen előnyei lehetnek még a tréningnek?

JK: A tréning további előnye, hogy az állatnak gondolkodnia kell, rendszeresen történik valami érdekes a számára, ráadásul jutalmazással jár, így nem fog unatkozni, ezzel az értelmüket is frissen tartjuk. Tréning során figyeljük az állat viselkedését, étvágyát, így ha valami gond van vele, hamarabb észre lehet venni, és jelezni tudjuk az állatorvos felé. A tréning elősegíti a gondozó és az állat közötti bizalmi kapcsolatot is. E kettő (a viselkedésmegfigyelés és a bizalom) akkor is jól jön, ha esetleg állatorvosi beavatkozásra van szükség – egy tréninges állatot, aki tűri a vizsgálatot, esetleg még egy oltást is, könnyebb kezelni, gyógyítani. Szoktam mondani, hogy mivel a tréning során csak az állatra figyelünk, és mindenki szereti, ha foglalkoznak vele, így a kis lelküket is gondozzuk, tehát összefoglalva: az állattréning során az állat testi-lelki-szellemi igényeire figyelünk. Jelenleg a mosómedvék és az aranysakál trénere vagyok. Régen a nyestkutyáinkat is tanítottam, tudtak ülni, forogni, de főként a saját helyjelzőjükön várták az ételt, és így könnyebb volt az etetésük, nem kapkodták el egymás elől az ételt. Mára egy nyestkutya maradt (testvére már átkelt a szivárványhídon), és ő már sajnos nagyon idős, így vele „csak” a kézből etetés maradt meg, ezáltal viszont biztosított, hogy a napi gyógyszerét, vitaminjait ellenőrizhetően megegye a neki kínált husival. A mosómedvék az évek és a tréningek során nagy kedvenceim lettek. Ha lenne „patrónusom”, az mosómedve lenne. Tanításukkal és viselkedésükkel kapcsolatban sok tapasztalatot gyűjtöttem, és már előfordult, hogy más állatkertből a kollégák engem kerestek meg velük kapcsolatos kérdésekkel.

MZs: Nemcsak gyakorlati, hanem elméleti síkon is otthonosan mozogsz: ismeretterjesztő tevékenységet is végzel.

JK: Rendszeresen tartok látványetetéseket, előadásokat, nappali és éjszakai szakvezetéseket a Vadasparkban, valamint a médiában is szoktam szerepelni tévés és rádiós interjúk során, illetve a Vadaspark Facebook-oldalán, videókban. Ezek során általában aktuális érdekességekről mesélek, legyen szó állatról (főként hazai fajokról, hiszen a Vadasparkunkban Magyarországon élő honos, illetve betelepült állatokat mutatunk be) vagy régi állatos népi hiedelmekről (ilyen például februárban az Időjós állatok című programunk). Pár éve hívtam életre a Látogatóképzőt, amelyet évente két-három alkalommal tartok. E rendhagyó, „kulisszatitkos” előadás során az állatkertek, vadasparkok működéséről és az állatgondozók munkájáról beszélek, többek közt arról, hogy miért nem szabad behozni kutyát, lufit egy állatkertbe sem, hogy miért csak zoocsemegét lehet adni, és kiknek, hogy hogyan működik a villanypásztor, mi alapján alakítjuk ki a kifutókat, hogyan látjuk el a veszélyes állatokat, egyáltalán kik minősülnek veszélyesnek, miért van a „Ne nyúlj be!” és a „Ne etess!” tábla stb. Sokszor merülnek fel ezek a kérdések a látogatóknál, így ezzel a komplett rendezvénnyel „válaszolok” rájuk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az M2 gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsorán belül a Zookaland rovatban már 2018 óta mesélek havonta két-három alkalommal a gyerekeknek az állatokról és a természetről.

MZs: A tréningezésen kívül milyen feladataid vannak még?

JK: A Vadasparkunk két körletre osztható: a Nagyvad-körletre és a Kisragadozó- és apróvad-körletre. Ez utóbbiban dolgozom állatgondozóként 2013 áprilisa óta. (H&M-körletnek is szoktam hívni, mert ide tartozik a Mókusos, a Madaras, a Mosómedvés és a Hiúzos terület.) Az itt élő állatok ellátása, gondozása, etetése, itatása, a kifutók és a körlet tisztán tartása, valamint a látogatók tájékoztatása a fő feladatom, két másik „kisragadozós” kolléganőmmel együtt. Nálunk a munkavégzés folyamatos, mindennap van valaki a körletben, hiszen az állatok ellátása nem maradhat el, hétvégén sem, világjárványkor sem, karácsonyi ünnepek alatt sem. A havi óraszámunk ugyanannyi, mint mindenkinek, csak nekünk egész hónapra el van osztva, így van, hogy hétvégén és/vagy ünnepnap dolgozunk, ilyenkor hétköznap van szabadnapunk.

MZs: Hogyan lehet valakiből állatgondozó?

JK: Állatgondozó az állatkerti törvényben meghatározott végzettséggel lehet valaki – ez valamilyen agrár végzettség. Én a Soproni Egyetemen végeztem 2002-ben környezetmérnökként, 2003-ban vadgazdamérnökként (illetve 2009-ben a Corvinuson kertészmérnökként) – mindkettő jó az állatgondozói munkához. És több éven át dolgoztam önkéntesként a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a régi Kenguru- (ma Mérges-) házban és a Madagaszkár-házban. A látványetetésről és az éjszakai túrákról szívesen mesélek majd a következő beszélgetésünkben részletesebben is.