Biró Viola zenetörténész, többszörös Kodály-ösztöndíjas, jelenleg a budapesti Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának munkatársa. Az idén ősszel debütáló I. Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztiválon Bartók Béla Kárpát-medencei népzenegyűjtéseiről tart előadást. Eddigi és jelenlegi munkájáról, zenei és szellemi kötődéseiről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével és mi irányított a zenetörténet felé? 

Biró Viola: Gyerekkoromban nagytatám sokat énekelt, magyar nótákat, népdalokat, és állandóan szólt a rádió, amit bátyámmal érdeklődve hallgattunk. Bátyám zeneiségének már kisgyerekként egyértelmű jelei voltak, ezért szüleim zeneiskolába íratták – így kerültünk faluról a városba, Keresztvárról Sepsiszentgyörgyre. Majd mikor rám került a sor, magától értődött, hogy én is ugyanott kezdem az iskolát. Tizenkét évig zongoráztam, és kitartóan készültem a zongorista pályára. A kolozsvári zongorafelvételim során aztán eldőlt, hogy jobb lenne számomra elméleti pályán folytatni. Így – édesanyám bátorításának hála – felvételiztem a zenetudományi tanszakra. A BA képzést Kolozsvárott, az MA és doktori képzést Budapesten végeztem.

CsM: Mikor kezdtél népzenével és Bartók népzenekutatásaival foglalkozni? 

BV: Rendkívüli szerencsének, a dolgok kivételes együttállásának tekintem azt, hogy én Bartók népzenekutatói munkásságának kutatója lettem. Kolozsvári éveim alatt találkoztam először közelebbről a népzenével. Mivel román nyelven folyt az oktatás, értelemszerűen román népzenét tanítottak, ez viszont – kiváló folklórtanárom jóvoltából – igen mély benyomást gyakorolt rám. Még azt is megemlíteném, hogy ezeken a népzeneórákon szembesültem először a Bartók munkássága iránti őszinte csodálattal. Személyes okokból kerültem Budapestre, és nem volt könnyű helytállnom. Tanulmányaim alatt ugyan számos zenetörténeti témával foglalkoztam, ösztönösen vonzottak a Bartók és a népzene kapcsolatával összefüggő témák, és talán ennek köszönhetem, hogy első budapesti konferencia-előadásom során olyan eredményekről számolhattam be, amelyek újdonságnak számítottak. Ezt követően irányítottak a Bartók-kutatás fele és kaptam felkérést Bartók román népzenegyűjtései addig lényegében feldolgozatlan kéziratos forrásainak a kutatására. Azt kell tehát mondanom, a téma választott engem.

CsM: 2018-ban az Erdélyi Zenei napokon szerepeltél, most az I. Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál egyik előadója vagy. Milyen szerepet játszik a kötődés a szülőföldedhez tágabb vonatkozásban?

BV: Nagyon fontos számomra Erdély, az ottani családi, baráti, szakmai kapcsolataim. Rendszeresen járok „haza”, ilyenkor tudok leginkább feltöltődni. Szakmai téren pedig megtisztelőnek érzem és örömmel fogadom az onnan érkező felkéréseket. Különösen örültem például, hogy meghívást kaptam a jeles kolozsvári zenetudós, László Ferenc tiszteletére 2017-ben rendezett emlékülésre, kutatási témámat tekintve ugyanis egyfajta tiszteletbeli tanítványának érzem magam.

CsM: Részt veszel a Bartók Béla írásait feldolgozó munkában, melyek során több kötet jelent meg. Hol tart ez a munka, mit jelent benne a részvételed?

BV: Bartók írásainak kritikai kiadása a Bartók Archívum egyik kiemelten fontos vállalkozása, amely még az 1980-as években indult. A nyolckötetesre tervezett sorozatból eddig négy jelent meg, köztük elsőként a Bartók önmagáról, műveiről, illetve a műzene és népzene kapcsolatáról valló kulcsfontosságú írásokat tartalmazó 1. kötet, Tallián Tibor közreadásában. Ezt követte A magyar népdal újabb kiadását tartalmazó 5. kötet Révész Dorrit gondozásában, majd pedig a népzenéről szóló tudományos írásokat tartalmazó 3. kötet, amely Lampert Vera és Révész Dorrit közös kiadása volt. Magam a Bartók népzenéről szóló ismeretterjesztő írásait tartalmazó 4. kötet előkészítésében vettem részt, Lampert Verával szoros együttműködésben. Tulajdonképpen ez volt első komoly megbízásom az archívum munkatársaként, amely azonban kiváló iskolának bizonyult számomra. Szembesültem a Bartók-filológia számos alapvető problémájával, amellyel kihívás volt megküzdeni, és öröm volt a csapatmunka a téma egyik kiváló, tapasztalt szakértőjével, nem utolsó sorban a kéziratkutatás által betekintést nyerhettem Bartók gondolatvilágának mélyrétegeibe. Mindezekért az archívum vezetőjének, Vikárius Lászlónak tartozom köszönettel.

CsM: Az általad is szerkesztett 4. kötetben a magyar népdal és népzene mellett olvashatunk a szlovák, román, szerb–horvát népzenéről. Hogyan viszonyult Bartók a Kárpát-medence népeinek zenéjéhez?

BV: Bartók a zeneszerzői nyelv megújítása, egy új, korszerű magyar zenei stílus megteremtése jegyében indult gyűjtőútra, amelynek legfőbb célja volt, hogy feltérképezze a magyar népzene sajátos, csak rá jellemző vonásait. Azonban csakhamar rájött, hogy ehhez elengedhetetlen a magyarokkal állandó kölcsönhatásban élő szomszéd népek zenéjének megismerése. Így ő kezdettől nagy hangsúlyt fektetett az összehasonlító népzenekutatásra. Ugyanakkor e különféle népzenék – különleges hangzásuk, szokatlan ritmikájuk, ősi vonásaik révén – önmagukban is felkeltették Bartók figyelmét. Nagyjából egyenlő arányban gyűjtött magyar, román és szlovák népzenét, és mindhárom gyűjteményének tudományos feldolgozására és népszerűsítésére kiemelt figyelmet fordított – mindhárom népzenének egyaránt elismert szakértője volt. De legjobban talán a kompozícióiban tükröződik Bartók e sajátos népzeneszemlélete, saját megfogalmazása szerint a „népek testvérré válásának eszméje”.

CsM: A komoly kutatómunka mellett van-e időd másra, és akár nem zenetörténeti olvasmányokra?

BV: Valóban a munkám köti le az időm legnagyobb részét. Szabadidőmet pedig, ha csak tehetem, a természetben töltöm, többnyire kirándulással, fotózással, alkalomadtán kertészkedéssel. De természetesen szeretek olvasni, különösen 20. századi magyar írókat, és a képzőművészet, filmművészet sem áll távol tőlem.