Borzalmasan ébred, és megint telefonébresztőre. Ötödször a héten. Nem baj, majd a kávé segít. Odabotorkál a kávéfőzőhöz, a mellette lévő dobozból kivesz egy kapszulát. Azaz, kivenne, de a doboz üres. Van még, nem gond, csak hová is tette? Matat a kamrában, minden ésszerű helyen megnézi, végre megtalálja a kupacok alatt. Megvan! Próbálja a perforálás mentén csinosan és illően felszakítani a dobozt (karácsonyi kiszerelés, piros-arany, ajándékba kapta), de a karton ellenáll, a lyukacskák mellett hasad, a kapszulák, mint kalárisról a gyöngyök, gurulnak a padlóra, beterítik a fél kamrát. Felszedegeti őket, egyet a tenyerébe zár, a maradékot valahogy visszagyömöszöli a többi közé. A kiválasztott mehet a kávéfőzőbe: tenné be a helyére, hajtaná rá a kart, nem megy. Hja, biztosan megtelt a kapszulatartó. Sebaj, kiüríti, a tartalma megy majd a „gyűjtőbe”. Ám a zacskó is tele, vissza kellett volna már rég váltania. Próbálja azért belegyömöszölni őket – a fele melléhullik, kávécsíkok pulton, padlón, mintha egy láthatatlan folyó sáros kis mellékágai lennének. Feltörli, nem érdekes. Ellenőrzi, hogy jó helyre tette-e a bögrét, mert a múltkor ezt tévesztette el, jobb résen lenni. Beindítja a szerkezetet, már terjed is a finom, ismerős illat szerteszét, nagyjából négy másodpercig. Akkor a gép szörcsögni kezd, majd leáll. Rezzenéstelen arccal nyomja meg a kikapcsológombot, tölti fel a víztárolóját, majd beindítja újra a masinát. Ha részleteiben is, de csak hozzájut az áhított italhoz. Megy a hűtőhöz a tejért, de már látja is a vesztét: a doboz alján nagyjából egy kortynyi lötyög. Ezen pedig nem tud segíteni, nincs póttej, tejszín, semmi fehérítő. Nem volt ideje vásárolni. Jó, belefért volna az időbe, de nem tudta rászánni magát. Azon már meg sem lepődik, hogy a tusfürdős flakon alján lévő szánalmas maradékot is vízzel kell felhígítani, majd beletörődve nyugtázza, hogy nincs egy pár ugyanolyan zokni a fiókban. Próbál két, színben egymáshoz illőt választani legalább, csizma alatt úgysem látszik. A reggeli nem fog beleférni, majd valamit, útközben. Talán.

Vannak olyan reggelek, amelyekről azt érezzük, hogy átok alatt ülnek, ebben biztos vagyok. Amikor minden szembejön, amikor semmi nem sikerül. Így kell nekiindulni sokszor szerencsét próbálni, folyóvizünkben aranyat találni.

De vajon valóban a tárgyak esküsznek össze ellenünk, vagy mi alapozzuk meg rossz napkezdéseinket, mi több, napunkat azzal, hogy elfelejtünk gondoskodni magunkról, rendbe tenni a dolgainkat magunk után, feltölteni a raktárainkat, hogy amikor legközelebb is használni akarjuk őket, segíthessenek?

Van egy régi történet, az alaszkai aranyláz időszakából való. A Yukon folyó partján kinőtt kis településről, Forty Mile-ról olvastam, hogy ott a kunyhókat nem zárták be soha. Ha a vándornak arra vezetetett az útja, és ráesteledett, bármelyikbe bátran bemehetett akkor is, ha a tulajdonos nem volt otthon. Tüzet rakhatott, főzhetett magának a szegényes készletből, megalhatott, hogy erőt gyűjtsön, de be kellett tartania az íratlan szabályt, a bajtársiasság törvényét. Ez pedig az volt, hogy maga után rendet kellett csinálnia, és ha elhasználta a tűzifát, újat kellett aprítani, hogy ha a gazda majd átfagyva hazaér, azonnal tűzhöz juthasson, és ne azzal kelljen kezdenie, hogy fát hasogat.

Erre a történetre gondolok sokszor, amikor szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik az, hogy a bármilyen indok miatt előállt szűkségből, kiskáoszból működő rendet teremtsek: visszategyem, visszaváltsam, beszerezzem, elmossam. Magammal szemben is szeretném kidolgozni a bajtársiasság kódexét, amelyet legalább olyan szigorúan veszek majd, mint az írott törvényeket. Hiszen az elsődleges kapcsolatunkat magunkkal éljük meg – ha ez rendben van, akkor tudok a kisebb-nagyobb közösségemmel, szövetségeseimmel, szeretteimmel is jól együttműködni.

Mert valaki mindig vándorolna bennem, valaki viszont hazatérne. Valaki tüzet gyújtana, a másik aludni vágyik. Valaki csak magasabb rendű dolgokkal foglalkozna, de valakinek az ételt is el kell tudni készíteni, hogy legyen erőm a folyóvizemben aranyat keresni. Találni.

Mirtse Zsuzsa