Remek napjai vannak a nyomda ördögének: sikerült megtréfálnia Románia összes magyar hatodik osztályos tanulóját. Meg a tanáraikat, iskolaigazgatókat, államtitkárt, nyomdavezetőt, s még ki tudja, kiket.

Mi történt?

Az, hogy a frissen kinyomtatott és kiosztott hatodikos magyar nyelv és irodalom tankönyv valahogy így indul: a H sök fejezet Akikr l beszélni szoktunk című leckéje első mondata úgy kezdődik, hogy Csabi nem könny eset. És hasonlóan folytatódik – két tipográfiai hungarikumunk, az ő és az ű betű megszökött a szövegből. Tovább böngészve a könyvet az is kiderül, hogy a két tipográfiai románikum, az ș meg a ț betűk is elkódorogtak, talán a mieinkkel buliznak, talán nem, ki tudja…

Csoda ez? Nem igazán, előfordult máskor is.

Az ő meg az ű betűt csak a magyar írás használja, de még a kettős éles ékezet is csak a magyar ábécében található meg az összes latin betűs írás között – a cirill ábécében a csuvas nyelv használ egy hasonló ékezetes betűt. A magyar írásban sem igazán ősi e két jel. A magánhangzók hosszúságbeli különbségének jelölése a XV. században jelent meg. Először az á és az é betűk kerültek használatba, majd később az í, ó, ú betűk is megjelentek, de az ö és az ü betűk hosszú változata a 18. századig nem létezett. A nyelvújítás előtt az umlaut + egyes éles ékezet – ǘ – alak fordult elő néhány iratban. Azonban a kettős ékezet sokkal esztétikusabbnak látszott, ezért a XIX. századi nyomdászok használni kezdték.

(Az eltekergett ș meg ț román betűk szintén nem régi találmányok, 1819-ben vezették be szomszédunk ábécéjébe.)

Az említett ritkaságnak pedig megvannak a kellemetlen következményei. Nagyon sok digitális betűtervező egyszerűen nem metszi meg ezeket a betűket, egyszerűen kimaradnak a betűkészletekből – fontokból –, főleg az ingyenesen beszerezhetőkből. A számítástechnika hőskorában ennek az volt az oka, hogy a 8 bites úgynevezett ASCII kódkészlet egyáltalán nem volt alkalmas ékezetes betűk ábrázolására – akkor meg minek elkészíteni a fura betűket. Későbbi kódkészletek már 255 karaktert tudtak tárolni, ennek a fele fix hely volt a gyakori karakterek számára, a másik felében pedig különféle jeleket tároltak: külön tábla készült a latin nyelveknek, külön a szláv nyelveknek s így tovább. Ha megtetszett egy betűtípus az ember fiának, de abban nem volt ő meg ű betű, hát feltörte a táblát, elkészítette a betűt, és lecserélt egy olyan karaktert, amelyre nem volt szüksége. Manapság ez nem szokott előfordulni, idemásolok valamit a Wikiről: a Unicode szabvány 16 biten tárolt (legfeljebb 65 536 karaktert tartalmazó) síkokra osztja az Unicode kódpontokat. A 17 síkon összesen 1 114 112 kódpont található, amelyből a szabvány legutóbbi változata mintegy 137 ezer kódpontot foglalt le a karakterek számára. Bizony, lényegesen tágasabb teret kapnak a betűk, mint a Morse-kódban.

Hogy – visszatérve a jelenbe – mégis hogyan történhetett meg a betűk szökése? Az ördög maga tette, nyilván. Bár némelyek szerint – szerintem is – emberi hibák sorozata történt.

A nyomdában nem ellenőrizték a nyomást, nem készítettek próbanyomatot, vagy ha igen, azt nem mutatták meg egy magyarul tudó személynek. Nem értem, ez hogy történhet meg egy tankönyveket készítő nyomdában. Büntit! 😊

A kiadó nem küldött embert a nyomdába, és nem is kért be próbanyomatot ellenőrzés végett – nem tudom, ez hogy történhet meg egy tankönyveket kiadó vállalatnál. Büntit! 😊

A kisebbségi államtitkárság nem küldött embert a nyomdába, és nem kért be próbanyomatot ellenőrzésre – ezt sem értem. Büntit! 😊

A mindenholi magyar sajtó természetesen felkapta a hírt, a portálok egymással versenyezve írták meg a sztorit. Nagyon helyes. Még helyesebb lenne, ha legalább egy román nyelvű sajtótermék is beszámolt volna az esetről – de ez nem történt meg. Pedig figyelnek, tavaly például szépen kipellengéreztek bizonyos román nyelvű történelem- meg földrajzkönyvet. Igen, ugyanerről a kiadóról volt szó.

A csoda – vagy ördögi tett – persze három napig tart: az Országos Tankönyvkiadó ígérete szerint jövő hétre újranyomtatják a tankönyveket, és eljuttatják minden iskolába, a hibás példányokat pedig begyűjtik a tanárok. Én biztosan nem adnám vissza, inkább megőrizném. Egyszer majd, ritkaságként sokat érhet egy-egy példánya. Nem beszélve arról, hogy örök emléke lesz egy kornak meg egy rendszernek, amelyben ez előfordulhatott.

Király Farkas