Hegedűs Imre János írása Papp-Für János hipnagógia című verseskötetéről

Kuriózum-könyv. A téglalap helyett négyzetre szabott, 15×15 cm már elfogadott alak, méret, de az már kevésbé, hogy csak a lapok jobb oldalán van összefüggő, folyamatos szöveg, baloldalt, különböző alakzatokban, de inkább szétszórtan fordított betűk, szavak, amelyeket csak tükörrel lehet olvasni. Emiatt a Magyar Napló Kiadó igazodott a szerzői fantáziához, és mellékelt minden példányhoz egy-egy tükröt, a hátsó oldal belső rekeszében található az, ott, ahol a CD szokott lenni.

A könyv tárgyi melléklete tehát egy tükör, amelyet a legigényesebb hölgy, büszke dáma is betehet a retiküljébe. Nem mindennapi kellék a könyvkiadásban. Ha olvasásra adjuk a fejünket (Lehetőleg ne fáradtan!), a bal oldalakat csak úgy tudjuk szemrevételezni, ha szembe fordítjuk a tükröt a betűkkel, szavakkal. Érdekes, izgalmas ez a böngészés, nem árt összekaparászni magunkban egy kis türelmet, ami fehér holló manapság. Mármint a türelem.

A jobb oldalak szövegei nem igényelnek ilyen tükrös trükköt, de odafigyelést igen. Tömény szövegek írója Papp-Für János, a Tokajba látogató írók, költők jó barátja, lévén ő a Tokaji Írótábor Egyesület titkára.

Még maradjunk egy kis ideig az úgynevezett forma mellett. Ez esetben ne a kiadvány tükör-kuriózumánál időzzünk, hanem a szerző építőmesteri tudományánál. Papp-Für valóban építkezik! A nominális stílus mestere, úgy sorjáztatja a szavakat egymás után, hogy alig használ igét. Ha használ is, az legtöbbször létige vagy főnévi igenév. Ennek az a következménye, hogy roppant tömör szöveghalmazok, pontosabban szövegtömbök jönnek létre, ha akarom, vers (Kemény István a hátlapon verseknek nevezi), ha akarom, próza, de mindenképp művészet.

Még bántó is lehet kijelenteni egy közismert, jó szerző munkájáról, hogy művészet, persze, hogy művészet, de óvatosnak kell lenni, mert a cím tudományos, orvosi szakkifejezés: hipnagógia. A Bakos-féle Idegen szavak szótára nem ismeri, nem közli, szerencsére ezt is magyarázza a könyv szerkesztője, Kemény István: „A hipnagógia orvosi kifejezés, és azt a köztes állapotot jelenti, amikor az ébrenlétből átkerülünk az alvásba.”

Szó sincs zavaros álomképekről a könyvben. Nem kell, nem szabad bódulatokra, fantazmagóriás kalandozásokra gondolni. A négy fejezet 25 szövege tökéletesen kielégíti az olvasó igényeit, és a logika professzora sem kapna abban hibát. Egy kuriózum azért akad itt is, Papp-Für minden mondatot kisbetűvel kezd, de minden mondat végére pontot tesz. Csak néhány esetben kényszerül a központozásban felcserélni a pontot a kérdő- vagy felkiáltójellel. Ez sem tér el túlságosan a modern, mai lírai gyakorlattól, Kányádi Sándor, kortárs nagymesterünk alig használt nagybetűt.

De most már iramodjunk tartalmi jegyek nyomába!

A címek még keveset mondanak. Általános, költészetben megszokott fogalmak: lehetőség, ismeretlenül, újjászületés, alkonyzóna, párhuzamosok stb. Két alapvető nyelvtani formát gyakorol, vagy a harmadik személyről szól (Feltételezhetően a kedvesről!), vagy önmagát szólítja meg, akkor viszont a „te”, vagyis az egyes szám második személyre van szüksége.

Próbáljunk szemelgetni – illusztrálás végett – például a térközök című verséből: „meztelen harangozás a délután. a válladról leomló csendben egyetlen parknyi sóhaj vagyok. rostokoló vonat a pad ahol ülsz, észrevétlen száguldasz belőlem egy ismeretlen állomás felé.”

Igényes, érzelem- és gondolatgazdag szöveg. A gyanútlan olvasó vallomásnak fogja föl, és elképzeli az elvont képekből előbukkanó kedvest. A befejező sorok azonban elbizonytalanítanak: „csak a pad marad, na meg a harangozás. […] letörlöm a homlokomra csapódott vízcseppeket, felhők kúsznak egészen a szemem sarkáig…”

Más versében is kísérőzene a harangzúgás, atmoszférát teremt, idézni azért érdemes a tudósítás a főtérről című verséből, mert a Papp-Für János-i líra képletét kapjuk meg. Lényege: egymástól igen távol álló fogalmak társítása, lírai atommagba tömörítése, amivel – vélhetően – intellektuális élvezetet kíván ébreszteni, kelteni: „kivégzőosztag csöndje ez az őszi este. óriás árnyéka alatt vacog a tegnapi harangozásban fuldokló templom…”

A pad szó (metafora?) is kísért: „leülök egy világvégére száműzött padra, nézem a lámpafények háromszögnyomát a térköveken. az út túloldalán kibukik a homályból egy remegő hársfa, angyalok motoznak az alatta felgyűlt avarban, őket még nem érinti a kijárási tilalom.”

Egy-két megjegyzés fűzhető a fenti sorokhoz. Talán felrémlik az olvasóban a „vacog” ige nyomán József Attila híres sora: „kis teste hangtalan vacog”. Úgy érezzük, a „harangozásban fuldokló templom” túlzsúfolt kép. A „kijárási tilalom” a kétszerkettő józanságát hordozza: vissza a rideg valósághoz. Szépek a kalandozások a költői képek világában, de ne feledjük, a világjárvány éveit éljük. (Radnóti jut eszünkbe!)

S ezzel eljutottunk Papp-Für János eszköztárának barlangnyílásához. Be kell lépni a barlangba, ahol rejtett kincseit őrzi.

A tudósítás a főtérről vers szóanyaga, szókincse disztingvált, rendkívül választékos: pillangó, könnyező porcelán szobor, Szűz Mária, kereszt, megváltás, ima, az Úr, Föld tömegvonzása, vízen járás…

Irányjelzőknek jók a fenti szavak.

Honnan kell elindulni, és hová kell eljutni Papp-Für János versei nyomán?

A versmagyarázatnak semmi köze a kémcsőben végzett laboratóriumi kísérlethez. Nem kell, nem szabad elemeire bontani a lírai anyagot. Úgy kell behatolni a hipnagógia, vagyis az ébrenlét és az alvás mezejére, területére, hogy ott képesek legyünk együtt lélegezni a költővel. Ez jelentené a legtökéletesebb verselemzést, de az legalább olyan nehéz, mint a vízen járás. A „vízen járással még hadilábon állok” – írja Papp-Für, de ennek dacára, csak azért is meg kell próbálni. A csoda azért szép, mert lehetetlen. Mert mi is a költészet legnagyobb kihívása? Minden jó Vers azt kérdezi tőlünk: Hiszünk-e a csodában? Képesek vagyunk-e a csodára? Van-e bátorságunk megpróbálni a lehetetlent? Muszáj, mert csoda nélkül nincs költészet. A líra a valóság (az élet, a világ, a kozmosz) olyan méretű sűrítése, aminek következtében beindul, bekövetkezik a fúzió.

Talán ezzel a megjegyzéssel el is jutottunk a kuriózum-kötet tartalmi lényegéhez. Papp-Für János a nagy, hatalmas erővel elvégzett lírai sűrítés fenegyereke.

De még hátra van a tükörrel elvégzendő olvasás. Mit tudunk meg, ha a betűket a hátoldalukról visszaforgatjuk, vagyis szembefordítjuk magunkkal, a szemünkkel? Íme, a kötet címadó verseinek bal oldalra dobott szavai: hirtelen, bűnbocsánat, gyorsan előre, állok. Mindenik szó, velük egy sorban, megtalálható a jobb oldalon a vers-testben.

Nézzünk egy másik verstömböt! A történetek című versét külön egységként kezeli, külön fejezet a kötetben. A bal oldali szavak visszaforgatásával megkapjuk a jobb oldal szép mondatát: „Fekete sálat fúj az éjszaka”. Ott, a jobb oldalon még hétszer (!) ismétlődik: „Fekete sálat fúj az éjszaka”.

Mi lehetett a cél? Miért hozott a szerző és a kiadó ekkora áldozatot? Miért kellett ilyen egzotikus könyvkiadási eljáráshoz folyamodni? Miért kellett bizonyos szavak, szószerkezetek, mondatok tükörképeit bal oldalra nyomtatni?

Találgatni lehet, végleges válasz nincs, legalábbis ez esetben, ebben a rövid jegyzetben nincs. Legyen mentőöv Ignotus híres, hírhedt felkiáltása az Ady-versről: „Akasszanak fel, ha értem, de szép.” A fekete zongoráról folyt akkor a disputa. Itt fekete a sál, s természetesen az éjszaka is fekete.

Nyugodjunk meg. Abban a bizonyos köztes állapotban, az álom és az ébrenlét között bármi megtörténhet.

(Magyar Napló Kiadó, 2021)