Költő ismerősöm kiállításának megnyitóján – egy festő tájkép-akvarelljei mellett olvashattuk a képek mellé rendelt verseit – kórusmuzsika zendült. Zsoltárokhoz kapcsolódtak, akár a versek. A régi „Dicsérő énekek” feldolgozása fiatalokból álló énekkar tiszta hangján, együttszólón, angyalok karaként hangzott, eszményi bevezetőként a költészeti-festészeti bejáráshoz.

Az ősi összhangzást a görög drámától eredeztethetjük, amely a kardalokat előadó kórussal kezdődött, később az abból kiváló karnagy és más egyéni előadók váltak a színmű szereplőivé. A kórus háttérként szolgált tovább, akárcsak az újkori operákban. De ki ne ismerné a Nabucco híres rabszolga-kórusát, vagy Händel Messiásának ujjongó Halleluja hangjait? A Pillangókisasszony zümmögő kórusát?

A nyáron Petrovics Eszter filmrendező készülő Kodály-filmtrilógiájának részeként forgatták a Psalmus Hungaricus előadását, az alkalomra toborzott kóristákkal. A mű szövege Kecskeméti Vég Mihály zsoltárfordítása. Hazai kóruskultúránk Kodály idején virágzott fel, de kevesen tudják, már a 19. században létrejött a Magyar Országos Daláregyesületet, melynek Erkel Ferenc volt mentora és megválasztott országos karnagya. A mindnyájunk által énekelt Himnusz Kölcsey versére a legszebb hazafias kórusmű, szívünkből szól.

A kóruséneklés végigkísért idáig a saját életemben is. Énekelni mindig szerettem, így az iskolaitól a városiig, tanszékitől a szakmabeli kórusig jártam, amikor munka és család lehetővé tette. Találkoztam kedves és emlékezetes karnagyokkal, kezdve énektanár nagynénémmel, aki a nehezebben rávehető fiúkat is sikerrel vonta be az iskolai énekkarba, és szívesen ültem végig még gyerekként az ő felnőttkari próbáit a kisváros színháztermében, ahol szólamot vezetett. A bordó plüssel bevont nézőtéri székek, a nehéz bársonyfüggöny és a színpad deszkái utánozhatatlan színházi hangulatba ringattak. Újra és újra átvettek egy-egy részt, hogy végül összeálljon a megfelelő hangzás, megszólaljon a harmónia.

A kórus összetartja a közösséget – mesélte nagy tudású későbbi karnagyom, aki elvitt bennünket Erdélybe. Elbeszélése szerint ott kilométerekről is eljártak a karnagy és összejövetel kedvéért az emberek, egyik településről a másikba, hogy találkozzanak és együtt énekeljenek. Erdélyi kórusjárásunk során énekeltünk Csíksomlyón, Oroszhegyen templomban, Korondon a fazekasműhelyben, a Madarasi-Hargita keresztjeinél, tiszteletünket tettük Székelyudvarhely szoborparkjánál és Farkaslakán Tamási Áron sírjánál.

Két kedves énekelt versem Sík Sándor Te Deuma és Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz, emlékezetes többkórusos rendezvényen adtuk elő más együttesekkel felerősítve a hangzást, szabadtéri előadáson. Ugyanott a Toborzót a Háry Jánosból és Bánk bán Bordalát, amit velünk énekelhetett a közönség. Kamarakórussal, azaz ellenkezőleg, kisebb társasággal olyan kedves darabokat énekeltünk, mint Weöres Sándor A paprikajancsi szerenádja Orbán György megzenésítésével. Kórusmuzsikájával a versbéli szerelmi sóhaj tovább zeng.

Csanda Mária