Csupor. Ízlelgetem ezt a szót, és eszembe jut: forrásvíz merítő, tej, Tamási Áron hegylakója, Ábel. „Hamar felöltöztem, s megittam egy csupor kecsketejet”. Az élet egy kis ivóedényben.

Csészék, tányérok, vázák. József Nádor felesége, Alexandra Pavlovna porcelán étkészletének darabjait posztolja a Budapesti Történeti Múzeum. Miniatűr festmények díszítik a különleges porcelánt. Otthon természetesen nincs ilyen fenséges darab, főúri szépség − ami van, emlékeimben nagyanyám különleges porcelán étkészlete. Talán még az esküvőjére kapta. Abból is a levesestál maradt emlékezetes, amit búcsújáráskor, húsvétkor és karácsonykor vett elő, a nagycsalád látogatása kedvéért. Különleges ovális formája, kecses fogói, domború, finom fedője és apró festettvirág-díszei az ünnepi teríték királynőjévé avatták a tálat. Nagyanyám fejedelemasszonynak érezhette magát ilyenkor, a nagycsaládénak mindenképp. Márai Sándornál olvashatjuk egy ünnepi teríték leírását a polgári családnál: „…a szekrények aljáról a háziak előkeresték a családi, hagymamintás meisseni porcelánt, a régi ezüsttel terítettek, és két francia gyertyatartóban pazarló módon villany helyett gyertyákkal világították meg az asztalt és a vendégeket.”

A híres meisseni, a herendi, hollóházi porcelán, a Zsolnay, habán és korondi kerámia, amikből otthon is van egy-egy darab, jórészt ajándék: Zsolnay tejkiöntő, korondi mézcsurgató edény, valóságosan is Korondról, a készítő műhelyéből, mert már szép számmal hamisítják. Egykori keramikus barátom a Zsolnay gyár műhelyében tanult korongozni. Kísérletezett mindenfélével, készített mohácsi fekete vázát és domborművel díszített fehérmázas ékszertartó szelencét, kis sárkánygyíkkal. Huncutul néz rám a kis kerámiagyík, nem mozdul, őrzi a doboz tartalmát, ugrásra készen. Várom, hogy egyszer csak elszalad, mint a napozó gyíkfiókák a kertben, mert olyan élethű, pedig csak képzelet alkothatta. Újabban a Millennium Háza, a budapesti Városliget Olof Palme-sétányán álló hajdanvolt Műcsarnok Zsolnay-díszeiben gyönyörködhetünk, ahol a kerámia épületdíszként szolgál. A kinti szökőkútnál kerámiahalak szájából csobog a víz.

Herenden porcelánfestést tanult ismerősöm mutatja a Viktória- és Apponyi mintát, mesél a porcelándíszítés technikájáról, a mintarajzolásról. Az egyedi darabok készítői már valóságos festményekkel látják el a porcelánt, a porcelánfestők kasztjának legmagasabb és külön műhelyben dolgozó munkásai, igazi művészei.

Különlegesek a kék díszítések, mint a delfti fajanszé vagy a kínai porceláné, kéklik a kastély-múzeum terme tőlük, ha Fertődön járunk az Esterházyaknál.

Szobrokat láthatunk kerámiából Józsa Judit galériájában vagy a Belvárosi Nagyboldogasszony templomában, szentekről és szentnek érzett nagycsaládról. Schrammel Imre profán mitológiájának agyag-alakjai színházfalon és kertben Minotauruszokról, maszkos figurákról és női torzókról regélnek.

Régmúltat idéz az agyag alapú formázás, a földből-teremtés igézete, megannyi edényt és szobrot, görögön, rómain át az avarokig, még messzebb az időben az írást elsőként hordozó agyagtáblákig.

Népművészeti szépségek öröklődnek az égetett agyagra felvihető mintákkal, a humort sem nélkülöző Miska-kancsóval, korsóval, szilkével, tálalóedénnyel. Mázas kancsók száradtak a kerítésen, a régi falusi porta elképzelhetetlen volt nélkülük. Az aludttej, tejföl ezekből esett igazán jól, ha előkerültek a hűvös kamrából nyáridőn, a tej pedig a csuporból, életet adón.

Csanda Mária